Árva a ház

Magyar Színház

Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde

Fsz: Kaszás Attila, Auksz Éva, Szarvas József, Varga Mária, Csernus Mariann, Béres Ilona, Kállai Ferenc, Kozák András, Sinkovits Imre

D-j: Szergej Maszlobojscsikov. R: Iglódi István

Van ez a három nagyszerű színdarabunk, a Tragédia, a Bánk bán meg a Csongor és Tünde. Ha bármelyiket kézbe veszi az ember, hogy borongós téli estén ágyba bújva olvasgassa, az mámorhegy és kéjözön és gyönyördömping. Viszont színházban megnézni ezeket, hát legtöbbször vérizzadás és kínszenvedés és síkunalom.

Például Vörösmarty csodálatos filozofikus meséjének ideális megjelenési formáját százhuszonegy éve keresi a magyar színház, s nemigen tudunk arról, hogy eddig bárki megtalálta volna. Iglódi István esete azért speciális – bár egyáltalán nem egyedi –, mert ő most láthatólag nem is igen kereste. Inkább csak előirányzott egy ünnepi bemutatót a költő születésének kétszázadik évfordulójára, miközben az akkor még Nemzeti Színház műsorára tűzte a darabot. Az immár Magyar Színházban közönség elé került előadás reprezentatív jellegét erősíti, hogy a premiernézők ajándékul megkapták a mű legfrissebb kiadását. Az elegáns kötet a Magyar Millenniumi Kormánybiztos Hivatalának támogatásával készült és a Magyar Millenniumi Kormánybiztos tanulmányát is tartalmazza. (Véletlen egyezés ez nyilván. Mint amikor hétfőre esik a Húsvét.)

Iglódi megfejtést ugyan nem kínál a problematikus műre, de megpróbál valamiféle világot teremteni köré. S elég jó ízlésű rendező lévén nem is vall feltűnő kudarcot. A Szergej Maszlobojscsikov tervezte díszlet segedelmével borongós, fülledt levegőjű, sejtelmes térben bolyonganak a hősök. A központi elem egy hatalmas, szépséges bukéta, mely az üdlaki gyümölcsfa szerepét tölti be, el-elhullajtva egy-egy fehér, gurulós, világító bogyótermést. Kiemelkedően látványos mutatvány az Éj megjelenítése – a sötét lepleken átszűrődő Pazar fénycsíkokkal –, amikor is Béres Ilona eleinte úgy hat, mintha vak asszonyként mondaná el a híres monológot. Nekem tetszene ez a gondolat, de hamar kiderül, hogy vakságról szó sincs, inkább csak a világítás elégtelensége okozhatja, hogy bizonytalanul, tapogatózva mozog a színésznő.

Béres Ilona fellépte mellett ünnepi alkalomnak tekinthető a hármas úton felbukkanó színészbölények láthatása is. Kállai Ferenc Kalmárja és Sinkovits Imre Tudósa közül nekem kirívóan hiányzik ugyan Bessenyei Ferenc – Kozák András játssza el helyette a Fejedelmet –, de a két nagy öreg plusz egy kis öreg szereplése mégis pazar betét. Erőteljes, klasszikus, örök idejű alakítások hatásának vetnek alá bennünket, gyors egymásutánban.

A fiatalok maibbnak mutatkoznak. Kaszás Attila vendég-Csongor levegős belépője és intim megszólalása azt ígéri, hogy dekadens kortársi hőssel lesz dolgunk. Kaszás Csongorként nem érdektelen. Olyan figura, aki a keresgélő korszakon már túltéve magát, érett férfiként még mindig őriz kisfiús bájt – amire buknak a nők – és némi gyermeki kíváncsiságot is, amely rögtön eltéríti őt ama kósza és kusza szándékától, hogy fölkösse magát a gyümölcsfa mellé. Sokkal riasztóbbnak látszik Tündénk, aki első megjelenésekor úgy fest, mintha valami hollywoodi film sellőjét hívták volna meg a szerepre. Auksz Éva mélyen dekoltált csipkeruhát visel (amelyet a jelmezt is tervező Maszlobojscsikov csípőig felslicceltetett), fején hosszú szőke paróka, lábán képzeletbeli magas sarkú cipő. Megszólalásig olyan, mintha szőke nős viccből jött volna lábujjhegyen. Megszólalástól egy műkedvelő szavaló igyekezetének lehetünk lehangolt tanúi. Auksz Éva Tünde-teljesítménye alatta marad az elfogadhatónak, ami alkalmasint belejátszik abba, hogy ezúttal Varga Mária is kevesebbet nyújt a vártnál. Pedig abban bízni lehetett, hogy ő jóféle, virulens Ilma lesz.

Az előadás az élvezhetőség szintjére egyébként akkor jut el, amikor Balga képében becsámborog a színre a Szarvas Józsi. Drabális életteliségére mindig számíthatunk. Kaszás és Szarvas meghívottak persze nem nyújtanak semmi olyat, amit korábban ne láttunk volna tőlük minimum egyszer. Amikor Kaszást Leonce-nak, Szarvast Valeriónak, a szerzőt Büchnernek, a színrevivőt Eszenyi Enikőnek hívták. Akkor még volt a fiúk mögött gondolat, velük rendező, mellettük partnernő. Most árvák.

Stuber Andrea