Menjetek, készüljetek

Beszélgetés Schiffer János főpolgármester-helyettessel a budapesti színházakról

Mint az a telefonkönyvből kiolvasható, a Fővárosi Önkormányzatnak Sajtóirodája is van. Megörül ennek az újságíró, telefonál rögtön, mondja, hogy dr. Schiffer János főpolgármester-helyettessel szeretne interjút készíteni a színházakról, s időpontot kér. Kedvesen megígérik, hogy visszahívják. Felderül erre az újságíró: milyen kulturált, sima, olajozott menet! Hanem a visszahívást napokig hiába várja. Megint telefonál, két hét türelmet kérnek tőle, mondják, hogy majd jelentkeznek, de semmi. A harmadik héten az újságíró ismét többször próbálkozik, kétszer vissza is hívják, de ettől sem jut előbbre. Végül kiadják neki Schiffer úr hivatali telefonszámát, hogy egyeztesse maga a megfelelő időpontot. Az ment a legflottabbul.

- A Fővárosi Önkormányzat a napokban döntött az Operettszínház igazgatói pályázatáról. Halasi Imrét választották vezetőnek, akinek művészi kvalitásairól a döntéshozók nem sokat tudhatnak. Eddig a messzi távolban, a zalaegerszegi színház direktoraként tevékenykedett. Amúgy viszont nyilván jól ismerik, hiszen Halasi – önnel együtt – MSZP-s országgyűlési képviselő. Nem fogja ez zavarni őt az Operettszínház igazgatásában?

- A szakmai zsűri tanácskozásán felvetődött a kérdés, hogy vajon nem megy-e a majd az egyik feladat ellátása a másik rovására. De Halasi az elmúlt két évben már bebizonyította, hogy a parlamenti munka mellett is változatlanul igazgatni tudja a zalaegerszegi színházat. Miért ne boldogulna az Operettel – egy bejáratott zenés színházzal –, amikor még nyert is magának több mint 220 kilométert?.

– A szakmai zsűri Halasi pályázatát támogatta?

– A szakmai zsűri három pályázatot támogatott a beadott nyolcból. Mindhárom jelölt mellett szóltak érvek, ugyanakkor akadtak ellenérvek is. A színházi szervezetek képviselői végül is egyik pályázót sem részesítették előnyben a másikkal szemben, mindhármat ajánlották. Tehát az önkormányzatra bízták a választást. A szavazásnál pedig kiderült, hogy a fővárosi testület döntésében most semmilyen szerepet nem játszott a politika. Halasi minden párt frakciójától kapott voksot.

–  Négy évre bízták meg a direktort. Lehet, hogy közben az Operettszínház főhatóságot vált, s átkerül a minisztériumhoz?

– Volt erről szó, de a minisztérium inkább szűkítené a tárcához tartozó színházak körét, mint bővítené. Ennek megfelelően szeretné átadni a fővárosnak a Játékszínt és a Budapesti Kamaraszínházat. A Kamaraszínház ügyében még sok mindent meg kell tárgyalnunk, de a Játékszínről már-már megegyeztünk. Végtére is a Teréz körúti színház jellegzetesen nem nemzeti intézmény, hanem fővárosi. A jövőben tehát hozzánk tartozik majd, s közhasznú társaság formájában fog működni, akárcsak – január óta – a Vidám Színpad.

– Hogy ez színházak esetében pontosan mit jelent, arról keveset tudunk. Bodrogi Gyula igazgató nyilatkozata szerint a lényeg az, hogy a főváros továbbra is támogatja a Vidám Színpadot, az pedig a színészeivel mint vállalkozókkal köt szerződést. Ez így nem látszik egyébnek, mint hogy a színház spórol magának a közterhekből.

– Nem erről van szó. A közhasznú társaság gazdálkodásában az a lényeg, hogy ha hasznot termel, akkor azt visszaforgatja a vállalkozásba. Ezen a formán az önkormányzat spórol valamennyit, hiszen kevesebb pénzt ad. A megtakarított összeget pedig más színházra fordítja. A Vidám Színpad esetében csak az épület fenntartásához, üzemeltetéséhez járulunk hozzá. Ennyi támogatást viszont muszáj adnunk, hiszen a nézők – piaci bérük nem lévén – nem tudják megfizetni azt a jegyárat, amellyel a színház már eltarthatná önmagát.

– A Vidám Színpadtól inkább elvárható lenne, hogy eltartsa önmagát, mint mondjuk a Madáchtól, amely – méreteit és a zenés műfaj követelményeit figyelembe véve – jóval több pénzt igényel. Mégis úgy képzelik, hogy a Madách Színház az épület rekonstrukciója után privatizálható lesz?

– Igen, ismerve a színház mostani helyzetét és a jelenlegi vezetés elképzeléseit, a Madáchban valószínűleg lebonyolítható lesz a privatizáció. Természetesen ott is úgy, hogy az épület fenntartását a főváros biztosítja, viszont a produkciós költségek előteremtéséről a színház gondoskodik.

– A Játékszín és a Kamaraszínház átvételével újabb anyagi terheket vállal az önkormányzat. Pedig mintha a meglévő színházait sem nagyon tudná és akarná eltartani.

– Ez egyáltalán nem így van. Az elmúlt években sikerült némiképp javítanunk a színházak anyagi helyzetén. Számos teátrumnak volt tetemes adóssága – például olyan korábbi, rossz döntésből kifolyólag, hogy az Operettszínháznak csökkenthető a támogatása. Vagy éppen "helyi" hibák következtében: anyagilag túlméretezett, megbukott produkciók miatt. Mostanra ezeknek az adósságoknak nagy részét sikerült ledolgoznunk. Már az 1996-os év is jobb volt a színházak számára, mint az 1995-ös, s minden remény megvan arra, hogy ez az esztendő még kevésbé lesz rossz, mint a tavalyi. Idén valószínűleg nem kell a léthatár szélén egyensúlyozniuk a színházaknak. Támogatni tudjuk az alternatív színházakat is – ha nem is stabilan és folyamatosan, de időről időre, megpályázható pénzalapokból.

– Ott lesz például Csányi János színháza, a készülő Bárka. A budapesti önkormányzat illetékesei nyilatkozataikban többször is felemlítették mint pozitívumot, mint elért eredményt. Holott e színház létrehozásához a fővárosnak nincs köze és a működtetéséhez sem ígért anyagi segítséget.

– Valóban, ebben a Józsefvárosi Önkormányzat vállalt jelentős részt. De biztosan megtaláljuk majd a módját, hogy az erkölcsi támogatáson túl mi is nyújtsunk segítséget.

– Különben rendben lévőnek találja, hogy valaki egyetlen nagy sikerű előadás megrendezése után személyre szóló színházat kapjon?

– Nem dolgom ezt megítélni. Én csak örülök, ha a kerületi önkormányzatok mecénásként kezdenek viselkedni. A mecenatúra persze mindig kockázattal jár. A józsefvárosiak bizonyára tudják, mit várnak Csányi János színházától.

– A főváros mit vár például a Tivoli mozi helyén készülődő színháztól, melyet – több, költséges viszontagság után – végül is pályázat útján adott oda egy részvénytársaságnak?

– A Tivoli épületét színházi használatra adtuk oda öt évre, s az Intent Rt. nyilván olyan előadásokat fog ott létrehozni, amelyeket el tud adni, amelyeket a közönség igényel. Bizonyára azt fogja kínálni, amire kereslet lesz. Mi nem fogunk "kultúrpolitikailag" irányítani egyetlen színházat sem. Ugyanakkor nem tehetünk ki minden színházat a piac hatásainak. Hiszen az egy percig sem kétséges, hogy bizonyos értékeket továbbra is védeni és támogatni kell. Például a társulattal rendelkező repertoárszínházakat. Talán ötöt-hatot.

– Mi dönti majd el, hogy melyik ötöt-hatot? A jelenlegi helyzet? A fővárosi színházak – profiljukat, színvonalukat és vezetőjüket tekintve – eléggé "beálltak". Az igazgatói pályázatok többnyire a korábbi igazgató megbízatásának meghosszabbításával végződnek.

– Idén négy évre nevezzük ki a pályázatokon nyertes színházigazgatókat. Jövőre már csak háromra. 2001-ben ugyanis el szeretnénk jutni a tabula rasa-hoz. Abban az évben minden fővárosi színidirektor megbízatása lejár, s az összes, "üres" budapesti színházépületet egyidejűleg pályáztatjuk majd. Ez a megoldás lehetőséget nyújt a színházi szakmának arra, hogy a főváros színházi szerkezetéről alkotott – vagy alkotandó – átfogó elképzelését megvalósítsa. Hiszen nem a helyhatósági képviselőknek kell kitalálniuk, milyen legyen Budapest színházi élete a jövő század elején. Hanem a színházcsinálóknak.

Stuber Andrea