Férfimunka

Nézzük talán a két címszereplőt. Keresztes Tamás (Troilus) mintha megtermett rögbijátékosként lépne színre. De minimum speciális teknőspáncélból készült felszerelést viselő görkorcsolyázónak látszik. Dúltan lerántja magáról a tépőzáras védőöltözék darabjait, s mire eljut az alapruháig, maszatos arcú, nyüzüge fiúcska válik belőle. Ő az a rosszkedvű deviáns ifjú a trójaiak között, aki tudomást sem vesz a hadizsákmánnyá csomagolt szép Helénáról, s a benne dúlni kész romantikus (?) hevület az egyetlen szóba jöhető lányhoz löki. Aki viszont Rezes Judit alakításában zavartan nevetgélő, nyakigláb bakfis, kamaszosan zavaros érzelmekkel. Ők a szerelmespár a Katona József Színház Silviu Purcarete rendezte Troilus és Cressidájában, az ókori trójai viszály kellős közepén. Vagy nem ott, hanem egy elszigetelődött hadikórházban a görög polgárháború idején. Esetleg napjainkban, egy unatkozó NATO-táborban. Netán egy rémálomban. Egyszóval egyszerre elvonatkoztatott és aprólékosan konkrét helyszínen. Ahol valami brutális és mulatságos, kísérteties és szürreális ábrázolása zajlik háborúnak, szétzüllésnek, leépülésnek, elócskulásnak.

Shakespeare keserűen-cinikusan dolgozta fel a történelmi históriát ebben a sem nem komédia, sem nem tragédia darabjában. Az olvasónak eszébe sem igen jut, hogy mítoszok hőseihez van szerencséje: a sebezhetetlen Achilleshez, a Rómát megalapító Aeneashoz, az Odüsszeusz néven elhíresült utazóhoz, Ulysseshez vagy Hectorhoz, az Iliász legnagyobb trójaijához. (S mindazért, amit Shakespeare-től a címszereplőnő kap, enyhe vigasz lehet csupán Cressida számára, hogy róla nevezték el az Uránusz legbelső tíz kicsi holdjának egyikét.)

Purcarete rendezése még tovább deheroizálja az alakokat. Nagy Ervin mint Achilles emeletes ágyakból és lepedőkből rótt szeparét tart fenn magának a táborban, hogy ott élje ki idilljét a kisfiús alkatú Koloszár András Patroclusával. Az utóbbit, Patroclus vezért – a vezér szó úgy csatlakozik a szereplők nevéhez, mintha csak a keresztnevük lenne – Bezerédi Zoltán Thersitese fojtja meg egy derékszíjjal. Tóth Zoltán Ajaxként mint ostoba melák, lenézett erőművésze a görög csapatnak. Hajduk Károly Ulyssese viszont a sugárzó értelem fényével villan ki a gyülekezetből. Kun Vilmos agg Nestorát vén trottyként hordozzák magukkal vezérkollégái, míg a túlsó térfélen Lengyel Ferenc Hectora hivatalnoki precizitással készül gurulós vaságyon összecsapni párbajban az ellenfél legvitézebb katonájával.

Ez a világ a lehető legjobb terep a zavarosban halászók számára. Például az elemében lévő Haumann Péter által megformált, kopottas világfiassággal felruházott Pandarusnak. Vagy a történetet az ágy alatt gubbasztva, könyvből felolvasott prológgal elindító „mocskosszájú” Thersitesnek.

Ugyan hogy is lehetne itt szó szerelemről? Hiszen Troilus és Cressida a párjeleneteikben már Shakespeare-nél is jószerével csak arról beszélnek, hogy vajon melyikük lesz hűtlen a másikhoz. Lehet ezt még lefokozni bakancsos női lábakkal és a zálogul adott szőrös farkincával. Nincs itt szerelem. Se becsület. Se részvét.

Harci riadó van, mindjárt az előadás elején. Egy homályos, sötét, kusza, rideg, lepusztult helyen trombiták harsognak ébresztőt. Bele kell remegni.

Stuber Andrea