Jelenetek a vidéki életből

Ez a cikk nem jött volna létre a filmkritikusok nélkül. Mivel hogy Gáspár Tibor – aki gőzerővel próbálja Békéscsabán a Ványa bácsi címszerepét – csak azért jött el Budapestre egy szép, körülményes, havas napon, hogy átvegye a filmkritikusok díját a Másnap című filmben nyújtott alakításáért.

– Elsőfilmesként ez a második díja, hiszen már a tavalyi filmszemlén is jutalmazták ezért a Fényképészért, akit Janisch Attila filmjében megformált. Forgatott azóta?

– Volt, aki a filmszemle után azt mondta: állandóan csörögni fog a telefonom, egyik filmből a másikba esem majd. Kovács Lajos barátom viszont arra figyelmeztetett, hogy egy erős filmszerep könnyen ráragad az ember arcára, és a rendezők egy darabig nem is igen akarják látni. Őt a Woyzeck után vagy négy évig nem hívták filmezni. Én a Másnap óta egyszer forgattam, egy tévéfilmet Gödrös Frigyessel, aki ott ült a tavalyi filmszemle zsűrijében. De úgy vagyok vele, hogy ha a Másnap után soha többet nem állhatnék kamera elé, akkor is nagyon szerencsésnek tartom magamat. Ráadásul úgy érzem, hogy a Fényképész szerepének eljátszása jó hatással volt a színházi munkámra is. Letisztultabb lett a színpadi jelenlétem, erősebben tudok egyetlen dologra koncentrálni. Érdekes felfedezés ez, így ötven felé, hogy későn találkoztam ugyan a filmezéssel, de még tudok mit kezdeni a tapasztalattal.

– Bőven van módja hasznosítani, hiszen sokat játszik. Egyik nagy szereptől a másikig utazik a Nyíregyháza – Miskolc – Békéscsaba háromszögben.

– A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban Az üvegcipő Siposát játszottam tavaly, idén pedig Forgách András Tercett című darabjában Móricz Zsigmond szerepe vár rám. Miskolc egy szívmelengető újratalálkozás helyszíne, hiszen pályám első nyolc évét abban a városban töltöttem, s most az egyik akkori rendezőm, Csiszár Imre hívott vissza a Mózes címszerepére. (Nagy feladat. Mózes magányát pátosz nélkül életben tartani a színpadon – iszonyú nehéz.) A békéscsabai színháznak vagy tíz évig voltam tagja, majd a szabadúszást választottam, de Konter László minden évadban visszahív egy-egy szerepre. Most, hogy a Ványa bácsit viszi színre, a címszerepet szánta nekem. Ez a darab voltaképp beleillik abba a békéscsabai sorozatba – A nép ellensége című Ibsen-darabtól Strindberg Az apáján át Miller Alkujáig – amelyben Konter mint rendező „családok belügyeivel” foglalkozik: túlfűtött, egymás életébe belefolyó, boldogtalan emberek sorsát boncolgatjuk a színen. Ványát eljátszani, ez megtisztelő ajándék. Olyan szerep, amelyben egy hasonló korú férfi – esetünkben: pontosan azonos korú férfi – mesélni tud magáról, a kételyeiről, a vágyairól. Szinte gyónni lehet általa. Csehov vígjátéknak képzelte el a darabot, ámbár nagy gegeket nem írt bele. Ugyanakkor van a műben sok irónia. Ványa például hajlamos az öniróniára, éppen ettől szeretetreméltó még akkor is, ha amúgy meglehetősen utálatos az egész világgal. Most úgy látom, hogy ebben a szerepben nem szabad erőltetni a humort. Ha majd a Ványa elkeseredéséből fakadó önirónia láttán olykor-olykor elnevetik magukat a nézők, elégedett leszek.

Ványa bácsi-bemutató: február 11-én a Békés megyei Jókai Színházban.

Stuber Andrea