Római befürdő

Teleki László: Kegyenc

Debreceni Csokonai Színház

d: Túri Erzsébet. j: Libor Katalin. dr: Töreki Attila. z: Wéber Kristóf. r: Parászka Miklós. fsz: Csikos Sándor, Garay Nagy Tamás, Oláh Zsuzsa, Mészáros Sára, Ruszina Szabolcs, Páris Noémi, Bakota Árpád

Az irodalomtörténet – mint valami pletykalap-archívum – őriz olyan személyes adatot Teleki Lászlóról, miszerint Schiller volt a kedvence, Shakespeare-t viszont nem kedvelte. Ennek ellenére lefogadhatjuk, hogy az ifjú gróf – a későbbi nagybecsű politikus és 1848-as diplomata - szívesen lett volna bármelyik Shakespeare-dráma szerzője. Fiatalkori, egyetlen és egyenetlen színművében, a Kegyencben ugyanis nemcsak a romantikusok hatása érhető tetten, de kísért Jago, III.Richárd és Macbeth szelleme is. (Plusz van valami rejtelmes kapcsolat a Bánk bánnal.)

A színhely Róma, i.e. 500 körül. Valentinianus császár szemet vet kegyence, Petronius Maximus asszonyára. A sértett férj grandiózus bosszút esküszik. Elégtételt vesz a Caesaron, úgy, hogy az egész birodalom arról koldul. Intrikáját az ellenfelek gyengeségeire alapozza, akárcsak Jago. Kiszámítottan, előre megfontoltan vállalkozik a gazemberségre, ahogyan III.Richárd. És hatalmi harcába épp úgy beleromlik a jelleme, mint Macbethé. Emberileg átmegy negatívba. Ezenközben pedig – mint azt Vörösmarty, a kortárs kritikus elsőként észrevételezte – e „féltékeny dühöncz” hős nem képes igazi, tragikus nagyságra szert tenni. Bizony, Pet. Max. ma is csak egy tetű alaknak látszik, aki a felesége és a fia boldogságát (sőt életét) sem tartja túl nagy árnak a visszavágásért.

Teleki ötfelvonásos szomorújátéka szenvedélyes, áradó és lenyűgöző, ugyanakkor hebehurgya, szétfolyó és nehezen áttekinthető. Sajnos a debreceni Csokonai Színház előadásából inkább az utóbbi vonások tetszenek ki, mint az előbbiek. A cívis városban lassan már törzsvendégnek számító szatmárnémeti rendező, Parászka Miklós a szöveg mentén haladva igyekezett rendet vágni a kaotikus történetben. (És nem kis teljesítmény az átdolgozóktól – Parászkától és Töreki Attila dramaturgtól -, hogy valahogy partra úsztak ebből a zavaros szótengerből.) A színrevivő szinte minimálisra egyszerűsítette a játékot. Bejönnek, akiknek mondandójuk van, elszavalják, távoznak. Amikor ennél többel próbálkoznak, az legtöbbször esetlenül, ha ugyan nem nevetségesnek hat. Feltűnően suták például a férfi-nő-kettősök a hatalmas, belakatlan térben. A Túri Erzsébet tervezte díszletet mindössze néhány vaskos, kazettás oszlop - mint afféle stilizáltan archaikus látványelem - alkotja. (Mivel egyes szereplők olykor fröcskölnek, kell lennie valami víznek is, de az a Thália Színház földszintjéről nem látható.)

A Vidéki Színházak Fesztiválján nézők és szereplők együtt küszködnek, hogy zöldágra vergődjenek a darabbal. Részese a megpróbáltatásnak egy-két középiskolai fiúosztály is, mely egészen rendes helyt ülést tanúsít a kis mértékben teátrális, nagy mértékben muzeális produkció alatt. (Könnyebbséget jelent a szünet, amikor egyrészt nem kell erősen figyelni arra, hogy a drámában ki kicsoda és mit akar, másrészt kimehetünk a hűtött nézőtérről melegedni kicsit a hűvös novemberi estébe.)

Petroniust Maximust Csikos Sándor játssza tapadós, férfiatlan selyemruhákban, intelligens simulékonysággal és sok szövegbakival. Asszonya, Júlia szerepében Mészáros Sára átélten röpdös az ura körül, szépséges karmozdulatokkal szegélyezi kétségbeesettségét, csak a szavát nem mindig érteni. Ruszina Szabolcs rokonszenves indulatokat pumpál fel magában Palladius ábrázolásához. Valentinianus császárt meglehetősen tohonya, méla és érdektelen figurának mutatja Garay Nagy Tamás, Oláh Zsuzsa viszont méltóságot kölcsönöz a császárnénak, akinek bizalmával és szerelmével ugyancsak visszaél a címszereplő.

Az egyik római szenátor, Avienus szerepe Csendes Lászlónak jutott, aki fölöttébb jóvágású férfi és igen erőteljes színész. Ezúttal csupán öt-hat mondata van, mégis elég sokat kénytelen időzni a színen. Nagy nyeremény, hogy jelen van. Mert ha Csendes áll, figyel és néha megszólal, akkor ott állva, figyelve és megszólalva van. Az ő Avienusa férfias, markáns, tekintélyes. Tökéletesen hihető, hogy tiszteletreméltó és bölcs városatya. Azonnal adjanak át neki minden hatalmat a rómaiak, ha szabad kérnem.

Stuber Andrea