Kockázatok és mellékhatások

Shakespeare: Falstaff (IV.Henrik)

Gyulai Várszínház 

f: Vas István  dr: Falussy Lilla d: Horgas Péter  j: Varga Klára  k: Gyöngyösi Tamás, Fincza Erika

fsz: Blaskó Péter, Fekete Ernő, Karácsonyi Zoltán, Czintos József, Csákányi Eszter, Pikali Gerda, Lengyel Ferenc, Thorma István, Gőz István, László Zsolt, Szakácsi Sándor, Elek Ferenc, Hajdú István, Magyar Attila

A hordóringlispíl nem olyasmi, amit elfogadnék Scrabble-ben, pedig létező dolog. Horgas Péter építtette fel Gyulán, hogy a Falstaff díszleteként álljon a vár mögött. A hatalmas, félbevágott hordó tetején két ló ágaskodik (mindkettő derékig nő ki a deszkafalból), alant pedig az építmény átlós tartószerkezeteit a szereplők olykor elforgatják, s zenére lejtett lassú mozgásukból szép képek születnek. A központi oszlopra kerek, domború tükröt tűznek időnként a díszletezők, talán hogy a történelem keresztútján közlekedők össze ne ütközzenek. És hogy a rossz lelkiismeretű, trónbitorló IV.Henrik király (Blaskó Péter) egy halott ember koronás koponyáját pillanthassa meg benne.

Amúgy Horgas díszlete helyből meztelen. Még alig foglaltunk helyet, még el sem kezdődött az előadás, máris mindenét láttuk. Hasonlóan egyértelmű a rendezés egy-egy gesztusa. Például a prológus gyanánt lezajló artisztikus táncjáték – megy a korona vándorútra, ez lehetne a címe - melynek során valamennyi szereplő megjelenik, hogy egy-egy fehér kendőt mutasson fel a nézőknek. Jó eséllyel lefogadhatjuk, hogy e jelenet visszatér még a végén, s addigra a kendők pirosra váltanak.

Szögezzük le, hogy már látatlanban is muszáj némi engedményt tenni ennek a produkciónak, hiszen kizárható, hogy fülledt nyáréjszakán fél kilenc és fél egy között a strandszagú, lesült publikumnak olyan előadást nyújthat a strandszagú, lesült színészcsapat, amely kielégítő megoldást kínál Shakespeare minden szempontból grandiózus, kétestés művére, a IV.Henrikre. Amivel egyáltalán nem azt akarom mondani, hogy szerény igényű, könnyed augusztusi nyaralóbemutatóról volna szó. Dehogyis! A darabot színre vivő Sopsits Árpád második színházi munkája ez, s miután az elsővel – az Asbóth utcai Bűn és bűnhődés-átirattal – jelentős sikert aratott, bízhatunk a komoly szándékban és a szakmai színvonalban. Ahogy pár éve Szász Jánoshoz, úgy idén Sopsits-hoz vonult szívesen Gyulára az ambiciózus színészek java. (A rendező láthatólag hűséges típus. Szinte mindenkit magával vitt, aki a Kamaraszínházban bevált nála, jóllehet némelyikük e tágas, tetőtlen térben egyáltalán nem tud érthetően megszólalni.)

A címszerepet Bárkáról érkezett Czintos József kapta, mivel őt az isten is Falstaffnak teremtette. Ennek ellenére nem egészen azt a nagybélű, nagyhangú, nagy természetű figurát hozza, akit várnánk. (Talán azért sem, mert szabadtéri viszonyok között szabad szemmel nem látható, hogy a szatmárnémeti színész milyen huncut szemű ember.) Czintos Sir Johnja erősen amortizálódott kurafi, aki vagy beteg vagy fél, de mindenesetre a siránkozás az alaphangja. A Henry herceget játszó Fekete Ernő viszont a hallgatásban erőteljes. A csapszék hetvenkedő hőseként magában már arra készül, hogy a hírhedt tivornyák után meglepetést okozzon majd népének, amikor méltóságteljesen trónra lép. (A hetvenkedésről jut eszembe, hogy valaha egy szegedi IV.Henrikben a Sürge asszonyt játszó Hőgye Zsuzsanna milyen elragadóan tudta ismételgetni e szót, szinte számolta a 70kedést!)

Gyulán László Zsolt és Pikali Gerda (Percy és neje) kettősének köszönhetünk pár szép pillanatot, de a legfőbb jó, amiben részünk van, az Csákányi Eszter, aki több alakban is megjelenik. Sürge asszonyként ott forgolódik a Vadkanfőhöz címzett fogadóban, s közben okos figyelem, elnéző szeretet és átható aggodalom sugárzik belőle. Tudja ugyanis, hogy nem jó, ha az ifjú herceg egy vén lókötővel kocsmázza el a fél életét. Ennél csak az a másik fél élet lehet nyugtalanítóbb, amelyben uralkodni fog. Emellett Csákányi eljátssza még az öreg Balgát is; vagyis vénséges vénre maszkírozva előad Pikali Gerda Hallgájával egy sűrű levegőjű, komoran röhejes, abszurdoid Hacsek és Sajó számot.

Azt nem mondtam még, hogy Shakespeare IV.Henrikje egy jó képességű és becsvágyó fiatalemberről szól, aki hatalomra kerül és azonnal arcot vált. Egészségesen szemtelen, tekintélytiszteletlen fiúból merev, fensőbbséges atyafigura lesz. Nem csoda, ha fogalmunk sincs, ki is ő valójában.

Stuber Andrea