Neoüde

Ábrahám–Szilágyi–Kellér–Harmath: 3:1 a szerelem javára

Egri Gárdonyi Géza Színház

Egernek van már vízilabdacsapata, hát most lett még egy. Szerepel benne Szívós nevű játékos is, márpedig ebben a sportban ez igen jól csengő név. Ráadásul az egriek Szívósa kifejezetten rutinosnak mondható, hiszen már a kecskeméti pólósok között is játszott.

Természetesen arról van szó, hogy – mint azt a magyar vízilabda hivatalos portálja is hírül adja – az Egri Gárdonyi Géza Színház bemutatta Ábrahám Pál hetvenéves művét, a 3:1 a szerelem javára című sport-operettet. (És a Pufi nevű vízilabda-játékost Szívós Győző formálja meg – sikkesen és élvezettel ropva a táncokat –, aki a Bal-érában Kecskeméten már egyszer tagja volt a győztes szerelmes csapatnak.) Korát meghazudtoló frissességgel és elevenséggel kel életre a darab Anger Zsolt rendezésében. Pontosan azt történt vele, aminek egy operettel történnie kell: megfiatalodott a jókedvű, ambiciózus, fiatalos előadók által, s elnyerte a közönség szeretetét. (Nőttön nő a hazai csapat szurkolótábora.) De mielőtt a produkció méltatásába fognék, teszek két rövid kitérőt, költői kérdés formájában.

Az egyik 1937-ig kanyarodik vissza, amikor is Vaszary János filmet forgatott 3:1 a szerelem javára címmel – többet között Bársony Rózsi, Bilicsi Tivadar, Rózsahegyi Kálmán és Fónay Márta főszereplésével –, s meglepő módon sportágat váltott a történethez: a londoni vízilabdameccs helyett bécsi futballmérkőzés köré szőtte a mesét. Vajon az alkotók a pólót nem találták elég népszerűnek ahhoz, hogy kasszasiker legyen a film? S nem ez bizonyult-e a baljós tendencia kezdetének, amelynek folyományaként mostanság már azt fontolgatják a nemzetközi sportügyi illetékesek, hogy legyen-e egyáltalán olimpiai versenyszám a vízilabda?

A másik kérdéssel a harmincas évektől tekerednék el a máig: vajon az a vagányság és bohémség, amely Ábrahám Pál, Szilágyi László, Kellér Dezső és Harmath Imre művében jellemzi a magyar vízilabda-válogatottat, nem karakterjegye-e a mintacsapatnak azóta is? Feltehetőleg: de. Mondjuk Kárpáti Györgyékről is simán elképzelhető, hogy egyebek mellett egy szökött skót menyasszonyt is könnyedén áthoztak volna a határon. Csapó Gáborék sem mentek a szomszédba egy kis csibészségért, és Kemény Dénes fiai bizonyára minden szempontból méltó utódai a méltó elődöknek.

Visszaevezve a színházi vizekre – de azért kicsit még egy helyben taposva – revelatív vonása az egri operettbemutatónak, hogy sportoló hősei jól érzékelhetően szeretik sportjukat. Legalábbis Bodor Johanna tánckoreográfiája ötletesen arra épül, hogy a fiúk szívesen és örömmel vízilabdáznak. (Ez egyébként megerősítheti azt az alapos prekoncepciónkat, amely szerint Bodor Johanna a legszínházibb koreográfus ma.) A tánc kelléke mindenekelőtt a vízilabda. A vonatablak mögött egy egész meccset imitálnak zenére a játékosok, és bár kalapjuktól az utolsó taktusra szívesen megválnak akképpen, hogy kihajítják a nézők közé – később kedvesen visszakérik –, ám számozott vízilabdás sapkáikat nem adnák semmi pénzért! (Az előadásbeli zenebonák további tárgyhasználata arra utal, hogy az ifjabb diplomás színészek sokat tanulhattak Sáry László kurzusain a harmonikus-ritmikus zajcsinálásból.)

A fiúk persze nemcsak a sportot szeretik, hanem a vidámságot, a derűt, a lumpolást és a lányokat (plusz némelyikük a walesi bárdokat is.) Kedélyük, lazaságuk és ifjonti hevük szívderítően elönti az előadást, miközben egyébként az Anger Zsolt által felfrissített, neoüde verzió arról sem feledkezik meg egészen, hogy eme nagyvonalúan bárgyúcska történet percekkel Európa fasizálódása előtt játszódik. (Még ha a finálé környékére már szinte a máig jutunk is, amennyiben Hajdú B. István emlékezetes vallomását halljuk; épp sírva fakadni készül Kásás Tamásék győzelme láttán.)

Egy komplett vízilabdacsapat túl nagy egységnek látszik ahhoz, hogy markáns egyénekre bontódjon a színen, az egri előadásban mégis sikerül a férfiszakasznak karakteres figurákat teremteni. Hüse Csaba (Károlyi Gyurka) csapatkapitányként némi nyugtalan lelkiismeretességgel tölti be a stréber smasszer szerepkörét a keretnél, és hihetetlen akrobatikus mutatványra képes a nagylábujjával. Mészáros Máté (Blazsek II.) lehengerlően linkel, és a társaság szellemes rossz szellemeként viszi helytelen utakra társait. Rácz János (Csöpi) a csapat kisemberét hozza, Gál Kristóf (Lali) meg akár egyedül is képes az összes olyan fiú lenni, aki semmiről nem nevezetes. Vajda Milán módfelett bájos az aluszékony Braun szerepében. Túllépve a válogatotton: Vókó János néhány vonással ügyesen felrajzolja a lánynevelő intézet bennfentes pedellusát, Pálfy Zoltán elegáns Szirmay báró, s tüzetesen megnéznivaló Safranek Károly a skótszoknyás Charlie Cheswick képében.

A szerzők a lányszerepekkel bántak a leginkább mostohán, ez azonban az egri nőket nem akadályozta abban, hogy ők is kitegyenek magukért a 3:1 a szerelem javára küzdőterén. Kovács Patrícia (Gingi) hangilag bizonytalannak tűnő, ám ügyesen végigtáncolt belépő után elragadó modorban bűvöli a férfiakat. Oly végtelen kedvességgel tudja mondani: Károlyi Gyurka, hogy attól a földkerekség össze Károlyi Györgyének bele kell szeretnie, de lehet, hogy még tágíthatjuk is a kört. Fekete Györgyi elszántan karikírozza Tötössy tanárnőt, s akire pikkel, azt Péter Kata adja fitos orral és bakfisos szemtelenséggel. Bozó Andrea izgalmas, fekete hajú dívaként mutatkozik az utolsó részben. (S tesz bizonyos szívességet nekem. Végre felróhatok valamit: azt a műfaji nonszenszt, hogy míg Bozó a dalát búgva, lassan levonul a lépcsőn, minden második foknál lenéz a lábára. Ilyen nincs. Nem lehet.) Tatár Gabi, Ivády Erika, Nagy Adrienn, Dér Gabi és Tardy Anna képezi a szerelmes szívű lányiskolai osztályt, s igen figyelemreméltónak mutatkozik a több szerepben felbukkanó, finom, rebbenékeny arcú Krucsó Rita.

Van egy jellemző pillanata az egriek meredeken hangulatjavító operett-előadásának. Vókó János mint balatoni horgász, átélt nekibúsulással a Badacsonyról nótázik, miközben pecabotját a zenekari árokba lógatja. Odalenn Nagy Zoltán karmester egy gumihalat szorongat a kezében, avval vezényel. (Vókó végül egy fehér hegedűt fog majd ki.) Az a műhal közepes méretű, szolid, szürke. Nincs nagyon a képünkbe dugva, nem is kell okvetlenül észrevenni. De ott van. Kedvesen és mulatságosan hánykolódik a zene hullámain.

Stuber Andrea