Párválasztási kampány

Gogol: Háztűznéző

Szolnoki Szigligeti Színház szobaszínháza

Telihay Péter komáromi Tartuffe-je láttán már-már attól lehetett tartani, hogy a rendező nekilát önnön stílusjegyeit ismételgetni, s ettől kezdve talán mindig ugyanazt az előadást fogja rendezni. Lesz benne fekete alaptónusú, bőven belámpázott, Menczel Róbert-féle díszlet, aminek kiállításához már Menczel sem kell, mert maga Telihay is meg tudja tervezni. És meghatározó jelenségként egy dekoratív, napszemüveges, nagymacska mozgású nő majd bundát húz maga után a földön.

A kissé pikírt aggodalmat eloszlatta Telihay legújabb munkája, a szolnoki Háztűznéző-bemutató.  A színrevivő itt nem a saját oeuvre-jéhez igazodott, hanem a darabhoz és az igen markáns színészekhez, akiket alkotótársul hívott-választott a Gogol-darabhoz. Rendezői alapötlet gyanánt az szolgált, hogy a vígjáték ezúttal nem a korabeli Oroszországban, hanem a máskorabeli Szovjetunióban játszódik. A darab időzítése pedig megalapozza az előadás képi világát. Lepusztultság, ócska szedett-vedettség és harsány ízléstelenség kiabál a színpadon, Zeke Edit díszlet- és jelmeztervei alapján. A színfalak mögött ott bóklászik valahol a kommunizmus kísértete.

Nagyjából a XX. század hetvenes-nyolcvanas éveiben járhatunk, erre utal a szereplők divatozása (Galuska ezüst színű pufidzsekije meg az összes többi ruharémség) és a málló, omladozó környezet. Junoszty tévé, amihez elég hozzáérni, hogy letörjön az antennája. Nem működő radiátor; megrugdosása esetén legalább annyi történik, hogy lezuhan egy-két tégla a háztetőről. Itt próbálja tehát Podkoljoszin rászánni magát a nősülésre, végtére is egy állami hivatalnoknak a Brezsnyev-érában is gondolnia kellett a családalapításra.

A színrevivők nem bíbelődtek akkurátus megfeleltetéssel: avval, hogy az áthelyezett darab pontosan illeszkedjék új teréhez és idejéhez. A szocializmus szűk levegőjének csupán az atmoszférateremtésban van szerepe, no meg abban, hogy a szokottnál is ismerősebbnek és kacagtatóbbnak találjuk a vígjáték hőseit. Annak is találjuk. Fölöttébb mulatságos és rendkívül szórakoztató a produkció. (Talán valami sötét árnyék hiányzik mögüle. Az átfogóbb gondolat, a mélyebb érzés fuvallata. A magány felhője, a kilátástalanság keserűsége, vagy a szebbre, jobbra vágyás szívfájdalma. Esetleg – visszanézve az egészre – a becsapottság dühe.)

A színészek láthatóan nagy kedvvel és leleménnyel estek neki önmaguk képének, s még a fodrászok és sminkesek is élvezettel dolgozhattak a szereplők küllemének minél karakterisztikusabb eltorzításán. Tóth Tibor – mint délceg és maflaképű  Csocsalov – kopasz fejére hosszú tincset kapott, amelyet gondosan keresztbefésültek a kobakján. Molnár László, aki nem azonos avval a Molnár Lászlóval, amelyik ez idő tájt Jekyll és Hyde-ot játszik-rendez, s bizony jó lenne, ha a nevük sem volna azonos, szóval ez a Molnár csenevész lófarkat hord a kötött sapka alatt és mihaszna alkalmazottként fülhallomást tör-zúz a konyhában. Szamosi Zsófinak a szobalány-karikatúrához tupírozott szőke konty és hercig fekete bajuszka dukál. Mertz Tibor Kocskarjovjának jól eltalált fazont ad a csíkos ingen átütő fehér póló, az Adidas-utánzat zokni, a nadrágzsebből kikandikáló lila műanyagfésű. Timár Éva Fjokla Ivanovnája valóságos archív felvétel: berakott frizura, bőséges arcfesték. Hosszú, többször körbecsavart lánc fityeg pihegő keblein, szoknyája alól merészebb ülés esetén kivillan a bundabugyi. Mihályfi Balázs Anucskinja a helyi eleganciát és intelligenciát képviseli: csinos barkója, szemüvege, sárga bőrkesztyűje és újságpapírborítóval ellátott könyve van hozzá, s emblematikusan tudja mondani, hogy az apja egy ááállat volt. Tóth József (Galuska) ezüstdzsekibe szorultan, afféle szélfútta eszkimóként érkezik, hogy aztán kicsomagolva - és kitömve - dagadt, izzadó undormánynak mutassa magát.

Amikor a háztűznézőbe jövő három borzalmas pasas némán várakozik a „szalonban”, abból pazar bohózati jelenet kerekedik. (Végig igen hozzáértően bánik a komikummal az előadás.) Gyanakodva figyelik egymást, miközben mindegyikük produkál egy-egy jópofa kis magánszámot, mely valamelyest a hős jelleméből fakad. Mihályfi Balázs megpróbálja könnyed úri modorban levenni a kesztyűjét, ám ez sehogysem akar sikerülni neki. Tóth Tibor egy üveg kölnivel ügyködik: alaposan belocsolja magát, a maradékot meg le is öntené a torkán, ha a többiek a jelenlétükkel nem feszélyeznék kicsit. Tóth József aktatáskából falatozik, s a bódító pacsuliszag ellen újhagymaköteggel védekezik, amelyet nagy sietségében madzagostól fal fel.

A színészi alakítások rangsorában annak rendje és módja szerint a majdnem ifjú majdnem párt játszó Söptei Andreáé és Mucsi Zoltáné áll az élen. Ahogy Mucsi a legelső jelenetben fancsali arccal, elgyötört tekintettel, egymásba tekert lábakkal, görnyedten gubbaszt az ágyán, máris kész Podkoljoszin. Lenyalt hajú, ványadt fickó, lassú észjárást sejtető hanghordozással. (Mucsi intonációjának szinte mindig van valami kedvesen gyermeki vonása – hajszál híján nem affektálás -, amitől az ő szájából poénnak hangzik már annyi is, hogy Iván Fomics Kocskarjov.) Söptei Andrea remekül talált ritmust és hangot Agafja Tyihonovnához: kicsit nyafkán, kicsit siránkozósan szólaltatja meg a szorult helyzetű eladó lányt.

Az előadás legjobb jelenete, amikor magukra maradnak szegénykéim. Ülnek az asztal két oldalán, a nézőtér felé fordulva, mivel összenézni nem mernek. Merev együltő helyükben próbálnak közeledni egymáshoz, komoly erőfeszítéseket téve a társalgás fenntartásáért. Kétségbeesett igyekezetük egyszerre vicces és kínos. Komikus persze, de van benne valami drámai is. Röhöghet, sírhat, aki nézi. Rádöbbenhet, ha magától eddig nem jött rá, hogy milyen iszonyú nehéz bárkitől is kérdezni valamit.

Stuber Andrea