Láttuk...

Vértelen gyilkosság

Ha meg nem gondolja magát, Kiss Csaba dramaturg-rendező hamarosan a női gyilkosok legavatottabb színpadi szakértőjévé válik. Utóbbi munkáiban rendre azt vizsgálta, hogyan viszi el a szerelmi szenvedély az asszonyokat az emberölésig. (Már amelyiket.) A sort Shakespeare Macbeth-jével kezdte, Leszkov Kisvárosi Lady Macbeth-jével folytatta, s most lejutott James Cain A postás mindig kétszer csenget című regényéhez (illetve annak színpadi adaptálásához.)

A történet – melyet Jack Nicholson és Jessica Lange filmes elővezetésében is van szerencsénk ismerni – arról szól, hogy a feleség és a szerető elteszi láb alól a férjet. De ettől senkinek nem lesz jobb.

A Thália Színház új Stúdiója megfelelő hely ahhoz, hogy szűk családi és nézői körben felizzon a szenvedély, majd feszültség és gyanú támadjon a tettestársak között. Az előadás azonban sok mindennel adós marad. A gyors, célratörő jelenetezés nemigen ad teret annak, hogy az érzelmek (látszólag) valóban kigyúljanak, vagy hogy az elhidegülési szakasz a maga riasztó mélységében ábrázoltassék. Így aztán bármilyen szép érzékenységgel játssza Corát Györgyi Anna s akármilyen markáns Frank szerepében Horváth Lajos Ottó, szerelmi tragédiájuknak nincs meg a kellő súlya, hatása. Nem lehet panasz a férjet játszó Szegedi Dezsőre sem, pláne nem Blaskó Péterre, aki a rendőr szerepében két kézzel szórja elénk gazdag színészi eszköztára kincseit, a produkció összességében véve mégsem elég meggyőző. Kulturált játék csupán. Nem megy életre-halálra.

Stuber Andrea