Visszaúti poggyász

Hegedűs D. Géza nem akármilyen magánszáma a megnyitó ünnepségen.

Tokai Andrea szívszorító, keserű, dühös Sárbogárdi Jolánja.

Csoma Judit zsűritag ízes nevetései a temesváriak Ibusár-előadásán.

A beregszászi társulat kisgyerekeinek kedves rajcsúrozása a földszinten.

Szűcs Nelli sóhajtásba fúló, csalódott óóóó-ja: nem, a Taút úr dehogy is tud dominózni…

A kezdődő és egyre terjedő világoskék folt a háztetők fölött pirkadatkor, lapzárta előtt.

A vászonra felpacsmagolt egyiptomi piramis a szellemesen játékos csíkszeredai Tragédia-előadásban.

Nyakó Béla igazgató, nagy kezében kis műanyag evőeszközökkel, egy tányér halétel fölött a sátorban.

Az engem mélységesen felkavaró és megrázó kolozsvári Woyzeck utáni zsolozsmázás – de napokig! –: Bogdán Zsolt, Bogdán Zsolt, Bogdán Zsolt forever!

A számítógépek egyáltalán nem diszkrét búgása a szerkesztőségi szobában.

Bandor Éva mutatós mulatós táncolása éjszaka a büfében.

Pálffy Tibor és Kicsid Gizella, amikor Othello és Desdemona végzetes és végleges összetartozását megjelenítik egy hangtalan szerelmes párbeszédben.

Bóta Gábor kolléga, amint viharosan veri egy ujjal a számítógépet.

Vicei Natália szőkén, vörösen, tetszőlegesen.

Pesitz Mónika a Murlin Murlóban szipogva meggyújt egy gyertyát.

A Várszínház tetőponyvájának félelmetes hangja a szélben.

Nagypál Gábor mint jelenség, feketében vagy fehérben. Ha a színpadon ezúttal nem is, de legalább a Ház körül.

Irina Bikulina bája Balázs Áron által megtestesítve.

A vonat, amely éjjel egy és kettő között keresztülzakatolt a gyergyószentmiklósiak Lakodalom-előadásán.

Médeia és Iászón gyerekei az újvidéki előadásban, akik pontosan tudják, hogy a halál utáni feltámadáskor, a tapsnál mosolyogni kell.

Hazavágyás, majd a június tizenharmadikával életbe lépő visszavágyás.

Stuber Andrea