Szülők kisebbségben

Michael Ende: Ilka titka

Kolibri Fészek

fsz Rácz Kármen, Rácz Kriszta, Bodnár Zoltán, Tisza Bea

d-b Orosz Klaudia z Nyeső Mari r Tisza Bea

Szülőnek lenni, az sem biztonságos foglalkozás. Szélsőséges esetben megtörténhet, hogy egy gyermek – Michael Ende tizenkétéves Ilka nevű hősnője – szülei nevelési tevékenysége fölötti elégedetlenségében elvarázsoltatja apját-anyját. A Talányos Teodóra tündértől kapott segédeszköz alkalmazásával felére kicsinyíti őket. Először úgy egyméteresre csökkennek a felmenők, azután minden ellenkezés vagy szófogadatlanság után újabb 50 százaléknyit veszítenek termetükből, mígnem apró bábokká lesznek. Ilka azonban hamarosan felismeri a dolog hátulütőit, ezért – a boldog véget előidézendő – visszacsinálja a projektet.

A felnőttek számára némiképp talán brutális a találkozás evvel a szellemes mesével a szobányi Kolibri Fészek nézőterén, gyengébb idegzetű szülőknek nem is igen ajánlanám az előadást. Bár a produkció természetesen óvakodik attól, hogy egy pillanatig is riasztónak hasson. A szülőket játszó Bodnár Zoltán (aki a színpadra író is) és Tisza Bea (aki meg a rendező) ügyelnek arra, hogy darabbéli kislányukat a lehető leggyengédebb, legszeretetteljesebb hangon egzecíroztassák. Nem is eshet nehezükre kedvelni Ilkát, illetve az őt játszó Rácz Kárment, hiszen pont olyan hamvas, rendkívül bájos és tavasziasan üde, mint a tíz-tizenöt évvel ezelőtti Tisza Bea volt. (Majdnem olyan szívszorítóan esengő szemű is.)

Két jelentős érdeme van még a címszerepet játszó ifjú hölgynek. Az egyik az, hogy nagyon szépen beszél, ami a bábszínészeknél szemmel láthatóan és füllel hallhatóan még mindig alapkövetelmény. A magam részéről nem tudom eléggé méltányolni ezt az igényességet, amely amúgy kiveszőfélben van színpadainkon. A másik speciális előnye, hogy van néki egy Rácz Kriszta nevű, ugyanolyan hamvas, bájos és üde ikertestvére, aki szintén fellép az előadásban, kisfiúnak maszkírozva. Azután egyszercsak előbukkan Ilkaként egy álomképben, miközben Ilkát magát is látjuk békésen alva az ágyában. Ekkor a nézőtéren ülő hat-nyolcéves, kedves, elvarázsolt gyerekeknek leesett az álla. Valószínűleg azóta is ott ülnek döbbenten.

Stuber Andrea