Egri csillag

Kezdjük talán onnan, hogy Kovács Patrícia harmadévesen eljátszotta egy film abszolút főszerepét. Abban történetesen az osztályfőnöke, Máté Gábor alakította a nevelőapját, szeretőjét, gyilkosát, áldozatát. A Szerelemtől sújtva című filmmel a színinövendék eljutott Los Angelesbe, Kairóba, de Egerbe jobban vágyott. Friss diplomásként ötödmagával szerződött a Gárdonyi Géza Színházhoz, ahol immár harmadik évada egyik bemutatóból veti magát a másikba. Kikapcsolódás gyanánt havonta négyszer Pestre jön, hogy a Györgyike, drága gyermek címszerepében lépjen fel a Nemzeti Színházban.

– Kicsit nehéz szívvel szoktam jönni – mondja Kovács Patrícia –, mert az előadás nem lett olyan, amilyennek lennie kellene, én pedig nem lettem jó Györgyike. Máig összeszorul a torkom a gondolattól, hogy megkaptam ezt a remek szerepet, mégis elmentünk egymás mellett. (Az Ahogy tetszik Rosalindájával jártam ugyanígy.) De öröm is ér Pesten mindig, egyrészt mert a közönség nagyon szereti az előadást, másrészt mert olyan partnerekkel találkozom, mint Törőcsik Mari, Kulka János, Molnár Piroska, Hollósi Frigyes. Szeretettel és figyelemmel viseltetnek irántam. Törőcsik Mari gyakran behív az öltözőjébe, iszom a szavait ilyenkor. Molnár Piroskával pedig nagy biztonságban érzem magam a színpadon. Ha csak annyit teszek, hogy figyelek rájuk, minden pici rezdülésükre, baj már nem érhet. Mérhetetlenül sokat lehet tanulni tőlük. Amit pedig felszedek, viszem Egerbe, ahol olyan jó dolgom van, amilyen sehol máshol nem lehetne. Sokat és sokfélét dolgozom. Kísérletező kedvét tekintve a Gárdonyi Géza Színház ma felveszi a versenyt bármelyik pesti művészszínházzal, még ha a szakma figyelme erre nem is terjed ki annyira, mint szeretnénk. Nagyon jó a társulat, egyre többen tudunk egymást értve és egymást inspirálva dolgozni. Idén négy bemutatóban vettem részt. Az Éjjeli menedékhely kapcsán újra találkozhattam Máté Gáborral. Megrendezte már velünk Gorkij drámáját harmadéves korunkban – én akkor is Vasziliszát játszottam –, de az a vizsga kudarc volt. Most, úgy érzem, kiköszörültük a csorbát. Radoslav Milenkovic a Tudós nőket vitte színre, a próbák alatt még duzzogtam, úgy éreztem, pont az én szerepem rossz, de aztán rákaptam az ízére. A legkedvesebb munkám az Anger Zsolt rendezte Halleluja lett, ott talán mindent kihoztam a szerepből, amit lehetett, s az egész előadás igen jól sikerült. Kár, hogy nem túl sokan látják. Ez nagy fájdalmunk. Hogy amit mi színészek a legszívesebben játszunk, azt a közönség kevéssé díjazza. Eddig még csak az Elveszett paradicsomnál találtunk egymásra a nézőkkel, azt együtt imádtuk. Engem azóta szeretnek Egerben. Ebben az évadban már eljutottam odáig, hogy nem remeg a lábam, ha az előadásunkat megnézni egy kritikus, vagy egy szakmabeli, vagy egy volt osztálytárs. Megfelelési kényszerben telt az egész gyermek- és ifjúkorom, ez mostanra elmúlt. Talán mert otthon érzem magam az egri színházban. Bíznak bennem, és elfogadnak olyannak, amilyen vagyok. Nem kell „viselkednem” sem a portással, sem a kollégákkal, sem az igazgatóval szemben. Mintha ez még mindig a főiskolai osztályom lenne.

Halleluja, egri Gárdonyi Géza Színház, máj. 20.

Stuber Andrea