223 ember

Főszereplők: Áts Gyula, Gáti Oszkár, Ungvári István, Kaszás Géza, Tihanyi Tóth Kinga, Dósa Zsuzsa, Ragó Iván, Margitai Ági, Tóth Tahi Máté, Szilágyi István. Fordító: Morcsániy Géza. Díszlet: Dévényi Rita. Jelmez: Hruby Mária. Rendező: Korcsámáros György.

          Az Éjjeli menedékhely úgy jött hozzánk, mint a gyorsvonat. 1902-ben írta Gorkij, 1903-ban már be is mutatták a Budai Nyári Színházban, 1904 májusában Reinhardt berlini társulata vendégeskedett vele a Vígszínházban. (A hónap egyéb eseményeiből: 5-én elhunyt Jókai Mór, 10-én a kultuszminiszter vett az államnak 32 Munkácsy-képet, 15-én megnyílt a Városligeti Színkör.)

          A keserű nevű szerző magyarországi pályafutásában visszaesés követte a jó kezdést. Legközelebb 1945 után virradt fel neki, s lett néhány erős évtizede. Ekkoriban sokszor került közönség elé a Menedékhely, nyilván mert minden normális színház szívesebben tudta le a kötelező penzumot jó darabbal, mint rosszal. 1990 után bealkonyult az orosz-szovjet drámairodalomnak, s napjainkra tiszta helyzet állt elő. Aki most műsorra tűzi az Éjjeli menedékhelyet, az biztosan nem hivatalos elvárásnak akar megfelelni, nem ideológiát szolgál, nem került semminek az uszályába. Hanem makacsul ragaszkodik ahhoz, hogy a színház dolga a szembesítés. A színrevivőről feltételezhetjük, hogy a korabeli orosz nyomorról a mai magyar jutott eszébe, s szociális érzékenységének akar hangot és formát adni a százéves, ám meglehetősen elevenbe vágó mű megrendezésével.

          Ehhez képest a Győri Nemzeti Színházban Korcsmáros György munkája azt az anakronisztikus érzetet kelti, mintha még mindig muszájból kellene abszolválni a Gorkij-darabot, melyben kétszázhuszonháromszor szerepel az ember szó. (Legalábbis Gábor Andor verziójában, ám ezúttal Morcsányi Géza új, lendületes fordítását adják.) A produkcióból nem hámozható ki egyértelműen, hogy mikor és hol játszódik, az pedig még kevésbé, hogy miért. Somewhere – énekli a jelenetek között egy Tom Waits-szerű hang, miközben a színen néhány közhelynyi apróság – mint a vodka kíséretében az uborkásüveg, vagy az ágy alatt meghúzódó Szputnyik feliratú doboz – mégiscsak orosz helyszínre utal. Talányos maga a díszlet is, mely részleteiben pepecselőn realista (vaságyak, tizenkétféle szék, belakott zugok), egészében viszont felismerhetetlen és azonosíthatatlan. Dévényi Rita mintha egy bérház belső udvarára telepítette volna Kosztiljovék hajléktalanszállóját – macskakő burkolat, középen kerti csap, hátul redőnyös garázsbejárat, jobbra éttermi konyhai lengőajtó –, ugyanakkor reflektorokkal tűzdelt színházi híd ível át a szereplők feje fölött, s plexi tető borul rájuk. Annyit sem tudhatni, hogy kint vagyunk vagy bent. Ebben a zavaros térben bonyolítják le a cselekményt a játszók, többnyire színészi magánszámok gyanánt.

          Szilágyi István (Bubnov) és Ungvári István (Színész) korrekt, Tóth Tahi Máté (Báró) modorosságaival együtt érdekes. A legtöbb élet Kaszás Géza Vászkájában buzog. Kaszás mint bűnöző elem egyszerre ijesztő és imponáló. Könnyedén drabális, ösztönösen őszinte és szívszorítóan kisfiús, amikor annak van sora. Az ember lánya kicsit nem vigyáz, aztán máris elment vele Szibériába. A női vonal egyenetlenebb: Dósa Zsuzsa Vasziliszája egyik jelenettől a másikig felejthető. Tihanyi Tóth Kinga Natasa szerepében figyelemreméltó, amennyiben iszonyú jól és iszonyú rosszul is meg tud szólalni. Lenner Karolina rendezőileg előtérbe tolt, haldokló Annája hatásos a tekintetben, hogy folyamatos köhögése átragad a közönségre. Margitai Ági (Násztya) kifogástalan: megbízható és bátor – olykor vakmerő poénokba bocsátkozik.

          A menedékhelyieket megbolygató vándort Áts Gyula alakítja. Elragadóan joviális küllemével ad némi Cola-Mikulás jelleget a figurának. Megáll, hüvelykujját barna kordnadrágja zsebébe dugja, arcán sárga fénnyel mosolyog, csóválja a fejét, okoskodik. Jóságossága már-már túlcsordul, elönt, megfullaszt. Gáti Oszkár Szatyinja joggal mutat némi kajánságot, amikor e túlzottan mesebeli Luka köré legendát sző a negyedik felvonásban. Gáti a zarándok távozását követően színészileg lábra kap, s határozottan fölébe nő társainak. A győri zárójelenetek Szatyinja elmélyült, filozofikus, megszenvedett és vigaszt nyújtó alak. Szóval igazi pót-Luka. Enyhe kárpótlás az ihlettelen estéért.

Stuber Andrea