Kilincs nincs

Békés Pál: Tévé – játék

A tévéjáték nagy múltú műfaj, mely jószerével kihalt a magyar televíziózásból. A Tévé -játék- pedig kétrészes színdarab Békés Páltól, akinek szintén nyoma veszett a tévék környékén. Zeitstücköt írt Békés; jelenjátékot, napjaink aktualitásához kötődő művecskét. Olyat, amilyet egy hét alatt elfelejt a kritikus, egy hónap alatt a többi néző, egy év után nem emlékeznek rá a játszók, tíz évvel később pedig maga a szerző sem. S ha szerencsénk lesz, akkor húsz év múlva már érteni sem fogja senki, hogy miről is volt itt szó. (Ez a húszéves határidő az optimista megközelítés. Addigra talán túljutunk az anomáliákon.)

A főhős jóravaló értelmiségi: becsületes, kétkezi illusztrátor, akit egyszer csak felkérnek a televízió művészeti szerkesztősége vezetőjének, ő pedig elfogadja az állást. S mert a felvont szemöldök nem látszik a papíron, hadd írjam le, hogy az alapszituáció helyből meghökkentő. Aki soha nem járt a cégnél, azt valószínűleg meg sem találják az ajánlattal. Akinek viszont akadt bármi kis köze a Magyar Televízióhoz valaha, az tudhatja, hogy mindig abnormális intézmény volt. (És nyilván a nem állami tévék is azok, legfeljebb kicsit másként.) Jó adag naivitás, idealizmus vagy rászorultság kell ahhoz, hogy valaki gyanútlan külsősként bemenjen egy tévészékházba, és elfoglaljon egy főnöki széket. Hősünk mindenesetre ezt teszi, s röpke háromhónapos-kétfelvonásos pályafutása alatt megtapasztal minden rosszat és szinte semmi jót, amit e munkahely adhat.

Lesz pártfogója, aki gyakorlatilag nem támogatja őt. Lesz megértő helyettese, aki lojális, csak nem hozzá, hanem ahhoz, aki épp betölti a pozíciót. Lesznek beosztottjai, akik nála fúrják egymást, s lesz kedvese is, akinek őszinte vonzalma éppúgy azonnali hatállyal szűnik meg, mint hősünk munkaviszonya. Egyszóval többé-kevésbé ismerős kis történet ez, tipikus lavírozásokkal, hétköznapi megalkuvásokkal, közönséges árulásokkal. Mégsem több magánügynél, mert az eset nem nő túl önmagán, nem jut általános érvényre. A Tévé-játék-ban Békés feltehetőleg a személyes tapasztalatairól mesél, egy cseppet talán több önsajnálattal, mint öniróniával. Műve szerény vígjátékféleség: tisztességes, halk, vékonyka (a második részben már-már kórosan sovány). Kockázatoktól és mellékhatásoktól mentes. De mint ügyes és szerencsés kézzel "kitöltött" Zeitstücknek van nyerőszáma is, az pedig a zongora. Amikor az új főszerkesztő szobájába a hálás beosztott kedvességből zongorát (illetve pianínót) cipeltet be, nézői tudatunkba rögtön befogjuk a környezetgazdálkodási problémákat is.

A debreceni Csokonai Színházigyelmesen úgy intézte, hogy a Békés-bemutató ideje és tere passzoljon a kissé tán lekezelően Vidéki Színházak Találkozójának nevezett rendezvénysorozathoz. Túri Erzsébet eleve úgy tervezte a díszletet, hogy elférjen otthon is, vendégségben is. Így hát a hazai premier után pár nappal, a fesztivál utolsó napján a Thália Színház Új Stúdiójában szemügyre vehettük a produkciót, miután a debreceni polgármester kis beszéddel indította a vendégjátékot. (Én speciel nem kedvelem, ha színházi előadások környékén politikusok lépnek fel, de azt elismerem, hogy itt most járhattunk volna rosszabbul is. Elvégre a vidéki színházak szemléje alkalmából a vidékfejlesztési minisztert is kifoghattuk volna szónoknak.)

Túri Erzsébet ócska irodadíszletében az az érdekes - már ha ez az -, hogy a cserepes növénytől kezdve az asztali lámpán át a számítógépig mindenen a Bétévé nevű (képzeletbeli) cég leltárjegye látható, de maga a kopott, idejétmúlt, leharcolt berendezés mégiscsak a Magyar Televízió nevű, mostanra minden szempontból szétlopott intézményt juttatja az ember eszébe. (Legalábbis úgy képzelem, hogy az újabb csatornák ennél jobban adnak a divatos dizájnra.) Mint ahogy a szervezetlenség, az ésszerűtlenség és a működési zavarok is a néhai szocialista nagyvállalatok rendjét-rendetlenségét idézik. (Az előadás legbájosabb pillanata, amikor hősünk titkárnője - vagyis Oláh Zsuzsa közepesen tyúkanyós Neénéje - ruhája rejtett zugából előkap egy kilincset, hogy dolgára siető főnökét bejuttassa a nyithatatlan mellékhelyiségbe.)

A színrevitel szolid és a darabhoz illő: nem indít el különösebb agymozgást a nézőben. Czeizel Gábor rendező leglényegesebb beavatkozása a mű kapcsán az, hogy Várnai Szilárdot tette meg főhősnek. Békésnél Kriston Tamás főszerkesztő negyven év körüli (széles vállú) férfi. Várnai viszont csenevész frissdiplomásnak látszik, amikor vászonfarmerban, pólóban-ingben bebóklászik a színre. Tapasztalatlan ifjoncnak hat, s ilyenként mégis hihetőbben válik kisstílű érdekjátszmák álcájává, balekjává és áldozatává. Kristont ki-ki igyekszik felhasználni saját céljaira. Siprics aligazgató - aki a színmű idején betegszabadságát tölti, így vele nem találkozunk - fedezéknek szerződtette. Patkó Bandi főosztályvezető-helyettes - akinek szerepében Jámbor József az előadás legkompaktabb és legíveltebb alakítását nyújtja - saját állása megőrzése érdekében ügyködik. Kristont bábként szeretné mozgatni Sajga producer is - ez a tán legmegíratlanabb szerep Tokaji Csabának jutott -, valamint két ambiciózus hölgy, Páder Anna és Száky Imola néven. (Ők azok a súgógép-leolvasók, akiket mostanában televíziós személyiségnek szoktak nevezni.) Földeáki Nóra és Mészáros Sára alakítása adekvátnak mondható, amennyiben hozzávetőleg annyi természetességet mutatnak, mint a mintául szolgáló sztárok a képernyőn. Kettejük közül a gátlástalanabb törtetőt Libor Katalin jelmeztervező avval bünteti, hogy béleletlen ruhát ad rá, hadd tapadjon idétlenül minden porcikára az anyag.

A darab cseles figurája Szállás Edit szerkesztő-rendező. Ő különbnek látszik kollégáinál, ilyenformán méltán szegődhet társnak a tisztakezű Kristonhoz. Azután a főhős és mi nézők együtt csalódunk a nőben. Lehet, hogy eleve nem kellett volna többet várnunk tőle, mint a többiektől. Talán csak a szerepet megformáló Majzik Edit tévesztett meg bennünket a szemével, amely olyan, mint egy segélykiáltás.

Két élénk, józan, tenyeres-talpas szereplője van még a történetnek, a rakodók, akik mindenkit csókoltatnak, végtére is őket nem érintik a tévébeli kirugósdi-berugósdi játékok. Miske László és Maday Gábor derekasan hurcolásznak-pakolásznak. Ők kezdik a darabot; telehordják bútorral az üres irodát, majd a végén kirámolják. A befejező jelenetben az elbocsátott főszerkesztő még kicsit ott marad egyedül a tett színhelyén. Nosztalgiázik. Érthetetlenül egyébként. Akárhogy nézzük, nem jutott semmire a neki adatott három hónap alatt. Legjobb tudomásunk szerint csupán fenntartotta a napi simlis üzemmenetet, elindított egy műsort, amelyre enyhén szólva nem büszke, és finanszírozta új barátnője hosszas külföldi forgatását. Most meg nézi megilletődötten a csupasz falakat. A korábbi halvány Csehov-allúzió betetőzéseként a munkások véletlenül rázárják az ajtót, és ottfelejtik. Szerintem nyugodtan ki is vághatnák az egész házat, akár a cseresznyéskertet.

Stuber Andrea