A falu jója

Kánikula volt, tömeg, Országos Színházi Találkozó. Elképzelhetetlen mennyiségű néző tülekedett a szegedi zsinagógánál, hogy bejusson A vágy villamosa nyíregyházi előadására. Jött egy busz is, nénikék és bácsikák szálltak le róla. Mindszentről érkeztek megnézni színpadon az ő Szabó Mártijukat. Csak néhány edzettebb képviselőjük jutott be a nézőtérre, ők mindenesetre jól drukkoltak. Azon az 1997-es fesztiválon Szabó Márta nyerte Stella megformálásáért a legjobb női mellékszereplő díját. Akkoriban őt még a szakmában is kevesen ismerték. Egy évvel később a következő színházi találkozó zsűrije szintén rácsodálkozott, s ismét díjjal jutalmazta őt, ezúttal a Ványa bácsi Szonyájáért. Mindkét előadást Szász János rendezte. Jó néhány esztendő múltán most újra vele próbál Szabó Márta, a Nemzeti Színházban, vendégként, Bulgakov A mester és Margaritájában.

– Mi történt előtte? Mármint a nyíregyházi, több díjas sikerkorszak előtt?

– Hiábavaló jelentkezések sorozata a főiskolára. Öt pocsékul sikerült felvételi. Közben voltam kellékes a József Attila Színházban, majd stúdiós a Nemzetiben, az Arany János Színházban. De nehezen oldódtam, nem szerettem mutogatni magam. Arra vágytam: jöjjön valaki és fedezzen fel, találjon bennem valamit. Hihetetlen, de végül épp így történt. Verebes István látott egy előadásban, utána odajött hozzám, és hívott Nyíregyházára. Ott az első szerepem – az Utas és holdvilágban, iszonyú rossz voltam benne – úgy adódott, hogy Gábos Kati veszélyeztetett terhes lett, s Verebes engem állított a helyére. Később A vágy villamosát szintén Gábos Kati kezdte el próbálni, de ismét közbeszólt egy baba. (Vagyis egyértelmű, hogy én a Gados-Gábos-gyerkőcöknek köszönhetem a pályámat.) A vágy villamosa fordulópontot jelentett. Nem a díj miatt, hanem mert akkor tanultam meg próbálni. Például a Blanche-ot játszó Csoma Judittól. Láttam, hogy gondolkodik, s ezerféle dolgot végigpróbál, mire eljut egy-egy megoldáshoz.

– A Verebes-korszak után kicsit még maradt Nyíregyházán, azután Pestre szerződött, a Bárkára.

– Többen jöttünk együtt, s eleinte – például amikor az Előhívást mutattuk be, amelyet ketten játszottunk Spolarics Andreával –, ígéretes volt, de aztán egyre több rossz tapasztalatot szereztem. Magamról is persze. Például hogy nem tudok megoldani olyan szerepet, ami már készen van, valaki eljátszotta, s nekem rekonstruálnom kell videófelvétel alapján. (Catalina Buzoianuval dolgoztunk így a Hat szereplő szerzőt keres előadásánál.) Vagy hogy mennyire gátol, ha nincs együttlét próbán túl, a partnerrel csupán az előadásban találkozom, s mindenki magának megy fel a színpadra. Vagy hogy milyen mértékben hat rám, ha a privát érzéseim belepasszolnak a szerepbe. Amikor az Ilja prófétát játszottuk, a magánéletemben hasonló problémákkal küszködtem. Minden jelenet után zokogtam a színfalak mögött.

– Tavaly eljött a Bárkáról…

– Kirúgtak. De jót tettek velem, mert magamtól gyáva lettem volna mozdulni. Azóta játszom Nyíregyházán a Bodó Viktor rendezte M vagy mégsem című, nekünk, színészeknek nagyon hasznos produkcióban, továbbá Tatabányán A szerető című Pinter-darab főszerepét, most pedig itt ez a Margarita a Nemzetiben. Nemcsak délelőttönként a próbateremben, ahol dolgozunk, hanem azon túl is. Reggel, délben, este, kívül, belül, mindenhol ez a Margarita. Na tessék, még az étlapon is! A pizzáknál az első helyen.

A mester és Margarita, április 1., Nemzeti Színház

Stuber Andrea