Hősszerelmesnő

Vörös hajú, szeplős lány Mészáros Sára nagy, kék szemekkel. Játsszon akár Opheliát, Júliát vagy a Cyrano Roxane-ját – megkapta e három fenséges feladatot –, mindig van benne erő, határozottság, jóféle keménység. Vagyis Mészáros Sára nem kifejezetten naivaalkat, inkább hősszerelmesnőnek mondanám, ha lenne ilyen szakszó. Illik hozzá az Uriel Acosta című majd’ százhatvan éves, nagy ívű, nagy hevű német színdarab főszerepe. Karl Gutzkow művének hősnője, Judit fellázad az apai szándék és a kiszemelt vőlegény ellen, s családját, zsidó hitét, mindenét képes elhagyni szerelméért. Az 1640-ben Amszterdamban játszódó verses tragédia bemutatójára a Pécsi Nemzeti Színházban készülnek.

– Most már a produkció születésének abban a fázisában vagyunk – meséli Mészáros Sára –, amikor meg kell állapodnunk a figuráknál, és el kell kezdenünk hangosan beszélni: érthetően mondani a nagy színpadon a darab míves, költői szövegét. Uriel Acostát, a kedvesemet Béres Attila játssza, aki gyakorló rendező, és bár végzett színész, de színpadon még nem láttuk őt. Jó partner, gondolkodó. Megnyugodva veszem észre, hogy próbákon ugyanolyan „rosszcsont”, mint bármelyikünk. Ami Juditot illeti, szép feladat. Búcsúzóul. Ez lesz az utolsó szerepem Pécsen.

– Elszerződik? Meglepő. Hiszen kiváló helyzetben volt, és látványosan haladt előre a pályán.

– Igen. Én itt a munkámmal elnyertem Balikó Tamás igazgató bizalmát. Abban fejeződött ki, hogy nagyszerű feladatokat kaptam tőle, amelyekből sokat tanultam. Hálás vagyok, és szinte meghatott attól, hogy még most, a távozásomkor is nagyvonalú volt velem, pedig meg sem igen tudtam magyarázni, miért megyek el. Hiszen nincs semmi okom megválni a pécsi társulattól. De az történt, hogy az utóbbi időben gyakran jártam az egri színházban, mivel ott játszik a bátyám, Mészáros Máté. (Két évvel idősebb nálam, ő találta ki először, hogy színész akar lenni, aztán úgy alakult, hogy „megelőztem”, mert én végeztem előbb a Színművészeti Egyetemen.) Egerben egy formálódó színházat, alakuló társulatot és izgalmas előadásokat láttam, s valahogy vágyódni kezdtem hozzájuk. Szeretek Pécsen, de nagy bennem a nyitottság, s kíváncsi lettem erre a másik színházra. Csizmadia Tibor egri igazgató szeretettel fogadta az odakívánkozásomat.

– Tud bábozni? Azért kérdem, mert bábszakos színészként végzett.

– Kísérleti osztály voltunk Békés András vezetésével, s mi magunk is tartottunk kicsit attól, hogy amolyan másodrangú színésznek képeznek ki bennünket a párhuzamos Horvai-osztály mellett. Szerencsére nem így lett. Méhes László belénk nevelte a munkamániát, a speciális tantárgyak pedig előnyünkre váltak. A bábozás erősítette a kreativitásunkat. Zömmel – hogy úgy mondjam – „rendes” színészként helyezkedtünk el. Az osztályunkból öten szerződtünk végzés után Debrecenbe, ahol három évadot töltöttem, de Kocsis Gergő például a Katona József Színházban lett vezető fiatal színész. Innen nézve végül is mindegy, ki kinél tanult a főiskolán. A bátyám Máté Gábor osztályába járt, aztán most együtt leszünk egri színészek. Családegyesítés gyanánt.

Uriel Acosta, Pécsi Nemzeti Színház

Stuber Andrea