Pincehideg

Az Artéria Színházi Társaság Hedda Gabler-bemutatója mindjárt az elején feleletet ad egy fontos kérdésre, amelyet a Hedda Gabler-előadások nemigen szoktak megválaszolni. Tudniillik hogy Gabler tábornok nagyvad jellegű lánya, Hedda vajon miért ment feleségül a halálosan unalmas, érdektelen és bizonytalan egzisztenciájú szobatudóshoz, Jörgen Tesmanhoz. Van erről a lépéséről a címszereplőnek némi magyarázkodó szövege, de az nem kielégítő. Baráthy György rendezésében viszont felrémlik előttünk, ahogy Hedda Gabler erre a végzetes döntésre juthatott. A házban, ahová az ifjú házasok beköltöztek – modern vonalú, fekete-fehér bútorok közé; a terebélyes Julle néni bele sem fér a fotelbe – Gabler tábornok hatalmas fényképe támaszkodik a falnak. Sudár termetű, egyenruhás férfi hosszúkás fejjel, csúnya szemekkel, szinte torzan elnyúló arccal. S amikor Sáfár Kovács Zsolt Tesmanja színre lép, a kép előterében mutatkozik. XS méretű férfipizsamát hordó Madárfejű Lajcsikának látjuk őt, mégis hasonlít kicsit a tábornokra. Lehetett egyszer egy pillanat, amikor Heddának talán belement valami a szemébe, s elhomályosuló tekintetével hirtelen felfedezte Tesmanban a saját apját. (Nyilván óriásit tévedett, mint erre időközben rájött.)

Sáfár Kovács Zsolt jeles alakításában Tesman egyszerre szánalmasan röhejes és szeretnivalóan mulatságos alak, amit a színész bizonyos rálátással érzékeltet. Nincs kívül a figurán, mégis mintha a gúnyrajzát adná a kultúrtörténésznek. Csak egy hajszál választja el a paródiától, de azt a hajszálat Sáfár Kovács akkora biztonsággal rögzíti a helyén, mint a világ legjobb hajlakkja. Hasonlóan markánsan ábrázol Murzsa Kata, aki Heddát egyfelől végtelenül ellenszenvesnek, hidegnek és merevnek mutatja, másrészt a legjegesebb nézéseit is színezi puhán nőies mozdulatokkal. A darab végére eljutunk oda, hogy megsajnáljuk ezt az irritáló asszonyt, akit egyszerűen lenyomnak a többiek. Bekerítik és leterítik a győztesek. A dühítően jólelkű Tesman, a trendi, vonzó Brack bíró (Tűzkő Sándor), a tűrhetetlenül anyáskodó, csupaszív Julle néni (Tárnok Marianna), az ügyesen alkalmazkodó Elvstedné (Tabi Orsolya), de még a sajnálatosan elhalálozó Rina néni is, aki meg sem jelenik a színen, csak a portréját hozzák be. Az viszont akkora, hogy betakarja Gabler tábornok képét, és ráadásul jól látszik rajta, hogy szegény Rina néni kiköpött Jörgen Tesman volt. A végső csapást azonban a testében növekvő magzat méri Heddára. Az előadásnak van egy kései pillanata, amikor Hedda egyszer csak rájön, hogy állapotos. Innentől kezdve nem kétséges: inkább meghal, mint hogy ezt a Tesman-gyereket világra hozza.

A Nórát egy színházi páholyban lebonyolító Artéria Társaság Hedda Gabler-bemutatója itt és most játszódik. A színészek a szerepneveket is kissé magyarosan ejtik. Oltványi Klára jelmezei jól jellemzik a farmeros-kötöttmellényes, tornából felmentett professzort, a bölcsészlánynak öltözött, soktarisznyás Elvstedtnét és Brackot, a városi notabilitást, aki csak beugrik reggeli kocogás közben, az épp kölcsönbe vett dévédékkel a kezében. (A Kill Bill az egyik. Szépen passzol ez ahhoz a motívumhoz, hogy a címszereplő öngyilkossága után a többiek egy véres-agyvelős-hajas-szőlőleveles darabkát adnak kézről-kézre Hedda maradványaiból. Közben a fejüket csóválják: „Ilyet nem csinál az ember.”)

Baráthy György rendezése megfontoltan, leleményesen, bölcs iróniával beszéli el Hedda Gabler kortársi történetét. Csupa átgondolt jelenet, megannyi pontos alakítás. Szalkó Dániel Ejlert Lövborgja talán a kelleténél kevésbé érdekes és figyelemreméltó személyiség, de ez is elképzelhető verzió. Itt még az az egyetlen férfi is a nullához közelít, aki valaha felkeltette Hedda érdeklődését, vagy legalább a hiúságát megbirizgálta, s ambíciókat ébresztett benne.

Ültünk a R.S.9. enyhén dohszagú pincéjében vasárnap délután huszonöten. Mind halkan, magunknak kuncogtunk, és nagyon rendben volt az egész.

Stuber Andrea