Az elromlás virágai

Szomory Dezső: Bella (Nemzeti Színház)

Díszlet: Csanádi Judit mv. Jelmez: Csengey Emőke mv. Rendező: Csizmadia Tibor mv.

Szereplők: Huszár László, Gregor Bernadett, Béres Ilona, ifj.Jászai László, Szakácsi Sándor, Balkay Géza mv., Végh Péter, Örkényi Éva mv., Juhász Judit.

A Nemzeti és a Vígszínház szépen megosztozott Szomory Dezsőn a század első évtizedeiben. Történelmi színműveit a Nemzeti, vígjátékait a Víg játszotta. Később a szerző a Nemzetinek már nem volt nemzeti, s ettől kezdve a Lipótvárosban kerültek színre az újabb Szomory-művek. A sorozat 1924-ben szakadt meg, amikor a Szabóky Zsigmond Rafael című gyöngyszem akkorát bukott a Vígben, hogy a címszereplő a szó szoros értelmében belepusztult. A színészkollégák égő szemmel esküt tettek, hogy soha többé nem lépnek fel Szomory-darabban. Hat évig állták a szavukat.

A Bella azonban korábbi mű; még 1913-ban debütált a Vígszínházban. S most, nyolcvannégy éves korára, eljutott a Nemzetibe is. A történet amolyan kispolgári tragédia: Bella, a tisztes Keilits-ház kisasszonya énekesnőnek készül, s ebben hathatósan támogatja őt egy gróf, aki a művészeteknek és a művésznőknek nagy barátja. A pártfogó jóvoltából Bella hamarosan nemcsak énekesnőnek, de anyának is érezheti magát, s a botrányt elkerülendő, gyorsan feleségül megy egyik rajongójához, a derék dr. Talpa Magyar Ede fogorvoshoz. Az eset kapcsán Bellában ellenséges érzületek támadnak a gróf iránt, s bosszú gyanánt megcsalja őt a fél várossal. Láss csodát, ezzel célt is ér: a harmadik felvonás végén a megtört gróf megkéri Bella kezét. Ő pedig büszkén nemet mond.

No jó, hát nem a cselekmény a legfőbb erénye a darabnak, hanem a nyelvezete: az a tenyésztett csoda, az a szecessziós szóömleny, az a lihegő, ragyogó szövegzuhatag, amely Szomory legsajátabb sajátja. S erre a finoman affektált, lenyűgözően gazdag és bájosan szellemes stílusra érzékenyen reagál Csizmadia Tibor rendezése, legalábbis eleinte. A későbbiekben az előadás híven követi a darabot: felvonásról felvonásra gyengül.

Kezdetben ihletetten sürög-forog a Keilits-család Csanádi Judit képzőművészetileg elgondolt díszletében. Ott van például Végh Péter mint vőlegény, aki kiválóan érti azt a szögletes komolyságot, mellyel oly elragadóvá tehetők Szomory tirádái. Vagy Béres Ilona, aki egy anyatigris vérmérsékletével és a kifogástalan úrinő odaadó pózaival teljesíti szülői kötelezettségeit. Béres végig remek: retrospektív bemutatót tart egy érett színésznő teljes eszköztárából. A darab persze nemcsak neki kínál nagyszerű szereplehetőséget, hanem másoknak is. Ifj. Jászai László (dr. Talpa Magyar) drámaian együgyű lehet, Juhász Juditnak (Mari) az önzetlen jóság jut, Szakácsi Sándor (a gróf) zárkózottan elegáns. Tulajdonképpen a címszerepet játszó Gregor Bernadettnek a legnehezebb a sora: Bellájának ugyanis minden nyeglesége, sértődöttsége, önzése és egész tenyérbemászósága ellenére ellenállhatatlan nőnek kell mutatkoznia.

A pénteki bemutatón egyébként az "ami elromolhat, az el is romlik" törvénye érvényesült. Gikszer gikszert követett: szövegfelejtés, ruhára lépés, kellékek rosszindulatú összjátéka. Még a padló is beszakadt az egyik szereplő alatt. És mégis: a Nemzeti ezúttal jobb formát mutatott, mint az utóbbi években bármikor.

Stuber Andrea