Ahol a festmény dalra fakad

A madridi "Pesti Műsor" pontosan úgy fest, mint bármelyik nagyváros heti programújságja. Megtudható belőle, hogy a spanyol főváros dúskál néznivaló múzeumokban és kiállításokban. (Most a budapesti Szépművészeti Múzeum spanyol gyűjteményének darabjai is ott vendégeskednek, hadd lássanak a madridiak tőlünk néhány Velázquezt és El Grecót.) Kiderül a műsorfüzetből az is, hogy a mozikban Hollywood kiütéses győzelmet aratott. A nézők – mint vert sereg – megadóan állják végig a száz méteres sort, hogy bejussanak az Evitára. Bár lehet, hogy nem annyira Madonnára kíváncsiak, mint inkább a spanyol Antonio Banderasra.

A madridi műsorújság abban különbözik a miénktől, hogy jóval kevesebb féle színházi előadást kínál. Pedig a spanyol fővárosban nagyjából annyi színház található, mint Budapesten. A megfejtés egyszerű: a madridi teátrumok nem repertoárszínházak. Amit bemutatnak, azt másfél-két hónapig rezzenéstelenül játsszák. Bár nem mindig ugyanazért a helyárért. A nagyobb prózai színházaknak megvan az a kedves szokásuk, hogy a hét egy napján féláron adják a jegyeket. S ez a kedvezmény elég vonzerő ahhoz, hogy megteljen a Teatro de la Comedia 700 fős nézőtere azon az estén is, amikor a spanyol meccsek meccse, a Real Madrid-Barcelona kupamérkőzés zajlik a városban és a tévé képernyőjén. (Julio Iglesias rúgja a kezdőrúgást, akit a madridiak igen nagyrabecsülnek, már csak azért is, mert ifikorában maga is a Realban focizott. Ugyanakkor énekesként ma már talán népszerűbb nála a fia, akit emeletes óriásplakátok reklámoznak a város utcáin.)

A Teatro de la Comediában fellépő Teatro Clasico amolyan Nemzeti Színház: a kulturális tárcához tartozik, és spanyol klasszikus szerzőket játszik. Ez idő tájt éppen Calderón Az élet álom című drámáját. A darab háromszázhatvan éves múlt, viszont korát meghazudtolóan friss: baljósan szürrealisztikus. De mert a Teatro Clasico társulata nyilván nem arra hivatott, hogy modernkedjen, hát tisztelettudóan, komor szépséggel játssza a művet.

A másik nagy prózai színház, a Teatro Español belülről épp úgy néz ki, mint a Comedia. Lehetett a spanyoloknak valami Fellner-Helmer párosuk, mely ugyanazt a kovácsoltvas erkély- és páholykorlátot tervezte bele minden nagyobb teátrumba. Öt szint magas a nézőtér, a karzaton ülők alighanem beleszédülnek, ha lepillantanak a mélybe, hogy szemügyre vegyék a királyi páholyt. A Teatro Españolban ugyanis koronás páhollyal rendelkezik az uralkodó pár, János Károly király és Zsófia királyné. Csak ők nem félárú estén jönnek el megnézni Molière Képzelt betegét. Fura kis előadás különben. Egy tisztes, idős színésznő, Emma Penella kedvéért született. Ő játssza a virgonc, találékony szobalányt, aki általában csinos és fiatal is szokott lenni. Most éltes, testes szobaasszony komédiázik komótosan a szerepben, amitől kissé nyugdíjas jelleget ölt az előadás. A produkció tisztelgésszámba vehető a francia mester, Molière előtt, aki maga is egy Képzelt beteg előadásba halt bele.

S hogy mit játszanak a többi, kevésbé klasszikus és patinás színházak? Természetesen musicalt, bár nem az amerikai sikereket. Az itteni zenés színházak saját anyagból dolgoznak. Akadnak szerzőik, akik megzenésítik akár a nagy festő, Goya munkásságát is. A Goya Mayája című musical vállaltan arra tör, hogy a híres festményhősnőt, Mayát eljuttassa a Prado Múzeumból a Broadway-re. (Már csak az a kérdés, hogy a felöltözött vagy a meztelen Mayát kívánják-e New Yorkba exportálni.)

Természetesen nem hiányoznak a madridi színházi kínálatból a kommerszek – például Ray Conney mindenhol gyökeret vert Páratlan párosa – és a kis színházak merész vállalkozásai. Az utóbbi alakulatok éppen seregszemléznek – Alternatív Színházak, Zene, Tánc és Mozi Fesztivál -, s lelkesen önkifejezik magukat Ionesco, Beckett vagy Euripidész művei által. Egy alternatív rendezőnőt például a boszniai háború ihletett a görög klasszikus, a Médeia őrületes átdolgozására.

Február amúgy is a fesztivál, a karnevál szezonja Madridban. Zenés és táncos kedvű emberek lődörögnek naphosszat a Plaza Mayoron, ahol a tér szélén felállított színpadon szünet nélkül zajlik a műsor. Több napig tart a szolid maszkabál, melynek jegyében betmenek, bohócok, boszorkányok és mosógépek mászkálnak az utcán. A nyilvános jelmezbálban persze elsősorban a gyerekek vesznek részt, nyilván szülői jelmeztervezői segédlettel. Tapasztalataim szerint a madridi anyukák-apukák zöme királykisasszonynak szereti látni a lányát. A király és a királyné tán nem is tudja, mennyi kis hercegnőcske szaladgál, botladozik és ugrándozik ilyenkor Madridban.

Stuber Andrea