Nemi dominó

Arthur Schnitzler: Körbe-körbe (József Attila Színház Aluljáró) Fordító: Bródy Sándor. Játéktér: Éberwein Róbert. Jelmez: Földi Andrea. Irodalmi munkatárs: Egressy Zoltán. Dramaturg: Szokolai Brigitta. Rendező: Bal József.

Szereplők: Ullmann Móni, Sztarenki Pál, Román Judit, Gieler Csaba, Csarnóy Zsuzsa, Háda János, Lévay Viktória, Sághy Tamás, Kocsis Judit, Katona János.

Arthur Schnitzler: Körtánc (Stúdió "K") Fordító: Györffy Miklós. Látvány: Németh Ilona. Dramaturg: Szeredás András. Zenei szerkesztő: Korányi Tamás. A zongoránál: Czipott Géza. Rendező: Fodor Tamás.

Szereplők: Csabai Judit, Szabó Domokos, Eszes Fruzsina, Tzafetás Roland, Nyakó Júlia, Huszár Zsolt, Homonnai Katalin, Csák Zsolt, Nagy Mari, Hannus Zoltán. 

Nincs boldogság – állítja a filozofálgatásra hajlamos katonatiszt egy színdarabban a századfordulón. Boldogság az nincs – erősíti meg ugyanez idő tájt egy másik katona, egy másik ország másik írójának másik színdarabjában. Ilyen kicsi a világ! (És színház az egész.) Az előbbi kijelentés Versinyin ezredestől származik, akit Csehov doktor beszéltet a Három nővérben, az utóbbi pedig ama Gróf és dragonyos-kapitány közlése, akit doktor Schnitzler (eredetileg szintén orvos) léptet fel a Körbe-körbe/Körtáncban. Mindkét diagnoszta – mármint a két író – eléggé reménytelenül betegnek látja maga körül az embereket.

Arthur Schnitzler sokáig botrányosnak számító műve voltaképp csak afféle frivol játék. Borongós kedvű stílusgyakorlat, elmés szituációvizsgálat, avulgató dialógparádé. Az alapja briliáns ötlet: egyfajta dominóelv. Nevezetesen a dominójáték elvének érvényesítése a színdarabban: szerelmi (méghogy szerelmi...) párjelenetek jönnek egymás után, melyekben a kettősök egyik tagja mindig megegyezik a következő duó másik tagjával. Így jár a pásztoróra körbe-körbe, szállnak a hősök ágyról-ágyra, hogy a korabeli Bécs minden rendű és rangú figurája pőrén álljon előttünk. A sor alulról, az utcalánytól indul és grófig jut el. Ez az emelkedő vonulat biztosítja, hogy a hősök ne egyenrangú félként kerüljenek össze, hanem az alá-, illetve fölérendeltség határozza meg alkalmas alkalmi kapcsolatukat. Társadalmilag determinált légyottokról van tehát szó, melyekben kinek-kinek kijut az egyszer fent, egyszer lent. Attól függően, hogy a soron következő aláválasztásnak éppen alanya vagy állítmánya az illető. Mert a helyzetet általában az uralja, aki magasabban posztol a hierarchiában. (Ezt a dominanciát Kornis Mihály a maga hazai verziójában, a Körmagyarban talán még precízebben is kidolgozta, mint Schnitzler az eredetiben.)

Bal Józsefet, a József Attila Színház alkalmatlan nézőterű pinceelőadásának rendezőjét ez a társadalmi keveredés-kavarodás érdekli a legkevésbé. Ő a Körbe-körbe (Bródy Sándor fordítása) indító képével azt sugallja, hogy mindegy, ki kicsoda. Tűzoltó vagy katona, naplopó, burzsoá, utcalány, szobalány, egyre megy. Valamennyi szereplő neglizsében ül a dísztelen színen (díszlet: Éberwein Róbert), egymástól szigorúan elkülönülve, könyvbe mélyednek mind. A szerény fehérneműfelhozatal láttán meg sem tippelhetjük, melyik rongy az utca rongyáé s melyik az úriasszonyé. Az urak pedig végképp megkülönböztethetetlenek. Gatyában minden férfi le van gatyásodva. (Jelmez: Földi Andrea.)

A kezdőkép után a ráérőbb szereplők hirtelen kellékessé, díszletezővé és öltöztetővé lépnek elő, s felkészítik kollégáikat az esedékes jelenetre. A kettősökre, melyek – Bal így látja és láttatja – súlyos játszmák, s többnyire vereséggel felérő győzelmekkel érnek véget. Bal érzékenynek mutatkozik az iránt, hogy a nőkben – főleg az első, alsó jelenetekben – remények csillannak, vágyak ébrednek a gyengédség iránt, érzelmek születnének készségesen, de mindezeket gyorsan és brutálisan földbe tiporják a férfiak. Sztarenki Pál durva nevetésű, érzéketlen Katonája úgy válik két kis dramolett negatív hősévé, hogy voltaképp indokolatlanul kérnénk számon rajta a pozitívumokat. Csakhogy itt még a félrebicsakló hangú Ullmann Móni bakfis lelkületű, plüss állatkával alvó utcalánya is azt várná el egy kóbor Katonától, hogy az Igazi Szerelem képében lépjen elé. Román Judit kék masnis, durcás szájú Szobalánya is mintha vakon keresné az emberét, amikor a hangoskodó, duhajkodó Katona célratörő udvarlását fogadja.

Bal rendezése az első két kép után tudatja, hogy a java most következik. Amit eddig láttunk, két rövidke, elnagyolt szcéna volt abból a közegből, amelyet a szerző bizonyára kevésbé jól ismert, mint a következőket. Magát a szaggatott vonalat (Schnitzler a darabban ezzel jelzi a szexuális aktust) sötétben húzzák a szereplők, barokk muzsikák hangjaira. A Szobalány-Fiatalúr jelenet előtt azonban megjelenik egy színész, s zseblámpát kínál az érdeklődő nézőknek. Ettől kezdve nem maradhat titokban, mivel töltik a játszók az ominózus pillanatokat. Izzadó tenyerekből fények ficeregnek a színre, s kukkolhatóvá teszik az aktus változatos stilizációit. (Megjegyzem, Bal József már eggyel korábbi, nyíregyházi rendezésében, Az ifjúság édes madarában is efféle tisztes távolságba vonatkoztatott el a szerelmeskedés prózai pózaitól. Ott Szalma Tamás vad köröket rótt egy gurulós kerekű ággyal, melyen Szabó Tünde élvezte a gyönyört, itt Gieler Csaba Fiatalura előbb mámorosan rollerezik a Szobalány körül, majd jópofa kettős tűzijátékkal ünnepli Csarnóy Zsuzsa Fiatalasszonyával az orális aktus sikerét. )

A rendezőileg közbeiktatott cezúra annál is inkább indokolt, mert a negyedik képben kezdődő Fiatalasszony-jelenetek hosszabbak, gazdagabban motiváltak és nem utolsó sorban vígjátékibbak, mint az azt megelőzőek. Végtére is a Fiatalúr nem várt szexuális kudarca már-már mulatság forrása, s Csarnóy Zsuzsa maximálisan ki is használja azt a hálás színészi lehetőséget, melyet a partner mondása (:csőd) kínál. A következő szcéna – Háda János hatásos Férj-alakítása – már-már parodisztikus jellemzése a szigorú erkölcsöt inkább csak valló és követelő, mint követő polgárnak. A Férj második megjelenése, kalandja a Kis kedvessel némiképp alulmúlja a várakozást, mivel Lévay Viktoria meglehetősen keveset nyújt édesből és negédesből. A Kis kedves voltaképp győztes nő a darabban. Az egyetlen hölgyemény a színen, aki mindent elér, amit csak elérni akarhatott. Lehet valami sajátos vonzása, amitől a vele kapcsolatba kerülő férfiak nemcsak megszerezni óhajtják, de megtartani is. Az ő ázsióját nem rontotta, hogy lefeküdt, hanem sőt. Titokzatos csáberejét Lévay nem teszi láthatóvá, érzékelhetővé. De második szereplését legalább felvillanyozza az Írót játszó Sághy Tamás, aki a maga Reviczky Gábor-os fejével, révült lendületével, fiatalos humorával az előadás legkellemesebb, legélvezetesebb részévé teszi a Kis kedvessel, majd a Kocsis Judit karakterisztikus Színésznőjével játszódó jeleneteket. Kocsis jó másodszor is, íróilag elnagyolt párharcában a Milliomossal, akit Katona János mintha betegre venne. A néző (mondjuk én) szinte aggódik ezért az emberért, baja ne essék a nagy nemi huzakodásban, majd hirtelen elrestelli magát naivitása miatt, látván, hogy Katona pillanatok alatt képes átváltani az esendőségből a gátlástalan kabaréstílusra.

A tét nélküli utolsó jelenet után ismét egybegyűlnek a szereplők, hogy immár felöltözve folytassák az olvasást. A begombolkozottságba dermedő záróképpel véget ér a vetélkedősorozat, melyben Bal József szinte folyamatosan számoltatta velünk az állást. A végeredmény 8:2 a férfiak javára.

A Stúdió "K" Körtánc-előadása jóval kevésbé mászik bele a férfi és nő között zajló örök küzdelembe. Fodor Tamásék pincehelyiségét ezúttal szinte orfeumi hangulattal ruházza fel a függöny, a díszlet, a kellemes zongoraszó és a jelenetek közötti pajzánka kupléegyveleg. (Minden szereplő énekel egyet, majd saját kezűleg feltekeri a függönyt a soros átdíszletezés után. A zenés teljesítmény meglehetősen szélsőséges, bár zömmel bájosan ironikus. Czipott Géza zongorajátéka hol beleélős sanzonozást, hol nekibúsulós mulatóst, hol esztrádparódiát kísér. Nekem az tetszett a legjobban, hogy Homonnai Katalinnak a Szíve oly tele-tele-tele-tele.)

Németh Ilona színpadképe szellemes is, látványos is. Egyfelől festett mása a valóságnak – a századelő stílusában –, másfelől éppen beleér a valóságba. (Például ha orgonabokor pompázik a függöny mögül előbukkanó vásznon, akkor az egyik ága váratlanul igazi orgonába torkollik.) A díszlet leglétezőbb elemei – különböző bútordarabok – lomként viselkednek: amikor nem játszanak, kacatként halomba gyűlnek a színpad előtt.

Ebben a játékosan teátrális tárgyi közegben a szereplők is csak félig-meddig mutatják magukat valós figurának. Inkább típusokat villantanak fel és stílusokat vezetnek elő. Parodisztikus hangsúlyt kap majd minden szó, enyhén elrajzolt a mozgás, kinagyított a gesztus, forszírozott a nevetés. Csabai Judit utcalánya nagyúri dámának igyekszik kiadni magát, miközben testét árulja a koszos Duna-parton. Szabó Domokos Bakája legalábbis századosi gőggel dülleszkedik, amikor magáévá teszi Eszes Fruzsina romantikára vágyó Szobalányát. Szép Eszes megadó simulékonysága, amellyel aláveti magát Tzafetás Roland (Fiatalúr) akaratának, s az a szolid vágyakozás vagy alázatos kötelességtudás, ahogy folytatná még a szeretkezést az aktust megzavaró csöngetés után. Az együttlét ábrázolása egyébként állóképszerű; az éppen egymásnak eső hősök belemerevednek a pózba, s piros fények villódznak, miközben bécsi valcer szól a zongorán. (Valahogy így volt ez, kimerevített pózokkal, Fodor Tamás 1990-es szolnoki rendezésében is.)

Nyakó Júlia Fiatalasszony-jelenetei a leginkább bombasztikusak az előadásban: Nyakó látható élvezettel karikírozza a kikapós szépasszonyt, s lelkes partner a Férjet játszó Huszár Zsolt is. Homonnai a legelbűvölőbb, aki a Kis kedves – illetve Györffy Miklós fordításában: Cukorbaba – szerepében egyszerre hamvas és rutinos, naiv és rafinált, gyermeki és buja. A költőt megformáló Csák Zsoltnak alaposan meg kell küzdenie, hogy a Homonnai-féle leányzó, majd Nagy Mari nagyívű Színésznő-paródiája mellett neki is jusson a figyelmünkből. Hannus Zoltán második grófi jelenése után itt is színre lép újra az összes szereplő, s elzengi a korábban egyszer már jelenetközileg elhangzott Uncili, smuncili számot. Dúlt gúnnyal éneklik képünkbe az édesen gügyögő dalt. Valószínűleg arra gondolnak, hogy a tíz szerelmeskedés, amit bemutattak, sok mindenről szólt, csak a szerelemről nem.

Tudjuk, persze. Itt volt ez a két csendes, rendes, korrekt, súlytalan Körtánc-előadás, meglehetős érintetlenséggel lehetett végignézni. Talán mert száz évet öregedett a világ a mű születése óta. S mondhat-e újat nekünk ezen az ezredvégen Schnitzler doktor a múlt századvégi darabjával? Csehov kolléga valahogy jobban tartja magát.

Stuber Andrea