Jelenetek egy házasságból

Molière: Georges Dandin

Amikor a Dandin György – úgy is mint Georges Dandin – előadásán felmegy a függöny, az ember rögtön tudja, hol van. Nem mintha könnyű lenne ránézésre eldönteni, mikor és hol játszódik a történet. Franciaországban? Magyarországon? A század első felében? A hatvanas években? Most? Nincs pontos válasz, de nem is hiányzik. Talán mert abban az egyben biztos lehet a néző, hogy Kaposváron van. Ott szokott ilyen eleven élet lenni a színen.

A Khell Zsolt tervezte díszlet egy vidéki porta udvarának részletét mutatja. Bal oldalon a ház fala és bejárata látható, jobb oldalon teherautó pótkocsija lóg be, valamint egy szállítószalag vége, mely a takarásban esetleg bálázógéphez csatlakozik. (Nem ismerem ezeket a masinákat, de szegény Szacsvay tanító halálát is ilyesmi okozta a Rongyos életben.) Akad itt csigás emelőszerkezet, kukuricamorzsoló (vagy daráló) és többfunkciós, benzinmotoros talán-szivattyú. (Hogy mi az alapfunkciója a szerkezetnek, azt nem tudom, de Dandin leginkább arra használja, hogy jó hangosan felpörgeti, amikor káromkodni támad kedve.) A színpadszél folytatásába odaképzelhető a traktor, az istálló, távolabbra pedig a gondosan megművelt, jól termő föld. Szorgos, módos gazda lakhat itt. Tömérdek embere az udvaron serénykedik, futkos, hurcol, pakolász, teszi a dolgát. Nyüzsgő életkép az aprólékosan realista helyszínen – Ascher Tamás rendezői felütése azonnal jelzi, hogy nem lesz elviccelve-bliccelve a dolog.

Bekerekezik a színre a munkaadó, Georges Dandin mezőgazda. Bezerédi Zoltán kis pocakot, kalapot, borostát és keserű arckifejezést visel a figurához. Rendíthetetlen rosszkedvén, masszív kedélytelenségén látszik, hogy korántsem múló hangulat. Bezerédi úgy jön be, mint akinek sorsa bevégeztetett. Rosszul nősült. Házassága kudarcba fulladt, nyugalma és békessége végleg odaveszett. Ami a továbbiakban történik, az már csak arra szolgál, hogy a vesztes Dandint még meg is alázzák (sorozatosan), ezenközben viszont ő maga szembesülhet saját vétkével, mely vétek következményeként a nyertes Madame Dandin sem mondható győztesnek. Már-már katartikus drámai történet. Hogy ez hogy jön egy Molière-vígjátékhoz? Igen jótékonyan, szerintem. Mert ami engem illet, nekem eddig még soha nem sikerült nevetnem Dandin György históriáján. Most legalább majdnem sírni tudok rajta.

Dandinéknál az a szomorú helyzet, hogy nem szeretik és nem értik egymást a házasfelek. Pedig ezúttal talán nem is volna lehetetlen, hogy kijöjjenek egymással. Dandin egyszerű, jámbor, dolgos gazdálkodó, aki elfogadott módon kommunikál és metakommunikál a környezetéhez tartozó emberekkel. Ezt igazolja mindjárt a darab elején abban a jelenetben, amelyben Lubintól (Nyári Oszkár), a szerelmi postástól tudomást szerez arról, hogy feleségét egy fiatal uracs kerülgeti. Bezerédi és Nyári kettőse a dialóguson túl szépen koreografált testbeszéd is, melyben a felek változatos gesztusokkal; böködésekkel, lapogatásokkal, hátbaveregetésekkel nyerik meg egymás bizalmát. Az érintésnek/érintkezésnek ez a fajta közvetlensége természetesen tökéletesen idegen a nemesi származású Sotenville-szülőktől. Ők mereven elutasítanak minden olyan szót vagy tettet, amellyel egy rangban alattuk álló személy a maga módján fordul hozzájuk. Nem úgy a lányuk, Angélique Dandin, aki egy demokrata természetességével fogadja testi-lelki barátnőjévé szobalányát, Claudine-t (Gryllus Dorka). Marozsán Erika Angélique-jének amúgy is meglehet a véleménye az általa ismert arisztokratákról. Nevezetesen a szüleiről, akik az ő férje nyakán élősködnek, s a zavar legcsekélyebb jele nélkül, többemeletes ételhordó edénnyel járnak a mélyen lenézett vej házába reggeliért, ebédért, uzsonnáért. S akik nem átallják nadrágszíjjal verni a lányukat, ha ellentmond nekik. Szóval nem biztos, hogy Dandin és neje nem találhatnának egymásra.

A kaposvári előadás egyik legjobb jelenete, amikor Dandin első felsülése után férj és feleség kettesben marad néhány percre. Az étkezőasztal két oldalán ülnek, anélkül, hogy egymás felé fordulnának. Marozsán csendesen, elkeseredetten, de indulat nélkül felpanaszolja, hogy akarata ellenére adták férjhez, hajlandóságát senki nem firtatta. Miután kiszabadult a szülői házból, végre szeretné egy kicsit élvezni az életet, a fiatalságát. Némi szórakozásról, néhány jóleső bókról lenne szó csupán, többre nem vinné rá a lelke. És nincs okunk kételkedni az őszintségében. Mondja a magáét egyre sírósabb hangon, s közben bánatosan tömködi magába a süteményeket. Bezerédi mind súlyosabb, zártabb, magába fordulóbb arckifejezéssel hallgatja. Valószínűleg most gondol először arra, hogy ennek a zátonyra futott házasságnak nem ő az egyetlen áldozata. Bezerédi alakításának ezek a legszebb pillanatai. Ennél talán csak akkor nagyszerűbb, amikor először leplezi le a feleségét, s abban az abszurd helyzetben találja magát, hogy apósa és anyósa nem hisz neki. Szívóskodik egy darabig, aztán hirtelen felismeri, hogy a szülők számára egyszerűen nincs értéke az ő szavának. S ettől kezdve bájos bárgyúsággal fegyelmezi indulatait.

Szívszorítóak azok a pillanatok is, amikor Dandin harmadszor próbálja bebizonyítani asszonya ekölcstelenségét. Ezúttal végre eredménnyel kecsegtet a helyzet: az éjszakai randevúra szökött asszonyt sikerül kizárnia a házból. Ekkor Marozsán nemcsak lojalitást és hűséget ígér a botrány nélküli bebocsátásért cserébe, de reményt is felcsillant. Ha férje nagylelkűséget tanúsítana, ha megkímélné őt a szülei haragjától, azzal kivívná a megbecsülését és – ki tudja? – lassan talán a vonzalmát is. De Bezerédi már nem tud mást akarni, csak azt, hogy megszabaduljon ettől a pokoli helyzettől. Ő már nem a házasságáért küzd, hanem azért, hogy visszafizessen a megaláztatásért a szülőknek, ezeknek a semmi embereknek. Semmi emberek, mondom, mert Kovács Zsolt és Molnár Piroska sem súlyos személyiséggel, sem belülről fakadó nemességgel, sem imponáló erőteljességgel nem ruházza föl a Sotenville-házaspárt. Ők szégyenítik meg Dandint a saját házanépe előtt. Az előadásban látens módon benne rejlik egy nulladik felvonás, melyben azt láthattuk volna, ahogy Bezerédi vezeti a jól működő gazdaságot. Irányít, parancsol, ordít, fenékbe rugdos, ha kell. Nyilván tisztelik, félik őt az emberek. Aztán jön az első felvonásban a kosztra járó báró és báróné, s az összes cseléd, munkás és alkalmazott szeme láttára térdre kényszeríti a ház urát.

Bezerédi persze hiába küzd elégtételért. A végén a szülők ismét fölénnyel távoznak a színről, s Marozsán Erika igen érdekes Angélique-je kedves zavarral, bocsánatkérően és jobb híján azt mondja az urának: jó reggelt. Dandin egyedül marad, s megállapítja, hogy nincs mit tennie. Legfeljebb koloncot köthet a nyakába és vízbe ölheti magát. Úgy is tesz. Már éppen elindul taktorgumival a nyakában egy nagyobb kádnyi víz felé, amikor rajtaüt a virradat és a hajnalban kezdő munkáscsapat. Itt a vége. Frappáns befejezés egy kétes komédiához.

Mindabból, amiről eddig szó volt, talán az derül ki, hogy Ascher Tamás a Dandin Györgyből súlyos, letaglózó drámát rendezett Kaposváron. De nem így van. Az előadásnak számos érdekes, elgondolkodtató, drámainak mondható pillanata akad, mégsem nélkülözi a könnyedséget és a humort. Ascher a tömegjeleneteknél mindig szívesen használja ironikus mozzanatként a színészi segédcsapatok egybehangolt akcióit és reakcióit. Most helyenként a bohózati stílusig is felturbózza a sokszereplős jeleneteket. Ilyen például az udvarló Clitander üldözése, vagy az éjszakai randevú a maga összetévesztéses bonyodalmaival. De ezek a jelenetek nem elég gyorsak, lendületesek és flottak ahhoz, hogy valóban bohózati hatásfokkal működjenek.

Viszont van egy poén, amely mellett nem mehetek el jó szó nélkül. Azon a zűrzavaros éjszakán, amikor Dandin kicsapongáson kapja a feleségét, egy legényt gyorsan elszalajt Sotenville-ékért. S számos viszontagság után a fiú még mindig ott botladozik a sötétben. Nekiütközik a teherautó-pótkocsinak, annak hirtelen lenyílik a hátulja, s ömleni kezd a platóról a rakomány. Vagy fél frenetikus percig zubog lefelé a kukorica. (S ha Dányi Krisztián ügyesebben esik el, talán még be is borítja a lavina.)

Gondoljunk csak bele: hány díszletező hány órán át gályázik előadásonként ezért a pazar kukoricazúdulásért. Amikor ilyen jelentős energiabefektetésű, lenyűgözően munkaigényes poént látok, odáig vagyok a gyönyörűségtől.

Stuber Andrea