Második típusú találkozások

Anger Zsolt 1995-ben végzett a Színművészeti Egyetemen egy Horvai-Kapás-osztályban, Kamarás Iván, Schell Judit, Marozsán Erika társaságában. Azóta megjárta a Vígszínházat, Kaposvárt és Egert, játszott, fordított, rendezett. Aratott szakmai sikereket: nyert díjakat és egy színigazgatói pályázatot. Az utóbbi úgy értendő, hogy bár Szolnokon a polgármester eleve kijelölte a színidirektori pályázat győztesét – ennek megfelelően Balázs Péternek jutott a poszt –, a tendenciózusan összeválogatott szakmai bírálóbizottság mégis egyöntetűen Anger Zsolt pályázatát találta a legjobbnak. A 39 éves színész jelenlegi foglalatosságainak egyike az, hogy örül a 39. Magyar Filmszemle Legjobb férfialakítás-díjának. (A nyomozó című Gigor Attila-film főszerepének pazar megformálásért vehette át.) De persze ez elé kell helyeznünk, hogy épp a Figaro házassága főszerepét próbálja Eszenyi Enikő rendezésében a Vígszínházban, ahol pályakezdőként eltöltött néhány évadot a kilencvenes években. Egyebek közt a Mágnás Miska címszerepét domborította, Kaszás Attilával kettőzve, akihez akkoriban alkatilag hasonlított. Azóta többszörösen is változott Anger Zsolt külleme, talán mert mindig szívesen vált alakot a megformálandó figurákhoz. A jelenlegi „nagydarab, kopasz és szakállas” fazon A nyomozóban eljátszott karakterhez illeszkedik. A Figaróhoz igyekszik még lefogyni, ígéri.

– Ez most egy come back lesz a Szent István körúton?

– Nem szerepelt ilyesmi a terveimben. De egy éjjel felhívott Eszenyi Enikő – akinek már az első vígszínházi rendezéseiben is benne voltam, és szerettem vele dolgozni –, hogy gondja támadt a szereposztással, s rám bízná Figarót. Lehet erre nemet mondani? Amikor letettem a telefont, a második gondolatom az volt, hogy nem lesz nekem könnyű ott – soha nem vágytam vissza oda, ahonnan a saját jószántamból eljöttem egyszer. Harmadik gondolatként szóról szóra és képről képre megjelent előttem a fiatal erdélyi színész, Barabás Árpád Figaro-alakítása. Ugyanis ő játszotta a főszerepet, amikor tavaly nyáron megrendeztem Gyergyószentmiklóson Beaumarchais komédiáját. A darab tehát frissen és alaposan él bennem. Vigyáznom is kell kicsit a próbákon, nehogy olyan legyek, mint az a kisiskolás, aki otthon a nagymamájával már a ty betűig előreszaladt az abc-ben, miközben az osztályban még csak az m-nél tartanak.

– Azt találta a Vígszínházban, amire számított?

– Kishitű voltam. Feltételeztem például, hogy a társulat majd érezhetően nem fog örülni egy vendégnek a főszerepben. De senki nem adta jelét ilyesminek. Minden jobban alakult, mint ahogy vártam. Kedvesek a kollégák. A műszak nagyjából ugyanazokból áll ma is, mint tíz évvel ezelőtt, és én kedvelem, becsülöm a nem művész munkatársakat is. Külön öröm, hogy Kamarás Iván az egyik partnerem, akivel nem dolgoztunk együtt az egyetem óta. Belőle sztár lett, mindenfelé sodorta az élet, a pálya, és én tartottam attól, hogy sokat változott az elmúlt évtizedben. De most jó érzéssel látom és tapasztalatom, hogy ugyanaz a szeretnivaló fiú maradt, aki volt. Almaviva igazán neki való szerep. Nem leszek meglepve, ha remekelni fog a március 30-i bemutatón. Bizonyára Hegyi Barbara Rosinájában és Danis Lídia Susanájában is örömüket lelik majd a nézők.

– Figaróé ez a tavasz?

– Májusban szerepelek majd a Nemzeti Színházban, ahol a szombathelyi Kamara Savaria Czukor Show című produkciójával vendégeskedünk öt vagy hat estén. Dömötör Tamás rendezte az előadást, amely voltaképp televíziós kibeszélő show-változata a Boldogtalanok című drámának. Füst Milán annak idején egy újsághírből merítette az öngyilkossági esetet, amely műve cselekményét adja. Ő a bulvárból vette, mi pedig ebben a sajátos formában visszaadjuk a bulvárnak, a drámahősök nevét megváltoztatva. Szombathelyen az előadás-sorozat idején az egész város erről a sztoriról beszélt. Nem tudták az emberek, mi a valóság ebben a tévéfelvételnek álcázott műsorban.

– A leendő Figarón kívül tehát voltaképp Füst Milán legendás Húber Vilmosához van szerencsém?

– Bertalan Gyula álnéven, személyesen.

Stuber Andrea