Violinkulcs a rejtélyhez

Veszedelmesen kezdődik az Operettszínház Abigél-előadása. Egy feldúlt apáca rángatja az ajtót, s dalban kulcsért rikoltoz. Kisvártatva fegyveresek kísérnek be a színre egy zömök férfit, aki énekel az apácának. Mindjárt egy csinos táncesten termünk, kapkodva immár a fejünket. Az első jelenetek avval fenyegetnek, hogy fontos drámai eseményekről maradtunk le, illetve a jegyszedők elmulasztottak a belépőjegyen kívül írásos igazolást is kérni arról, hogy olvastuk vagy láttuk Szabó Magda Abigéljét.

Túljutván az első, durván összeflesbekelt jeleneteken, a játék lehiggad, s kezdő nyugvópontra vagy nyugvó kezdőpontra ér. Vitay Georginát édesapja Árkodra viszi és ott szigorú intézetbe adja. Ez az első prózai jelenet. (Elképzelni is aggasztó, mi lenne, ha Balikó Tamásnak végig énekelnie kellene Torma Gedeon iskolaigazgató szerepét!) Innentől sínre kerül a történet, s jószerével minden állomásnál tehetünk kedvező megállapításokat. A legátfogóbb úgy szól, hogy Szabó Magda nem tévedett, amikor rábízta kedves Abigéljét Somogyi Szilárdra. Az írónő bizalmát elnyert fiatalember ügyes kézzel szerkesztette színpadra a művet, amely egyfelől izgalmas dráma sötét történelmi háttérrel, másfelől pedig igazi „csíkos könyv” – tanulságos leányregény, jóllehet bakfis hősnője voltaképp ellenáll a nevelő-érlelő hatásoknak, hiszen a végén pont ugyanolyan hiszékeny gyerek, mint az elején.

Somogyi mint librettista jó lehetőségeket teremtett Kocsák Tibornak arra, hogy a komponista a maga intelligens zenei világának néhány színét megmutassa. (A stiláris változatosságra igyekszik módot adni például a Mimó néni zenés-táncos zsúrja, vagy a Matula intézeti franciaóra, tornaóra és énekóra lázas kavalkádja.) Majd a színpadra alkalmazó meg is rendezte a darabot, a mindent átadni akarás rokonszenves ambíciójával, már-már a nézőt is kimerítő vehemenciával. Még a bátorságát is felemlíthetjük annak kapcsán, ahogy megpróbálta ízléssel és érzékkel odafesteni a cselekmény mögé a világháborús színteret. (Viszonylag ritkán fordul elő a Budapesti Operettszínház musical-előadásaiban, hogy a Kerényi-produkciók módfelett kultivált reflektorai nem fehér inges bonvivánon vagy egymást ölelő szerelmeseken pásztáznak, hanem egy koncentrációs tábori borongós élőképet tesznek láthatóvá.)

Az Abigél nem egyszerű eset, tekintettel a zenés műfaj korlátaira. Hiszen a legszerteágazóbb jelenetek megelevenítéséhez is meghatározott számú ütem és hangjegy áll rendelkezésre. Előnyös a muzsika minden olyan helyzetben, amikor a szereplők érzelmeivel, belső vívódásaival ismerkedünk. De hátrány például akkor, amikor egy jókedvtől bugyborékoló leányosztály és egy beletörődő leltárjegyzék csoportos házasságkötésén kell végigszaladunk néhány strófa alatt.

Lányregényhez illő naivitással feltételezzük, hogy Somogyi Szilárd rendezőnek a szereplőkkel lehetett a legkönnyebb dolga. Az Operettszínházban rendelkezésre áll, akár több szereposztásban is, az a gárda, amelynek nem okoz gondot az Abigél főbb szólamainak meggyőző eléneklése, s szerencsés esetben alkati megfelelések, illetve színészi energiák növesztik alakítássá a fellépők szakszerű munkáját. Gina szerepében Vágó Zsuzsi telitalálat. Kicsi, pisze, dacos, és legalább akkora erővel játszik, mint amekkorával énekel. Földes Tamás Vitayja kívülről talán nem egészen tábornok, de belülről, a gerincoszlopa és a lelke fegyelmezettsége felől kétségkívül az. Kuncz Feriként Mészáros Árpád Zsolt kedves Jávor-bajuszkával végzi szolgálatait és domborítja a szükséges pózokat. A kissé talán egybemosódó matulás lányseregletből Szendy Szilvi a hetyke bájával, Peller Anna pedig egy-egy szép, bánatos sóhajjal tűnik ki. Csonka András Kőnig tanár urában jószerével csak az öregítés kifogásolható: őszülést tettető hajával úgy fest a színész, mintha molyok harapdálták volna a fejét. Balikó Tamás kiabálás nélkül is igen tekintélyes Torma Gedeon volna. Nádasi Veronika a dús hangjával, áradó éneklésével hívja fel a figyelmet Zsuzsanna nővérre. Végül, de első sorban ott pompázik a színen Udvaros Dorottya, aki különösen a konspirációs Gedeon-naphoz illesztett parádés magánszámával arat megérdemelt sikert.

Vágyakoztatóan szépek Velich Rita jelmezei, s variábilis díszletként kitűnően működnek a Túri Erzsébet tervezte áttört, zöldes fémfalak és átlátszó építmények. Utóirat gyanánt még egy kósza gondolat: kedves lett volna, ha az antik Abigél-szobor Szabó Magda arcát idézi. Vagy Ruttkai Éváét. Végső soron Garas Dezsőét.

Stuber Andrea