Lányok, asszonyok

Bulgakov: Molière – Képmutatók cselszövése

Szabadkai Népszínház

Tudhat ma szólni az olyan színdarab, amely a színházcsináló és a hatalom viszonyát firtatja. Ahol a színházcsináló taktikusan lavíroz, alázatoskodik, megfelelni próbál, csak hogy színháza és a maga helyzetét megszilárdítsa, fennmaradását biztosítsa. Tudhat ma szólni az ilyen színdarab, akár harsányan, ízléstelenül, nagyképűen vagy arányt tévesztve is. Gyanítható, hogy minél aktuálisabb a téma, minél érintettebbek az alkotók, annál veszélyesebb számukra A képmutatók cselszövése (Molière) című mű bemutatása.

A Szabadkai Népszínház Bulgakov-előadásának egyik jelentős érdeme, hogy nem esett bele az önteltség (az önmagával telítettség) csapdájába. Bizonyára mind a rendező Telihay Péternek, mind a Molière-t játszó Kovács Frigyesnek, mind a társulatnak vannak keserű, sőt indulatos tapasztalatai a tárgykörről, de nem kívánták libatömés jelleggel lenyomni a torkunkon. Finom, elegáns, kecses, magával ragadó játékkal keltették életre Bulgakov egyszerre könnyed és mélyenszántó komédiáját.

A határon túli magyar színházak XIX. kisvárdai fesztiválján szereplő vajdasági bemutató a Művészetek Háza színpadán endezkedett be. A stúdió méretű produkcióra bejutó kis számú, szerencsés közönség ideiglenesen odaköltözött Bulgakov Molière-jének színházába. Jószerével magunk adjuk az atelier-hangulatot. Székeinkkel szinte beékelődünk az ügyelőpult és az öltözői tükrös asztalka közé. Mögöttünk megdöntött feszület Krisztussal, mellettünk térdeplő, előttünk a színházi függöny (hátulról látjuk), amögött pedig ott tátong a nézőtér, amely fölé a királyi néző trónusa magasodik. Az előadás elején előadás zajlik, s mi majdhogynem részeseivé válunk a színpadi és főleg a színpad mögötti nyüzsgésnek. A fejünk felett kiabálnak el és adják tovább a szavakat a színházi személyzet tagjai, hívás, figyelmeztetés jár körbe és hal el. Félig felöltözött színésznők és megfolyt arcfestékű színészek szaladgálnak közöttünk, izgulva az uralkodó jelenléte miatt. Molière-t – vagyis Kovács Frigyes volt szabadkai színigazgatót – rossz parókában és bohócorral látjuk először megjelenni, amint épp leszidja színpadi munkásait. Darabjának féltett-óvott közönsége ott ül messze túl a zengő-bongó vasfüggönyön, előttünk viszont nem leplez, nem takargat semmit. Mi hamarosan beletolakszunk majd a szerelmi kettősébe is, amelyet Béres Márta sudár, sugárzóan fiatal és meghatóan védtelen Armande Béjart-jával folytat. (Konkrétan persze nem mi ütjük bele az orrunkat a meghitt légyottba, hanem ők bújnak el a világ elől közibénk.) A környezet, ahol találjuk magunkat, úgy Molière-é, ahogy ma Molière-t játszhatnak bárhol a világon. Az ügyelőpultnál monitor ad hátsó képet, s a hallgatag, odaadó Regiszter (Szőke Attila) laptopba pötyögi feljegyzéseit. A másodügyelői funkciót betöltő hölgy minden bizonnyal a szabadkai társulat legsajátabb súgója. A zenei aláfestést Elvis Presley szolgáltatja.

A kulisszákban történő eseménydús üldögélésünkön túl újabb izgalmakat hoz a komédia második felvonása. Drótkötelek tartják a magasban XIV. Lajos méretes étkezőasztalát, amely néhány frászt hozó zökkenés után békésen landol a színpadon. Az előadás legpazarabb jelenete készülődik: a király egy hamiskártyással játszik, majd beállítanak hozzá a Molière-re fenekedő egyházi emberek – Bartholomé prédikátor és Charron párizsi érsek –, azután fogadja a feljelentett színházcsinálót is. XIV. Lajos szerepében kicsi, törékeny színésznő, G. Erdélyi Hermina uralkodik. Elegáns fehér kosztümöt visel, akárha a muskétások fehér egyenruhája lenne rajta. Finom, érzékeny bohócarca némafilmsztárokat idéz. Nem férfit játszik és nem királyt. Hanem olyan embert, aki helyzetének foglyaként halvány szomorúsággal és némi öniróniával nézi saját működését. Fürkésző figyelmének – és egyáltalán: jelenlétének – súlya van. Megadó feladatteljesítése áldozathozatalt és titkos elvágyódást sejtet. Ugyan, ki akar ma király lenni? Még a kisgyerekek sem ilyen karrierről álmodoznak. G. Erdélyi Hermina Lajos-alakításában a király Molière-hez való viszonya ambivalens és többrétegű. Érti ő ezt a csepűrágót akkor is, amikor lázong, akkor is, amikor hajbókol előtte. Érti, de nem biztos, hogy becsüli.

Az előadás másik kiváló színészi teljesítménye szintén „nemet váltott” alakítás; Párizs érsekét Karna Margit játssza. (Feltehető, hogy a szereposztás eme sajátosságai nem rendezői extravaganciából, hanem kényszerből és színészhiányból fakadnak.) Karna vakhitű, vakbuzgó érseke – mintha-férfi és majdnem-nő – tapasztalt, megfontolt öregember. Tudja, mit akar: eltiporni a vallás ellenségét, a Tartuffe-fel megbotránkozást okozó Molière-t.

A szabadkai produkció második része szó szerint 180 fokos fordulatot vesz. Szünet után a közönség az igazi nézőtérre ül vissza, immár elszórtabban és távolabbra tolva. Ez az új, megváltozott felállás nehéz helyzetbe hoz játszót és nézőt egyaránt. De Telihay Péter könnyű kezű, jó ritmusú rendezésében így is számos színész rajzol fel színes, érdekes figurát. Pálfi Ervin fürtös fejű, ábrándos tekintetű, durcás szájú Moirronja épp úgy helyénvaló, mint Csernik Árpád joggal aggodalmaskodó, tenyeres-talpas Boutonja. (Vicei Natália halvány, elomló Madeleine Béjart-ja kissé elveszni látszik a színpadi történetben, de hát végül úgyis ez lesz a sorsa: elvész.) Kovács Frigyes Molière-ben mindenekelőtt a teatralitás rabját, a széles gesztusokkal dolgozó, orgánumát élvező pozőrt mutatja. Kevésbé hat elegánsnak és intellektuálisnak, mint… mint mondjuk Darvas Iván lehetett ebben a szerepben. (Az idei kisvárdai fesztivál egyébként is beillett volna Darvas Iván Emléknapoknak. Láthattuk utódait: Tarpataky bárótól a Tangó Stomilján át a Bulgakov-darab hőséig.) Kovács Frigyes Molière-je nem a nagy ember, hanem az úgynevezett esendő művész, aki magánéletében nőtől nőig sodródik, de valószínűleg mindegyiknél fontosabb számára az esedékes színdarab, amelyen épp dolgozik. A szabadkai Molière egy sokfelől nyomorgatott, közönséges (színházi) élet egyszerű hőse. A dicső múlt még előtte áll.

Stuber Andrea

Mihail Bulgakov: Molière – Képmutatók cselszövése (Szabadkai Népszínház)

Fordította: Karig Sára

Díszlet: Telihay Péter m. v./Csík György m. v. Jelmez: Csík György m. v. Zenei válogatás: Telihay Péter m. v. Fény: Flajsmann Róbert. Rendező: Telihay Péter

Szereplők: Kovács Frigyes, Vicei Natália, Béres Márta ak. h. m. v., Körmöci Petronella, Szőke Attila, Pálfi Ervin, Ralbovszki Csaba, Csernik Árpád, G. Erdélyi Hermina, Mészáros Árpád, Karna Margit m. v., Kálló Béla, Mess Attila, Péter Ferenc, Szilágyi Nándor.

Közreműködik: Szabó Cibolya Gábor, Kovács Károly, Fehér Attila.