Stuber Andrea

Válogatott Richárd

Kulka János

interjú

Népszabadság Jövő 7 2004.XI.5.

 

Válogatott Richárd

 

Ülünk Kulka Jánossal a Nemzeti Színház hatodik emeletén, fejünk felett kicsi csillagok világolnak (a plafonon), lábunk alatt sárga és piros pöttyök virítanak (a padlószőnyegen). Kulka mindjárt beöltözik Hübner Félix gyárosnak a Györgyike, drága gyermek előadásához, de előbb még III. Richárdról beszélgetünk kicsit.

 

– Már nyolcévesen is szerepelt e véres Shakespeare-tragédiában, a Szegedi Nemzeti Színházban. Kedvcsináló volt az első színpadra lépés vagy illúzióromboló?

– Inkább az utóbbi. Láttam, hogy isznak a színészek, és lyukas a zoknijuk. Ámde a címszerepet egy lenyűgöző színész adta, Pagonyi Nándor. Én a yorki herceget játszottam, és nem voltam jó. Elnézem a mi előadásunkban a kisfiút, látom, hogy iszonyú nehéz szerep ez egy gyereknek.

– És a címszerep?

– Az hihetetlenül jó. Értem is, miért szereti mindenki, akinek dolga volt vele. Maga a szabadság. A gátlástalanság, a „mindent lehet” mámorító érzése. Megtapasztaltam 2002 nyarán, amikor Szegeden a Dóm téren játszottam el két estén. Akkor bízta rám először ezt a feladatot Valló Péter rendező. (Hogy miért? Talán mert tudja, hogy szenvedélyes vagyok. Ha csinálok valamit, nagyon csinálom. Richárd is ilyen figura.) A most készülő előadás – tartalmában és formájában is – nagyjából ugyanaz, mint ami Szegeden megszületett. Itt jobb helye lesz, a színház kisebb méretei miatt. Hiszen a darab szinte kamara jellegű: a legfontosabb jelenetek kevés szereplő között játszódnak le. Nem készültünk egyébként az ismétlésre Vallóval. Nem is tudom, hogyan került most a III. Richárd a Nemzeti műsorára. Arra tippelek, Törőcsik Mari hívhatta fel rá Jordán Tamás figyelmét. Törőcsik Mari azt a York hercegnét alakította Szegeden, akit most Molnár Piroska formál meg. És talán volt még egy ajánló, Garas Dezső, aki látta az egyik szegedi előadást.

– Eltelt két év. Gonoszabb lett azóta a Richárdja?

– Hogy gonosz lenne, az bennem fel sem merül. Egyszerűen felismeri és kihasználja a lehetőségeket, amelyek adódnak. Minden, amit a darabban teszek, belülről logikusnak tűnik. Rendkívül gazdagon megírt szerep, nagyon szeretem próbálni. Az összes mondata színészi megoldások tömkelegét kínálja fel, kicsit sajnálom is, hogy hamarosan be kell fejezni a válogatást, s ki kell kötni egyetlen megoldásnál.

– Könnyen előhívta magából a szöveget?

– Nem, a szöveg törlődött. Gyakorlatilag újra kellett tanulnom. De egyelőre ugyanazon a három helyen akadok el most is, ahol régen. Annak idején a szegedi felkérésre nem könnyen mondtam igent. Tartottam a nyári jellegtől, a szabadtéri színpadtól, és az is elgondolkodtató volt, hogy mindössze két estéért jött létre a produkció. De garanciát jelentett a jó munkára Valló mellett az is, hogy dolgos, komoly, jeles partnereim voltak. Törőcsik Marin kívül Almási Éva, Takács Kati, Ónodi Eszter. Most sem panaszkodhatom, sőt! Söptei Andrea, Udvaros Dorottya és Schell Judit fémjelzik a női vonalat. S a szegedi előadásból itt lesz még Bálint András és Marton Róbert is. Hárman vagyunk hírmondók tehát.

 

A III. Richárd első előadásai a Nemzeti Színházban: november 4-én és 5-én.

Stuber Andrea