Ben Elton: Popcorn

A Vígszínház főbb forgalmi csomópontjain táblák hirdetik, hogy a Popcorn-előadás erős kifejezéseket és erőszakos jeleneteket tartalmaz. Ha e figyelmeztetés nem tenné kicsit gyanakvóan tartózkodóvá a közönséget, talán meg is tapsolná Kentaur díszletét, amikor felmegy a függöny. A színpadkép ugyanis kifejezetten nagyvonalú, főleg ahhoz képest, amilyen szerényen szoktak festeni színházainkban az amerikai házbelsők. Most egy tágas, modern stílusú, vörösréz és fehér színkombinációjú nappalit látunk hatalmas ablakokkal. A berendezés visszafogott eleganciáját csupán egy térelválasztó függöny meg a hozzá tartozó sárgaréz karnis töri meg. (Hihetőleg a haját tépné a ház lakberendezője, ha látná, milyen tüchtig kis függönyt tett fel a háziasszony.)

A helyszín egy filmrendező Los Angeles-i háza, itt játszódik Ben Elton darabja, a Popcorn. Filmrendező főhősét – aki úgyszólván erőszakon végzett a főiskolán – és családját túszul ejti egy felfegyverkezett párocska. Wayne és Scout többszörös gyilkosok, akik ehelyütt kívánják a média segítségével meggyőzni hozzávetőleges ártatlanságukról a közvéleményt.

Lehet mondani, hogy a történet szereplői – a sorozatgyilkos páros, a brutális filmeket forgató rendező és az eseményeket nemcsak közvetítő, de egyben alakító média – gazdag filmes múlttal rendelkeznek. (A Bonnie és Clyde-tól kezdve a Costa-Gavras-féle Őrült városig vagy Wim Wenders legutóbbi, Az erőszak vége című opuszáig.) A téma tehát szegről-végről ismerős, aktuális és ígéretes. Ehhez képest a 41 éves, cseh származású angol szerző – aki túlvan már néhány sikerdarabon – némiképp alulteljesít. Az első rész vékonyka jelenetei végül is csak egy sajátos szalonvígjátékká állnak össze (annyiban sajátos, hogy csúnyán beszélnek benne, ami nem kifejezetten jellemzője e műfajnak), mely felvezetésül szolgál a második rész kissé didaktikusan elővezetett mondanivalójához. Miszerint igenis mindenki felelős a vérontásért, aki kolportálja az erőszakot.

Akad gond a szereplőkkel is. Némelyikük igencsak vázlatos, például a filmrendező felesége, lánya, producere, de még maga az Oscar-díjas főhős is meglehetősen elnagyolt figura. Akik viszont alaposabban körülírtak, azok mindjárt ellentmondásba is keverednek önmagukkal. Ha Wayne és Scout intelligencahányadosát masinával mérhetnénk, mint a vérnyomást, akkor valószínűleg azt tapasztalnánk, hogy az IQ-juk jelenetről jelenetre ugrándozik fel, le. A fékezhetetlen indulatú gyilkos például meglepően türelmes, fölényes és jó humorú akkor, amikor a producer – nem tudva, kivel áll szemben – éppen őt ócsárolja. A primitív leányzó pedig, aki báván rajong az ő uralkodó hímjéért, egy emelkedett dialógusban mindenesetre kijavítja partnerét, amikor az összetéveszti a homofóniát a hemofíliával.

Jóllehet a mű nem látszik jelentős művészi, drámai értéket hordozni, azért épkézláb és nem érdektelen darab. Marton László pedig olyan rendező, aki képes működésbe hozni. A színészek számára sem jelent emberpróbáló feladatot a Popcorn. Általában, gondolom. A nekem adatott estén azonban feltűnő indiszponáltság, zavar és számos szövegtévesztés bonyolította a színpadi ügymenetet. Mindazonáltal Szegedi Erika egészséges karikírozóképességgel adta a "Gucciba csavart szilikoncsoda" feleséget, akit javában épít lefelé az alkohol. (De még mindig dekoratív a hölgy, s ez Bartha Andrea leleményesen csinos jelmezeinek is köszönhető.) Balázsovits Edit nyafogott tinilányként, ahogy kell. Méhes László kötelességszerűen bemutatta, hogyan képzelünk egy hollywoodi producert. Majsai-Nyilas Tünde meggyőzőnek bizonyult mint vérengző fityfiritty. A Wayne-t játszó Kamarás Iván – aki a szövegmondásban sűrűn hibázott – ezúttal mintha csak modorból dolgozna, dehát a modora is épp elég erőteljes. Kern András – a filmrendező megformálója –hosszú öt-tíz percekre kikapcsolni látszott, ilyenkor jó­szerével a testével fogta fel a szerepet. Igaz, ludas lehet Elton is, aki az első felvonás jelentős részében passzivitásra kárhoztatja főhősét. A túszhelyzet megoldására inkább a filmrendező barátnőjével tétet kísérleteket, ki így túlnő part­nerén. A barátnőt Liptay Claudia játssza, akire még a GNM Színitanoda Grease-előadásából emlékszem. Dundi, vörös, szeplős, meglehetősen egyéni karakterkomika volt, bő hu­morral, feltűnő vitalitással. Utóbb fölvették a főiskolára, s most, hogy onnan kikerült, már majdnem olyan, mint bárme­lyik másik fiatal színésznő. Ebből látható, hogy nemcsak a filmek hathatnak az ember egyéniségére, személyiségének alakulására –mint Eltonnál – de a színház is.

Stuber Andrea