Hó anyó uralma

Roppant lehangoló tud lenni, ha egy gyerekelőadáson meglátszik a szerényebb igény. Ha érződik, hogy a szükségesnél kisebb anyagi és szellemi ráfordítással készült. Ha lelki szemeinkkel szinte látjuk az alkotók legyintését: „gyerekeknek ez is jó lesz!”

A Tivoli Színházban bemutatott Holle anyó is elkedvetlenítő kicsit. Például amiatt a kis gondosság miatt, amivel az almafát játszó szereplő ruhájára csak egyszer aggatják rá az almákat. (Második megjelenésekor így alig néhány maradék gyümölcs terhétől kell roskadoznia.) Vagy mert szcenikailag az az egyetlen értékelhető látványeleme az előadásnak, ahogy a nézők feje fölött lassan elsiklik a mobil híd, amelyen a Teliholdat játszó, ezüstköpenyes leányka székel. (Kovács Blankának hívják, a Gondolat Iskola növendéke, s azt az igen nehéz feladatot kapta, hogy mosolyognia kell mindvégig, ami nem megy túl jól neki.) Maga a színpadkép – Krsztovics Sándor munkája - szegényes és kietlen. Holle anyó magaslati műhelye dermesztően sivár a meztelen, fekete színpadmélyi falra fittyesztett fehér függönyökkel és a ványadt kis hócsináló dunyhával. Ráadásul a berendezés alig áll néhány műnövénynél többől, ezekkel kell majd a kritikus pillanatban törés-zúzást produkálnia a Linát alakító, bájosan hepciás Rada Orsolyának (szintén Gondolat Iskola)

Pozsgai Zsolt átirata az eredeti Grimm-mesénél kevésbé rigorózus. A Rossz itt nem annyira Rossz – Lina például inkább csak nyafka, mint lusta -, a Jó pedig nem annyira jó. Holle anyóban a diktatorikus vonásokat is megmutatja a Tordai Hajnal által nyugdíjas háremhölgynek öltöztetett Békés Itala. Meg is rendül a bizalmunk a mesei igazságszolgáltatásban, amikor az idős varázslóasszony bemocskolással bünteti Linát, anélkül, hogy előtte felderítette volna a lányka ügyét.

Cseke Péter rendezése meglehetősen avíttas; jószerével semmit sem kíván láttatni. Amikor a lányok belenéznek Holle anyó varázsgömbjébe, s abban két barátkozó fiút, majd egymásba szerető párt pillantanak meg, erről hallomásból értesülünk. Jóllehet a video korában bizonyára nem volna nagy kunszt a képet megjeleníteni a nézőtérrel szemközti vetítővásznon.

A Genti nénit alakító Szilágyi Zsuzsa tenyerestalpassága, egészséges önzése és elementáris kedélye jó szolgálatot tesz a produkciónak. Rendben van Susa is: Bátyai Éva hamvas, bájos, csinos és elég természetes ahhoz, hogy elfogadható legyen mint jó kislány. (Az ő dolga kényesebb, nehezebb és hálátlanabb, mint a kevésbé pozitív hősöket megformálóké.) Kellemes az énekhangocskája is, mint kiderül. Mert persze ezúttal sem ússzuk meg dalok nélkül. Bármennyire is megakasztják és ellankasztják a cselekményt a szerény invenciójú, gépies számok, ezeket a gyerekelőadások ma már szinte soha nem nélkülözik. Könnyűzenével súlyosbítanak.

Stuber Andrea