Egy hét boldog tömegnyomor

Annyi biztos, hogy a XVI. Országos Színházi Találkozó kétségkívül találkozó volt. A rendezvénynek otthont adó Szegedi Nemzeti Színház erős szándékkal és eredményes szponzorfelhajtással valóban megteremtette a lehetőséget, hogy a színházi szakma művelői összejöhessenek a Tisza-parti városban. A hívó szó és a belső késztetés megtette a magáét: minden eddiginél nagyobb számban időztek a fesztiválon a színháziak.

A szakma szeret találkozni önmagával. Szegeden ezt most megtehette. Reggelig ülhettek (ültek is) egymást rég vagy sosem látott kollégák a fesztivál klubjában, beszélgetve, iddogálva, világmegváltva. A helyszínt (Kass Szálló) kies hodályként tessék elképzelni, ahol egy magaslati zongorán olykor Darvas Ferenc játszik vérpezsdítően, ami mondjuk Bezerédi Zoltán színész-rendezőt rögtön arra készteti, hogy alaposan megforgassa a táncparketten például Bodor Johanna koreográfust.

Ez a Kass Szálló volt a fesztivál telitalálata.

Ugyanakkor éppen a szíves jelenlét, a váratlanul nagy igény volt az, amitől léket kapott a fesztivál. Az előadások iránti érdeklődés – úgy a szegedi közönség, mint a színháziak részéről – elképzelhetetlen méreteket öltött. A szervezés csődöt mondott. Már az első napokon kiderült, hogy minden produkcióra minimum négyszer annyian szeretnének bejutni, mint ahányan beférnek. Először a bérletesek. Aztán akiknek jegyet adtak el a bérletesek helyére. Aztán akiknek protokolljegyet adtak a jegyesek helyére. Végül a színes kitűzőkkel megjelölt szakmabeliek. A félelmetes tömegjelenetek láttán a szervezők azonnal beiktattak pluszelőadásokat minden kurrens versenyprodukcióból, de még így sem voltak képesek kiiktatni a borzalmas tumultust. Talán nem is igazán akarták. Élvezték azt a nem várt, fantasztikus sikert, amely majdnem kudarcba fullasztotta a fesztivált. Azzal tudniillik, hogy az előadássorozat működőképességét veszélyeztette. A csúcs- avagy mélypont a nyíregyházi színház fellépte lett, amikor is a stadionkatasztrófák előszele lengedezett. A zsinagógában eljátszott A vágy villamosa-előadás 150 ülőhelyéért 500-600 ember vívott test test elleni küzdelmet. (Köztük – a bérleteseken és a protokoll jegyeseken túl – 290 fizető jegyes!) Akadt néző – történetesen minisztériumi tisztviselő – aki az addigi tapasztalatok alapján már az előadás kezdete előtt két órával a helyszínen volt, hogy okvetlenül bejusson, és nem jutott be. A kapun kívül többen elájultak, odabent állóvendégek szédültek le a tribünről. (Jószerével a mentők is "bérletesek" lettek a fesztiválon.)

A tizennyolc versenyprodukcióról nem volt még szó, de hát nem is akadt senki – tán a zsűrin kívül –, akinek mindet sikerült végignéznie. Szerepelt néhány érdektelen és sok érdekes előadás. Jók, jobbfélék és legjobbak. A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház (A vágy villamosa), a Radnóti Színház (Ványa bácsi) és a Katona József Színház (Elnöknők, Az eltört korsó) vitte el a díjak zömét, megérdemelten.

A szegedi színházi szemle tehát egyrészt örömteli,  tartalmas és jókedvűen bohém találkozó volt. Másrészt viszont éles, kimerítő és kíméletlen négytusa bajnokság, az alábbi versenyszámokkal. 1. Ügyességi szám (jegyszerzés). 2. Gyorsasági szám (előadás után rövid, illetve hosszútávfutás; kezdésre odaérni a következő előadásra). 3. Erősségi szám (benyomulni a nézőtérre). 4. Ülő- vagy állószám (napi 3-4 előadás, átlag 10 óra).

Vesztettünk is, nyertünk is mindannyian.

Stuber Andrea