Utolsó stáció

Balogh Elemér-Kerényi Imre: Csíksomlyói passió

Madách Színház

z: Rossa László d: Götz Béla j: Vágó Nelly k: Novák Ferenc r: Kerényi Imre

fsz: Koltai János, Zenthe Ferenc, Debrecenyi Csaba, Magyar Attila, Juhász Róza, Détár Enikő,

Kerényi Imre elment bányászni önnön szakmai múltjába, s felszínre hozta még egy régi sikerét. A Kaviár és lencse után most saját művét, a Balogh Elemérrel és Rossa Lászlóval készített Csíksomlyói passiót vitte újra közönség elé a Madách Színház igazgatója. A mű nyilván alkalmasnak látszott arra, hogy exkluzív nyitóelőadását képezze a Budapesti Tavaszi Fesztivál rendezvénysorozatának.

Persze sem a direktor, sem más nem várhatta, hogy a Passió most is olyan felvillanyozóan hat majd, mint az első találkozás idején, 1981-ben a Várszínházban. Akkor e bájos népi-liturgikus misztériumjáték műfajteremtő újításként robbant be a színházi köztudatba. Növelte az iránta való érdeklődést az is, hogy az ó- és újtestamentumi történetfüzér előadásának színterét, közegét, játékhagyományait Erdélyben találták meg az alkotók. Mindenesetre elmúlt egy évezred az ősbemutató óta, s a legújabb színházbajáró generációknak is kijár, hogy személyes ismeretségbe kerülhessenek e színháztörténetileg jegyezhető teljesítménnyel. (Közel két évtizedes széria, sok száz előadás és külföldi vendégjátékok sora fémjelezte a sikert.)

Kerényi Imre igyekezett a lehető legnagyobb hűséggel reprodukálni az eredeti változatot. (Nem is tudom: vajon ilyenkor is olvasópróba van a legelején, vagy inkább nézőpróba az, melynek során a szereplők videóról megtekintik az újraélesztendő produkciót?) A Götz Béla tervezte harangláb és vesszőfonatokból készített kerítés adja most is a székelyföldi couleur locale-t, csak megnőtt kicsit a díszlet, hogy betöltse a Madách méretesebb színpadát. Nagyjából ugyanazok Vágó Nelly jelmezei, bár Koltai János öltönyös, szemüveges Krónikamondója talán “városiasabb”, mint Kertész Péter volt egykor. (Koltai mintha magát a színház névadóját játszaná bele bölcselkedő konferansziéként az előadásba.) Nyilván maradt a koreográfia is - Novák Ferenc munkája -, csak valahogy a szusz ment ki a dologból. Korrekt, precíz fénymásolatnak látszik a színrevitel. Ám az eredeti lendületét, életteliségét nem sikerült átvinni belé. Például a gyertyás lányok csapatából annak idején valósággal sugárzott a derű, a kedvesség, a természetesség bája. Most csízbe merevedő mosoly, szorgalmas igyekvés és helyenként erőszakos kiragyogási szándék szúr szemet. Vagy ott van az ördögök fiúegylete. Régen arca, színészi személyisége volt mindegyik pokolfajzatnak, most viszont uniformizált luciperisták sorakoznak előttünk virgoncan. Fejükön szarvacskás, dús paróka, arcukon vastag fekete festék, minek következtében megkülönböztetni is nehéz őket, nemhogy felismerni. Úgy gondolhatják a színrevivők, mindegy, hogy az erős smink mögött Csutka István, Laklóth Aladár, Galbenisz Tomasz, Barát Attila, Lesznek Tibor, Weil Róbert vagy Timkó Eszter rejtőzik. (És igazuk van: mindegy. Egyik sátánfi olyan itt, mint a másik.)

A szép számú fellépő gárdából azért akadnak néhányan, akik jóféle módon kiválnak a többiek közül. Zenthe Ferenc - mint Úristen és Sidó király - a maga ízességével. Szűcs Gábor (Kajafás, Gábriel, Nabuzárdány, 3.pásztor) rekedtes hangjának huncut elevenségével. Magyar Attila a vendégségbe hozott humorával és életszerűségével. Juhász Róza a magabiztos drámaisággal előadott Ómagyar Mária-siralommal.

Abban is van valami szomorú, hogy a Madách-beli Csiksomlyói számos résztvevője számára bezárult egy kör. A Várszínház egykori hosszú-hosszú előadássorozatában főiskolás nemzedékek váltották egymást: újabb és újabb Kerényi-osztályok növendékei álltak be a produkcióba. S többen közülük - egykor többre hivatottak, jelenleg a körúti teátrumban dekkolók s talán végleg ott is ragadók - most újra passiózhatnak.

Annak idején a Várszínházban a játszók öt teljes hónapig készültek a bemutatóra. Azért olyan sokáig, hogy az innen-onnan verbuválódott szereplők egységes, azonos nyelvet beszélő színészcsapattá érjenek. Most nagyjából normál méretű, tizenegy hetes próbaidőszak előzte meg a premiert. Ezúttal nyilván nem volt szükség rendkívüli rádolgozásra. A Madáchban bizonyos értelemben mindenki kész van.

Stuber Andrea