Instant

Moliere: A Dudás Gyuri

József Attila Színház Gaál Erzsébet Stúdió

Dudás Györgyné Félegyházy Angéla (előző nevén: Angélique Dandin) háromszor ver vissza, akárcsak Lúdas Mátyás. Háromszor próbálja Dudás Gyuri tetten érni kikapós asszonykáját, aki minden alkalommal ügyesen kibújik a csapdából, mi pedig kacaghatunk a felsült férjen. Nagyjából ennyi – kábé a szűk szüzsé – amit eljátszanak a Dandin Györgybõl a József Attila Színház stúdiójában A Dudás Gyuri címen. A Molière-vígjáték amúgy is vékony szövegét Bodor Erzsébet és Naszlady Éva csontig húzta és maira nyersesítette-vulgarizálta. A rendező Naszlady nem igényelt többet a csupasz sztorinál, azt küldte színre. Mintha neszkávét főzött volna gyorsforralóval; a végeredmény szerény élvezeti értékű, rögtön oldódó, hamar kész. (Rövidebb ez a színházi este még a régi vágású, kilencvenperces mozifilmeknél is. Ez persze önmagában véve nem baj, sőt bizonyos esetekben kifejezetten áldás.)

Dudás Gyuri ezúttal szerény kisvállalkozó, aki autószerelő-műhelyt működtet családi háza udvarában. Besenczi Árpád játssza őt kissé egysíkúan; ugyanazzal a koszfolttal az arcán-testén és ugyanazzal a tágra nyílt, párás szemmel mindvégig. Háza népét képezi az após, akit Sztarenki Pál formál meg egy okos bagoly küllemével és egy élősködő spontán pofátlanságával. Feltehetőleg õ a született arisztokrata, aki hozomány helyett a nemesi származást adta lányával a házasságba. Maga is rangon alul nősült bizonyára, hiszen Vándor Éva olyan feleséget domborít mellé, aki nem kapott úri nevelést. Vándor Félegyházynéja rémesen öltözik, evés helyett zabál és zabálás közben locsog, továbbá olykor csuklóig eltűnik a keze a szájában, amikor fogpiszkálást végez. Egyszóval nehéz első blikkre belátni, hogy Dudás vajon milyen előnyt vélt remélni attól, hogy összekötözte sorsát evvel a szedett-vedett famíliával. De hát ott van még a frigy tárgyát képező személy: Kocsis Judit romantikus hajlamú Angélája, aki – ahogy Molière a szájába is adta – nem szerelmi viszonyra vágyik, csupán bizsergető flörtre. A csókok helyett a bókok vonzzák inkább, de ehhez nem megfelelő partnert fogott ki Klitt Andor személyében, mert Sághy Tamás diplomás linkócija – Huszthy Edit f. h. jelmeztervezőként lezser, egyéni fazonú öltönnyel, alatta pólóval, valamint mezítlábas bőrszandállal jellemzi õt – sima lepedőakrobatikához keres partnert, nem pedig lelkiekben gazdag liezonhoz. A korlátozott adottságú pincehelyiségben egyszerű, minimál felszerelésű díszletben zajlik a játék – Ytong-téglás falat, kerti ülőgarnitúrát, kutyaólat, ilyesmit szedett össze Daróczy Sándor tervező –, de a legmarkánsabb és legemlékezetesebb térelem itt úgyis maga az emberellenes nézőtér az összetorlódott, kőkényelmetlen székekkel. (Évek óta holtversenyben van e stúdió és a Shure az általam alapítandó Kínzókamra-díjért.)

Az előadás gond nélkül lepörög. Színészileg szinte semmi cizella, rendezőileg kevés pepecselés. (Pedig Naszlady korábbi rendezése, a Vízkereszt azt mutatta, hogy a színész-rendező és színésztársai szívesen és jófélén bíbelődnek el helyzetekkel, jellemekkel. Ennek most sajnos nincs nyoma, amitől kissé csalódott vagyok.) Néhány frappáns ötlet akad csupán, megtámogatandó a helyzetkomikumot; például ahogy Klitt Andor el-elbújik Dudás elõl, Angéla háta mögé, vagy a klasszikus éjszakai kergetőzés ügyes lebonyolítása. Kockázatmentesen haladunk a végkifejlet felé, egyenesen a lírainak szánt befejezésig, melynek során Dudás és Angéla egymásra csodálkozva pancsolnak a teljesen értelmetlenül behozott felfújható medencében, miközben egy gyermekhangocska arról énekel, hogy dzsungel az életünk, s az emberek benne az állatok. Ez lenne tán az üzenet itten.

A produkció egyetlen méltányolható teljesítménye Kocsis Judité, még ha eleinte nehéz is elfogadni őt Angélaként; vagyis a vele történetesen épp egyidős Sztarenki Pál leányaként. De Kocsis – a többiekkel ellentétben – nem pusztán kiállítja elénk azt a leegyszerűsített figurát, aki neki jutott, hanem belelát, hozzáérez, mögéél valamit. Angélájában bánatos titkok rezegnek. Halk, okos szavak, ruttkaiévás nézések, gyengéd vágyak, költői melankóliák vonzzák hozzá nézői figyelmünket. Van ott valaki, emberből van és nőből, nem pedig papírból, maséból, klisébõl. Ennyit nyújt az előadás, ha sok ez, ha kevés.

Stuber Andrea