Stuber Andrea

Az első húsz év

Nádasy Erika

portré

CompLex Magazin 2007. II.

 

Az első húsz év

 

Sehol a világon nem arat osztatlan sikert az a lánygyermek, aki a sorsdöntő pillanatban bejelenti otthon, hogy színésznő akar lenni. A kecskeméti Nyúl családban sem örült a mozdonyvezető apuka és a bérelszámoló anyuka, hogy Erika szemet vetett a színpadra. A pénzügyi szakközépet végzett lányka színművészeti főiskolai felvételijét a szülők még elnézték – nem sikerült úgyse –, ám a Nemzeti Színház stúdiójába való beiratkozást már nem engedték. Így aztán az érettségi után munkába állás következett, vendéglátóipar, majd csatlakozás egy amatőr színjátszó csoporthoz. Ennek egy előadásában észrevette a kecskeméti Katona József Színház főrendezője az egyáltalán nem feltűnő külsejű lányt. Mondta: jelentkezzen nála ősszel, amikor a Vérnászt készül színre vinni. A büszke kiszemelt nagy zavartan be is óvatlankodott szeptemberben a színházba, ahol megtudta, hogy a főrendező a nyáron meghalt.

          Így nem kezdődött el, ezúttal sem, Nyúl Erika színészi karrierje.

          Hanem az amatőr színjátszó társak közül néhányan kellékesnek álltak a színházba. Mind fiúk, akik nagyon utáltak mosogatni. Márpedig A kaméliás hölgy előadásában 48 darab pezsgőspoharat ittak ki maszatosra a szereplő urak és hölgyek. Nem csoda, ha a fiúk szerettek volna beszervezni maguk közé egy kellékeslányt, akire a mosogatást rásózhatják. Így lett Nyúl Erika kellékes, de előbb még esküjét vette a főnöke, hogy nem fog dezertálni; átmenni művészeti állományba. A főnök egy évad után távozott a színháztól, az ifjú főmosogató-kellékes pedig átigazolt az énekkarba, ahol két évet töltött, mindinkább kiragyogva. Közben férjhez ment, két évre visszavonult – Anna lánya születése alkalmából –, majd elvált és visszatért. Innentől már klasszikus előmenetelt mondhat magáénak. Szobalányként kezdte, e szerepben írták ki először plakátra a nevét, Molnár Ferenc Doktor úr című vígjátékában. Azután egyszer csak szerződést kínáltak neki Békéscsabáról. Osztotta-szorozta a kilométereket – mi mennyire messze esik szülőktől, gyerektől –, s nemet mondott. Ekkor a hívogató igazgató azt hitte, hogy a fizetést kevesli, s jelentősen megemelte a csábító összeget. Ez annyira hihetetlennek tűnt, hogy nem lehetett tovább ellenállni…

          Mindössze egy évet töltött Békéscsabán a színház új tagja, de szinte le sem jött a színpadról. Eljátszotta például Éannát a Szuzai menyegzőben, Ruszt József rendezésében, aki után a holdra is elment volna. (De már akkor Ruszt Független Színpada a végét járta, s a rendező felelőséggel nem ígérhetett semmit.) Végül is Gali László mentette ki a Viharsarokból a színésznőt, aki közben Nyúlról Nádasyra változtatta a nevét. Így került Egerbe. Ennek lassan tizenöt éve. Eger olyan hely – a társulat is, a város is –, ahol nem nagyon szívélyesek az újonnan érkezőkkel. Előbb le kell tenni valamit az asztalra (a színpadra), hogy érdeklődéssel és szeretettel forduljanak a színész felé. Hát Nádasy Erika letett. Jótékonyan segítette színészi fejlődését, hogy hirtelen jött szerelem nyomán tíz évre összefonódott a sorsa Szegvári Menyhért rendezőével. Kijárta tehát a Szegvári szakmai iskolát – mint mondja. Játszott zenéset és drámát, Barta Lajost és Csehovot, Kander-Ebb musicalt és Molnár Ferencet. (A Liliom Julikájáért a társulattól megkapta az évad legjobb színésznőjének járó elismerést.) S amikor úgy érezte, hogy kevés feladat jut számára, akkor kitalált magának valami egyszemélyes produkciót. Így vitte sikerre Piaf-estjét, majd a Shirley Valentine-t. Legújabban pedig az Ibusárt, amelyből Parti Nagy Lajos az ő számára írt monodrámát. Az Ibusárt játszotta Nádasy Erika azon a tavaly decemberi estén is, amikor az előadás előtt átvette Szakonyi Károly kezéből a Domján Edit-díjat.

          Persze az élet nem csupa színház. De majdnem. Miután a színésznő 33 évesen pedagógusi diplomát szerzett az egri főiskolán, kommunikációs gyakorlatot és drámapedagógia gyakorlatot vezetett ugyanott. Most az Ifjú tehetségek műhelyében tanít, és visz egy nyugdíjas színjátszó kört Borsodnádasdon.

Időközben Anna lánya felnőtt, és színésznő akar lenni. Nádasy Erika persze egyáltalán nem örül ennek. De talán majd a színésznő szülei, akik a lányukról szóló újságcikkeket szép albumokba gyűjtik, támogatni fogják az unoka törekvését.

Stuber Andrea