Platty

Sultz Sándor kortárs magyar drámaíróként valahogy nincs igazán a köztudatban, jóllehet művei sorra rendre közönség elé kerülnek – többnyire vidéki színházakban. Legutóbb a Békés megyei Jókai Színházban tartottak Sultz-ősbemutatót. A Kreppet tűzték műsorra; A várakozóművész című kötet egyetlen olyan darabját, mely eddig még nem jutott színpadra. A Krepp stúdiószínházra méretezett, kevés szereplős, családi jellegű, négyszögletes játék. Résztvevői: az apa, az anya, a lánygyermek és egy férfi, aki az apa barátja, az anya szeretője és a lány vőlegénye. Ígéretes leosztás. A címszereplő a családfő, Krepp, akinek – a többiekkel ellentétben – még keresztneve sincs a darabban. (Én egyébként Gézának gondolom.) Negyven-negyvenöt év körüli férfi, gyomorfekéllyel és majdnem biztosan zsugorodó májjal. Jellegzetesen értelmiségi figura, foglalkozását tekintve talán állástalan zenész, legalábbis igen meghitt a viszonya egy Benőke nevezetű szaxofonnal. (Hogy Krepp hivatásos muzsikus volna, az persze az előadásokból nem fog kiderülni, végtére is elég kevés színészünk profi szaxofonista.) Krepp drámatörténeti előzményei között első helyen alighanem az Oszlopos Simeon Kis Jánosa szerepel – Sultz meg is említi a szövegben Simeont és az oszlopát – , annyiban legalábbis feltétlenül hasonlít rá, hogy szintén jelentős dúlást visz végbe az őt körülvevő emberi kapcsolatokban. A feleség, Judit, negyvenes, hervadó asszony, akit részint kissé elgyötörtté, részint rutinossá tett a házastársi gyűlölködő című vetélkedő. (Melynek mesteri játszmaleírását a Nem félünk a farkastól tartalmazza, tudjuk mind, Sultz is.) Krepp Andrea a közömbös, de pechére mégsem érzéketlen, tehát szabadulni vágyó ifjúságot képviseli. Egyfelől elege van a szülők ócska játékaiból, piti ügyeiből és mocskos kis bűneiből, másfelől jó eséllyel fogadható, hogy ő maga sem lesz majd különb náluk. Szemes, a házi barát a többieknél valamivel körvonalazatlanabb hős. Lehet nyikhaj, aki egyszerűen esz­köze, netán áldozata a családi háborúskodásnak, de lehet manipulátor is, aki maga bogozza össze a szálakat.

A mű alaphelyzete az, hogy Kreppnek családi indíttatásra öngyilkosságot kell elkövetnie. Ígéretes szituáció. A társaság Kreppet ítéli halálra, mert őmiatta fog itt mindenki megbolondulni. Tisztes családapa ilyenkor szépen kiballag a hídra, átveti magát a korláton- és "platty"  Ez a platty afféle hívószó (illetve jelen esetben küldőszó), amelyet a família gyakran emleget, emlékeztetve Kreppet a kötelességére. De Krepp elég nehezen vág neki az (utolsó) útnak. Innentől kezdve a darab könnyedén s egyben kissé felszínesen megírt kettősök sorozata, melyben hol a házaspár, hol a szülő és gyerek – és így tovább, a lehetséges párosok valamennyi verziójában – folytat éles, jól pergő és helyenként szellemes szópárbajt. De Sultz ennyivel nem elégedett meg, ő a lelkeket mérgező gyűlölködés mellé igazi mérget is kevert a történetbe. Azt viszont játékosan rejtegeti: darabhossziglan nem tudjuk meg, hogy volt-e méreg bármiben is, s ha igen, ki szánta kinek. A Krepp eme bohókás krimivonulata talán egy picit olcsó. Vagy ha nem, hát akkor is kevesebb annál, mint ha a dráma valóban megérlelődött, kifejlődött, elmélyült volna. A darab végül is csak ügyes kis ötlet maradt, legjobb esetben szerény létérzésdráma, szórakoztatóan nyomasztó életkép.

A békéscsabai ősbemutatón Bartus Gyula személyében színész debütál rendezőként. Munkája bizonyos szakmai érettséget, színpadi tapasztalatot mutat, s azt is jelzi, hogy a színrevivő nem járatlan a pokolban. Bartus ügyesen teremti meg a kellő feszültséget, s a mű komikus felhangjaira sem süket. Rendezésének eredményeként értékelhető, hogy a szereplők közti erotikus viszonyok – meghatározó jellegű vonzódások, taszulások, csömörök – is felsejlenek az előadásban.

Konter László játéktere egyszerű és funkcionális: ahány szereplő, annyi járás. A díszletben csak a legszükségesebb holmik: ágy, gramofon, gyászosan fekete fotelek, asztal és – az értelmiségi közeg jelleget erősítendő –, kupacokban heverő könyvek. De azokhoz a Kreppet játszó Karczag Ferenc nem nyúl. Inkább hever, vonszolódik, bohóckodik, élvezi a játékot. Sátáni igazán nincs benne, viszont megrázóakat néz. Iszonyatos erejű SOS jeleket küld szemével a feleségének, a lányának, a barátjának. Nincs kizárva, hogy kicsit a szerzőnek is. A Juditot megformáló Kovács Edit játékában semmi kivetnivalót nem találok, ugyanakkor jelenléte kevésbé erős, mint Karczagé. Az átmenetben a legmarkánsabb: amikor éppen se nem szereti, se nem gyűlöli a férjét. Igen figyelemreméltó a produkció két, ifjú szereplője. Az Andreát megformáló Kara Tünde szőke, tiszta arcú és végtelenül természetes, ami stúdiószínházi viszonyok között különösen szép erény egy kezdőtől. Tege Antal Szemesként ugyancsak imponáló magabiztossággal mozog a közelünkben, ráadásul feltűnő érzéket mutat a groteszk hangvétel iránt. A két fiatalt a színlap fh.-ként jelöli, ami kissé megtévesztő. Ez a rövidítés a színművészeti főiskola hallgatóit szokta jelenteni, itt viszont a színház saját oktatási intézményének növendékeiről van szó. Idén azonban úgyis lekerül a nevük mellől az fh., hiszen végeznek, s ősztől teljes joggal lesznek teljes jogú tagok a békéscsabai színházban.

Stuber Andrea