Rutin-butik

Erdei Színház: Képzelt beteg

Van egy nagyobbacska nyári társaság, mely már-már olyan, mint egy nevenincs színházi társulat. Igazgatója és rendezője egyszemélyben Merő Béla. A zenei vezető Horváth Károly, a tervezők Mira János és Cselényi Nóra. A színészállományt bő tucatnyi ember adja. Szinte valamennyien abban a kényelmes helyzetben vannak, hogy saját szerepkörüket egymaguk töltik be, nem kell tehát rivalizálniuk senkivel. Hollósi Frigyes az örökös buffo, női párja Molnár Piroska. A hősszerelmes Haas Vander Péter, a naiva Horváth Lili (bár legújabban nem ő, hanem a dublőze) Némi mozgás legfeljebb az epizodisták körében tapasztalható; vetésforgóban váltják egymást egyik évről a másikra. Előfordulhat a társulatban Gazsó György, Tóth Béla, Gáspár Tibor, Spindler Béla és még néhány más színész, aki szívesen egyesíti a nyaralás előnyeit a munka hátrányaival.

Ez az immár összeszokott alkalmi csapat augusztusban hol Zalaegerszegen játszik, hol a kőszegi Várszínházban, hol ki tudja hol, idén pedig Pestre is eljött az épp aktuális Moliere-bemutatóval. Ja, merthogy szerzője is van a társulatnak a néhai francia mester személyében. S mivel az alkotói gárda – az írótól kezdve a rendezőn át a színészekig – már évek óta azonos, így maguk a produkciók is meglehetősen hasonlítanak egymásra. Jellemzőjük a szerény, ámbár mindig rikítóan színes színpadkép, a kellemes zenei alápöntyögés, a tolakodónak nem mondható rendezői munka, mely – szépen mondva – kerüli a feltűnést és a megbízható rutinra épülő színészi játék.

Az idei díszlet Argan polgári otthona helyett mintha francia kórházat stilizálna, piros-fehér-kékben. Költségkímélő minimálprogram a színen: jellegtelen papírmasé falak és egyszerű textíliák. A középen elhelyezett, ki-befordítható zöld paraván valamivel rosszabb, mert az direkt ronda is. A ruhák az egyszerűség kedvéért modernek, s inkább olaszos, mint francia eleganciát sugallnak. De ez mindegy, sőt minden mindegy a produkcióban. Csak az számít, hogy működik-e Hollósi Frigyes (Argan) mackós bája és Molnár Piroska (Toinette) lehengerlő dinamizmusa. És miért ne működne? Hiszen azért profik ők, mert működtetni tudják. Ráadásul szeretnivaló színészek, akiket én a magam részéről akkor is szívesen elnéznék, amikor álmukból felkeltve kirázzák a kisujjukból jelen teljesítményüket. Aki Hollósinál elragadóbban adja a tohonya bumburnyákot vagy Molnár Piroskánál szívderítőbben pattan tűzről, az már hazudik. A többi smonca.

A kötelességtudóan derűs összképből egy-egy elmosódott színfolt kivehető: például Csapó Virág pesties Béline-je, vagy Borsos Beáta, aki Lujzácskaként négyzetre emeli önnön kislányosságát. Az Angyalkát játszó szereplőben az a legérdekesebb, hogy inkognitóban lép fel. A pesti vendégjátékra nyomtatott színlap ugyanis Horváth Lilit tünteti fel Argan lányaként, jóllehet az ifjú színésznő – amennyire tudom – eleve kilépett a produkcióból, egyéb irányú elfoglaltságai miatt. Az előadás annyi szellemi izgalmat tehát okvetlenül nyújt, hogy a néző találgathat, ki lehet a pót-Angyalka és miért nem nevezik néven őt.

Vannak egyébként felhőtlen pillanatai ennek a Képzelt beteg bemutatónak, s azok mind Hollósi Frigyesnek jutnak. Ő majdnem minden esetben a mellékhelyiségből érkezik színre, bő vízzubogás hangjai közepette. Kissé talán kétes ízlésű találmány, de entrée-ihoz a vécétartály szolgáltat zenei kíséretet. S ilyenkor Hollósi Arganjának arcán földöntúli gyönyör ragyog a megkönnyebbüléstől. Itt a boldogság mostanában.

A színészi rutin él és éltetni fog még akárhány Moliere-vígjátékot Merő Bélánál. De azért az részint jellemző, részint pedig figyelmeztető, hogy a Képzelt beteg előadásának legjobb, vagy talán egyetlen tényleg jó jelenetét nem a "nagyok" hozzák össze. Az enyhe, ámbár nem különösebben kellemetlen unalmat jószerével csak az a betét szakítja meg, amikor Kolikaczius orvos fiaként egy (számomra legalábbis) ismeretlen ifjonc bóklászik be a színre. Kricsár Kamillnak hívják, gondolom fiatal és tapasztalatlan szegény, múltja nem lévén nincs miből gazdálkodnia. Ezért nyilván kénytelen volt minden szavát és minden poénját szorgosan, ügyesen, lelkesen és ambiciózusan kidolgozni. És akkor az ember hirtelen úgy érzi, hogy mégiscsak ez termeli a nyereséget egy ilyen színházi vállalkozásban. A befektetés. Nem pedig az apportként hozott rutin.

Stuber Andrea