Stuber Andrea

Önmaga árnyéka

Moličre: Don Juan

Kaposvári Csiky Gergely Színház

színikritika

Zsöllye 2001.X.

 

Önmaga árnyéka

Moličre: Don Juan

Kaposvári Csiky Gergely Színház

 

f: Petri György d: Ágh Márton  j:Cselényi Nóra

fsz: Anger Zsolt, Némedi Árpád, Bodor Erzsébet, Fábián Zsolt, Tóth Géza, Nyári Oszkár, Kovács Zsolt, Gryllus Dorka, Csapó Virág

 

Amikor a Don Juan alkalmából felmegy a függöny a kaposvári Csiky Gergely Színházban, napraforgóval borított, dombszerű képződményt látunk. (A díszlet Ágh Márton munkája.) Ez a dús szotyolázó - fölötte a magasban levegősen szőtt gerendarendszer -, ez lesz az előadás színtere mindvégig. A szolgák darabindító fecsegése után ide penderül elénk a Don Juant játszó Anger Zsolt, majd kisvártatva a Donna Elvirát adó Bodor Erzsébet, hogy mindjárt az elején megtudjuk, mekkora hatalom a jelmeztervező. Mert Cselényi Nóra indításképpen a lehető legelőnytelenebbül öltöztette-vetkeztette a főszereplőket. A jóképű, hidrogénszőkére kemizált Anger ugyanis félmeztelenül jóval kevésbé hat hódító férfinak, mint ruhában. Bodor Erzsébet pedig egyenesen rémisztően fest a feje köré tekert hajjal, zöld lovaglóöltönyben, kezében ostorral, mellyel feltűnően esetlenül bánik, miközben elszavalja szemrehányásait Don Juannak. Donna Elviránk első ránézésre megvadult szb-titkárnak hat. Második pillantásra is legfeljebb Dorottya lehet Fársángkor a jelmezbálban. Még egy jelenet jut majd a máskor mindig figyelemreméltó színésznőnek. Csapzottan, hosszú darócruhában tér vissza a színpadra, mint ki arra hivatott, hogy a „Melinda már ott bóklászik a Tisza-parton és mindjárt beleesik a folyóba” című szcénát adja elő. Bodor Erzsébet heroikusan helyt áll; egy mellőzött tragika összes szenvedélyét belesűríti a szövegébe.

Jóval kevésbé vehemens a máskor több mint figyelemreméltó Anger Zsolt. Unottsága bizonyára a donjuani csömör kifejezése, de alig-alig különböztethető meg attól, mint ha a címszereplő közömbössége a szerepre és az előadásra is kiterjedne. (Legalábbis ez a sajnálatos nézői érzet a bal 8.sor 7-8.székben) Nem veszélyes tévedés, de azért csak melléfogás Tóth Géza is Don Carlosként, hiszen majdnem olyan komikusan hat lovagias ügyben járó bátyként, mintha egy Három testőr-paródiából tévedt volna ide. Maradna még Gryllus Dorka mint cselédlány, ő viszont látványosan idegenül mozog, beszél (népiesen) és nevetgél (póriasan) Sári szerepében.

Szolid mentsvár Némedi Árpád, aki ugyan nem az igazi Sganarelle – savanyúbb, slemilebb és súlytalanabb tán az ideálisnál -, de mindenesetre figurát teremt. Egy figyelő és gondolkodó kisembert mutat meg, akit folyamatosan gyötör némi bűntudat és rossz érzés a gazdája galádsága és a saját szolgaszolgálata miatt. Kovács Zsolt sajátos és üdítő jelenség még, amint tolókocsiban begördül a színre, majd kiszállva, dülöngélve, végső erejét megfeszítve hozzávetőleg keresztet vet a fiára. És már közelít is a vég, bár ha engem kérdeznek, szerintem iszonyú lassan. A parancsnok szobra – kezdetben Anger sötét árnyéka a színpadmélyi fehér vásznon, majd önállósul - rábólint a vacsorameghívásra, s árnyjátékosan tiszteletét teszi Don Juannál. Mindazonáltal az estebéd elmarad, mivel a házigazdát a középső süllyesztő igénybevételével elviszi az ördög. Sganarelle még utánakap, megpróbálja urát megmenteni a pokoltól - nagy igyekezetében a (preparált) ingujja is lángra kap -, de hiába. Ott marad a színen mint kizsákmányolt proletár, a bére után kiáltozva. De a lényegen e pillanatban már túlvagyunk. Lényegnek a színrevivők azt jelölték ki, amikor Anger Zsolt a tér közepén leülve, díszkivilágítva elmondotta monológját a képmutatásról. Ekkor kellett rájönnünk, hogy nem jól láttuk, amit láttunk. Lapos, láztalan és téttelen produkciónak hatott az előadás, fáradt évadvégi bemutatónak, amelytől senki nem akart semmit. De a végefelé kiderült, hogy Babarczy Lászlónak igenis célja és ambiciója van a színrevitellel. nevezetesen azt üzeni általa, Don Juan szavaival, hogy ő a maga részéről elítéli korunk hantapolitikusainak képmutatását.

Utólag átgondolva ezt az elég dermesztő kaposvári estét, még az tűnik a legvalószínűbbnek, hogy egyszerű tévedés történt. Feltehetőleg a Tartuffe-öt akarták bemutatni, ment-mendegélt Babarczy a könyvtárba kikérni a darabot, el is hozta. Aztán valahogy senki nem tette szóvá, hogy a könyvtáros véletlenül a Don Juant adta ki.

Stuber Andrea