Strigák

Arthur Miller: A salemi boszorkányok

Szegedi Nemzeti Színház

Rendkívüli vállalkozás A salemi boszorkányok Szegeden. Annyiban legalábbis, hogy az előadás létrehozói kiakasztották munkájukat a világhálóra. A bemutató előkészületei felkerültek az internetre. A www.nemzetiszinhaz.szeged.hu honlap megfelelő oldalán nemcsak írásos anyagokat találunk a szerzőről és a darabról, de a próbafolyamat különböző stádiumaiban készített videofelvételek is elénk tárulnak. Vagyis bárki otthon, az íróasztalánál ülve elnézegetheti, hogyan alakult egyik hétről a másikra mondjuk az I.felvonás 3.jelenete. Megállapíthatja, melyik szereplőt zavarja a kamera jelenléte, melyiket inspirálja. Eldöntheti, hogy a rendező Szalma Tamás instrukcióit érdeminek találja vagy inkább csak lelkesítőnek. Kifigyelheti, hogy Király Attilának van-e civilben is olyan sajátságos frizurája, mint amilyet Proctorként visel. És még nyilván ezerfélét kezdhet az eddig nem ismert lehetőséggel. Például véleményezheti is mindjárt helyben, a Fórumban. (Érdekességként megjegyzem: a hozzászólók egyike bátor dolognak minősíti a színház vezetése részéről, hogy az beengedte - a jelenlegi kultúrpolitikai retorikának mintegy ellenében – Salem szellemét Szegedre.)

Az a tény, hogy a produkció ilyen módon kommunikál bele a világba, voltaképp sokkal izgalmasabb és korszerűbb, mint maga a bemutató. Mert Szalma Tamás rendezése az 1692-ben játszódó, 1950-es évekre utaló Arthur Miller-művet nemigen tudta „meghosszabbítani” a 2000-es évekig. Amolyan tisztes, avíttaska, Bartók és Emerson-Lake-Palmer-zenékkel keményített történelmi drámajátékot láthatunk, melyből nem látszik előtüremkedni markáns rendezői gondolat, így az előadás a színészek igen különböző képességeinek és ambicióinak nyomán haladgat előre.

Rózsa István sötét tónusú, szélesen összegerendázott díszlete sugallja valamelyest a korabeli amerikai közeg puritán, már-már barbár jellegét. (Amit a Krétakör Színház Salemi-verziója oly erőteljesen kidomborított egy fiktív, természetközeli nép primitív vonásaként.) Az emeletes építményt sárszerű nehéz talaj veszi körül, afölött pallókon közlekednek az emberek. A legfelül kifeszített leplek mintha vitorlavásznakra emlékeztetnének: felidézik a Mayflowerrel együtt a helybéliek rövidke múltját, egy nemzedéknyi történelmét is. A felső szinten Parris tiszteletes szobáját, az alsón Proctorék házát lakják be a színészek. Proctoréknál három gyerek van, nem tudni, hány szoba, viszont csak két szék (plusz egy hokedli), meg akkorka ebédlőasztal, hogy azt a ház ura egyedül körbe tudja ülni.

Papp Janó – a színlap becézi, nem én - jelmezei olyan hatást keltenek, mintha a színes fényképek előtti időkbe vinnének vissza, jóllehet feketék, fehérek, tarkák (tehén farka nincs.) Pirosas szín mindössze két szereplő öltözékében bukkan fel: Proctoréban és Abigail Williamsében persze. Abigailt Szirbik Bernadett játssza mély, gazdag, változatos hanggal, kicsit görcsös karmozdulatokkal, merev testtel és egy erőszakos szerelmes lány őszinte megmutatásának szándékával. (Ott van például az, hogy miközben lázas szavakkal visszahódítani próbálja Proctort, magához nyúl Betty Parris ágyára dőltében. Ami a szó minden értelmében magányos színészi akció, hiszen nincs az előadásnak egyetlen olyan momentuma sem, amely passzolna ehhez a bizarr pillanathoz.) Az öncélúlag boszorkánykodó Abigail kiszemelt áldozatát, Elizabeth Proctort Szabó Gabi m.v. játssza egyenes tartással, csendes méltósággal, léleknyugalommal. Színészi ellenpontnak Megyeri Zoltán hangos, izgága, kockafejű Parrisát jelölhetnénk meg. A salemiek közé vetődött Hale tiszteletest Mátyássy Szabolcs megbetegedése miatt maga a rendező adja, aki figurálisan fölöttébb megfelelő a szerepre, ugyanakkor - némiképp érthetően – színészileg nincs meg neki a hős drámája. Pedig talán Hale-t gondolhatnánk ma a mű főszereplőjének. Ő meggyőződésből csatlakozott valakikhez – történetesen a boszorkányüldöző hatóságokhoz -, azután meg kell tapasztalnia, hogy feljebbvalóit nem az eszme, hanem az önérdek, a tekintélyelv és a hatalomvágy vezérli, s így az „aki nincs velünk, az ellenünk van” elv alapján ítélkeznek az emberek felett. Hale csalódásának folyamata képezhetné az előadás legnagyobb ívét.

          John Proctor szerepében  - Mádi Szabó Gábor, Bitskey Tibor, Kránitz Lajos, Csendes László, Hegedűs D.Géza típusú elődők után – Király Attila lép fel. Csalódást kelt, amikor felsompolyog a lépcsőn Parris lakásába, s bejön mázsásnak szánt félkilós léptekkel. Sehogysem látszik John Proctornak. Felnyírt hajával, bő ujjú piros ingében, barna mellényében, nyiklő-nyakló csizmájában sok mindennek látszik – Csizmás Kandúrnak, orosz muzsiknak, jelmezbálozó punknak -, csak épp Proctornak nem. Amikor gyerekes kajánsággal széttépi a felesége elfogató parancsát, vagy amikor földre rogy a szolgálólány mellett, az ember hajlamos a legrosszabbat feltételezni róla. Például azt, hogy asszonya elhurcolása után  sirdogálva vigaszt keres majd a Mary cseléd karjaiban. De aztán az utolsó jelenetében Király Attila képes szinte megrendítővé válni. Proctorként nem nő hőssé, hanem még inkább összemegy. Egy apró, megkínzott, elgyengült, gyerektestűvé fogyott fogoly kerül elő a börtönből, s ekkor válik végre határozottá, elszánttá és elveiben legyőzhetetlenné. Egy kisember diadala ez önnön gyarlósága és az erkölcstelen hatalom felett.

Stuber Andrea