Kenyérkereset

Háy Gyula: Isten, császár, paraszt

r: Csiszár Imre d: Szlávik István j:Szakács Györgyi d:Matuz János z:Selmeczi György fsz: Mihályfi Balázs, Létay Dóra. Andorai Péter, Rátóti Zoltán, Pécz Ottó, Vida Péter, Mertz Tibor, Mészáros István, Ujlaky László

Szerző és műve meg vannak áldva egymással. Az Isten, császár, paraszt című történelmi drámának majdnem olyan fordulatos és hánykolódós sors jutott, mint írójának, Háy Gyulának. Tisztán, önmaga fényében, politikai szempontoktól mentesen még nemigen vették szemügyre e színdarabot, mint ahogy ideologiailag változékony szerzőjét is mindig ahhoz képest ítélték meg, hogy éppen híve vagy ellensége volt az aktuális társadalmi rendnek. Az 1400-as években, a nagy nyugati egyházszakadás idején játszódó mű már az 1932-es ősbemutatón botrányt keltett a weimari Németországban. Többek szerint Hitler közelgő hatalomrajutását látszott baljósan megjövendölni. 1946-ban Magyarországon a Nemzetiben színre került darab láttán a klérus háborodott fel; vallásellenes propagandaként értékelve Háy szarkasztikus pápaábrázolását.

1983-ban a Madáchban Ádám Ottó rendezésében kiderült, hogy a darab az Isten, a császár és a paraszt közül voltaképp a középsőről szól. Luxemburgi Zsigmondról (római császár, német, magyar és cseh király), aki Huszti Péter megformálásában elbűvölő politikai kalandorként szerzett magának koronát, hatalmat, majd végül mégsem tudott elég eredményesen lavírozni taktikázó uralkodók, koncéhes nemesurak, pápák, ellenpápák, egyházi reformerek, lázítók és éhező néptömegek között.

A szolnoki Szigligeti Színház 2001-es, Csiszár Imre rendezte produkciójából nem sül ki semmi. Unalmas történelemóra zajlik állott levegőjű, tabloid jellegű, illusztratív előadásban. Megjelenik egy kicsi ember nagy, torzonborz parókában, és mivel roppant vehemens és dinamikus, a többiek viszont statikusan és díszletjelleggel állják körül, ő lesz közülük a római császár. Az első jelenet egyébként döntő fölénnyel arról szól, hogy a Borbélyt játszó fiatalember iszonyú küzdelmet folytat a Zsigmondot játszó izgága színész megborotválásáért, miközben folyton összekeni habbal a rémes parókát.

Mindenesetre Mihályfi Balázs okosan, értelmesen és értelmezőn mondja el Zsigmond méretes szövegét, amivel újabb előnyökhöz jut az olyan kollégákhoz képest, mint például Vida Péter, aki idióta operettarisztokratának ábrázolja Habsburg Frigyest. (Igaz, ő legalább ábrázol, mialatt mások csak álldogálnak.) Háy Gyula társat is biztosított machiavellista hőse mellé Cillei Borbála császárné asszony személyében. Őt Létay Dóra játssza, akinek szép arcára lassan ráfagy a mosoly, amellyel megpróbálja áthidalni az amúgy is kusza, egyenetlen szerepből és az alulrendezettségből adódó nehézségeket. A XXIII. János pápát elővezető Andorai Péterhez fűződik a játék legjellemzőbb momentuma. Így szól a színész: ennek a völgynek a (köhögés) levegőjét nem bírom elviselni. S legközelebb akkor jut eszébe ismét köhinteni, amikor oldalakkal később odáig ér a szövegben, hogy “beteg vagyok”. Rátóti Zoltánnak van még kiemelt szerepe Husz Jánosként, amennyiben Zsigmond arcán kívül az övét is alulról világítják meg, történetesen a börtönben, ahol öles léptekkel sétálgat lábbilincsben. Érdekes jelenség a Zsiskát adó Petridisz Hrisztosz is, aki egy faemelvény második emeletén tombolja el magánszámát. Fél szem híján szakasztott Koppány az István, a királyból.

Bár az előadás tökéletesen időtlen és meglehetősen üres, mégis kihallhatnak belőle valami izgalmasan mait azok a nézők, akik ébren vannak. Zsigmond a darab során nem kevesebb mint négyszer fejti ki indíttatását a trónra lépésre. Egyszer sem emleget küldetést, hivatást, felemelést, boldogítást, ilyesmit. Ha nincs koronája, nincs kenyere – szögezi le. Megélhetési politikus ő, s mint ilyen, nem ismeretlen figura számunkra.

A megélhetés kulcsszava lehetne a bemutatónak. Megélhetési itt mindenki. Rendező, tervező, színész, valamennyien felveszik a járandóságukat ezért az “ez is megvolt”munkáért. Még én is, én is kapok valamicske pénzt, amiért mentem, láttam, elmesélem. Csak hát a néző... ő fizet (rá) szegény.

Négyszer jött ki az a rengeteg szereplő egyenként meghajolni, gyors egymásutánban négyszer. Esélyt sem hagytak, hogy magunktól abbahagyjuk a tapsot.

Stuber Andrea