Hárman a padon

Vásárhelyi végzősök, harminc év múltán

Pontosan olyan volt az esemény, amilyennek egy osztálytalálkozónak lennie kell. Ült itt kint a ház előtt az egyik asztalnál Ábrahám Irén, Csoma Judit és Györffy András, és nagy nevetések közepette vagdostak egymás szavába:

– És arra emlékszel, amikor Cocteau-ból vizsgáztunk, és azt súgtam neked, hogy Törőcsik Mari, te meg félreértetted, és azt felelted a tanárnak, hogy „tölcsér”?

– Hát arra emlékszel-e, hogy a Tulipánban megsütötték nekünk a megmaradt, felszeletelt kenyereket, és azt hívtuk diákflekkennek?

– És az milyen volt, amikor mind aludtunk az elméleti órán, és a tanár intézkedett, hogy legközelebb kapcsolják ki a fűtést, hátha akkor ébren maradunk?

Harminc évvel ezelőtt együtt végeztek ők hárman Marosvásárhelyen, a Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolán. Egy picike, családias tanintézményben, ahol akkor még csak magyar nyelven folyt a színészképzés, s Szabó Lajos rektor szinte apai szeretettel és figyelemmel pátyolgatta, terelgette a négy évfolyam körülbelül harminc növendékét. (Pénzt is mindig adott nekik kölcsön, de szigorúan csak a felesége háta mögött.) Az 1975-ben végzett osztály vezető tanára Csorba András – őt Az arany emberből ismerhettük – és Gergely Géza volt, mindketten elhunytak már azóta. Rengeteget dolgoztak. Délelőtt elméleti órák, délutánonként szakmaiak – drámgyak, így hívták –, este előadások, azután elhajlás a Maros étteremben. A marosvásárhelyiek imádták a főiskolások színházát, a negyedévesen bemutatott vizsgaprodukcióik mindegyike nagy siker volt. Kétség nem is férhet ehhez, az előadásszámok hallatán. A Kocsonya Mihály házasságát hetvenötször játszották el, az Üvegfigurákat ötvenszer. 

A nyolc fős osztályból ma már csak négyen vannak a színészi pályán. A többiek közül akad olyan, aki férjhez ment egy angol üzletemberhez, más pedig még 46 évesen is táncolt Béjart-nál. Legalábbis ezt állítja Györffy András, ámbár Csoma Judit szerint ez a hír semmi esetre sem elég hiteles a Láttuk, hallottuk-rovathoz.

Ők hárman háromfelől érkeztek a hetvenek évek elején a marosvásárhelyi főiskolára, s diplomázás után háromfelé távoztak. Ábrahám Irén vajdasági születésű, az újvidéki színháznál dolgozott, ott találkozott Harag Györggyel, s ennek a szakmai-emberi kapcsolatnak lett az a folyománya, hogy Romániába ment tanulni. (Emlékezetes belépője volt. Ahogy Csoma Judit meséli, hosszú, piros kabátot viselt, teljesen nyugatiasnak látszott, és Haragot emlegette. Ez elég bosszantó volt – nevet most egymásra a két színésznő.) Györffy András székelyudvarhelyi.  Atlétaként tagja volt a román válogatottnak, s ha annak idején nem találkozik Ferenczy Istvánnal, aki őt a marosvásárhelyi színifőiskolára hívogatta, most talán alkoholista tornatanár lenne, mint mondja. Ő a végzés után nem szakadt el az intézménytől, hiszen azóta is Marosvásárhelyen színész, és tanít a Színművészeti Egyetem Szentgyörgyi István Tagozatán. Mindössze egy évet hagyott ki az oktatásból, amikor a dolgok természetes menete szerint a fiát is kellett volna tanítania, aki ma a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház tagja. Ábrahám Irén diplomázás után hazament a Vajdaságba, előbb a szabadkai színháznál töltött két évet, majd az újvidékiekhez szerződött, s velük érkezett most ide a fesztiválra is; a Hírnök szerepét játszotta a Tompa Gábor rendezte Médeia-körök előadásban. Györffy Andrást a marosvásárhelyiek Az arab éjszakája szólította ide, Lomeier szerepében láthattuk őt. Csoma Juditnak viszont – aki immár huszonöt éve Magyarországon játszik, jelenleg a Nemzeti Színház tagja – a nézőtérre szólt a megbizatása erre a tíz napra, hiszen ő a szakmai zsűri tagjaként résztvevője a fesztiválnak. Így jött össze a kósza, kusza, jókedvű osztálytalálkozó.

Stuber Andrea