Bibliai magánügyek

Sütő András: Káin és Ábel (Marosvásárhelyi Székely Színház)

Díszlet, jelmez: Labancz Klára. Rendező: Kincses Elemér.

Szereplők: Farkas Ibolya, Györffy András, Szélyes Ferenc, Gáspárik Attila, Fazakas Júlia fh.

Sütő András Káin és Ábel című drámája az 1978-as ősbemutató óta már elég sokfélének látszott ahhoz, hogy érdekesnek ígérkezzen a mai arca. Annak idején a biblikus családi történetet értelmezték úgy (is), mint titkos aktuálpolitikai művet. E szerint az Istennel szembeszegülő Káin voltaképp e világi vonásokat mutató zsarnok ellen lázad föl. El lehetett tűnődni az elveszett Éden mibenléte fölött, lehetett elmélkedni azon, hogy vajon Káin makacs öntörvényűsége vagy Ábel engedelmes alázata a helyes magatartás. Máskor a szülők párkapcsolatának válsága nyomta rá a bélyegét az előadásra. Ilyenkor Ádám és Éva helyrehozhatatlanul megromlott házasságának békétlensége uralta a produkciót. De szólhatott a mű arról a korántsem csip-csup szerelmi háromszögről is, melyet Káin, Ábel és a közéjük küldött Arabella alkot. Végtére is a férfiak vetélkedése megint csak arról szól, hogy a konok erő vagy a szelíd gyengédség nyeri el jutalmul Arabellát.

Most, amikor a marosvásárhelyi Székely Színház társulata játszotta el a Káin és Ábelt az esztergomi várszínházban – a millecentenáriumi nemzetközi színházi fesztivál keretében –, a mű már nélkülözni látszott a jelenidejűség ízeit. Maradt pőrén biblikus tanmese, szép szavú példabeszéd. Ehhez igazodott a rendező Kincses Elemér: eljátszatta, ami le van írva.

Ebben az egyszerű, magyarázatlan formájában a dráma nagy-nagy komolyságot követel a nézőtől. El kell fogadnunk, hogy a Labancz Klára tervezte műnövényzettel benőtt, zöld színű dobogó a Paradicsomon kívüli otthon. Igyekeznünk kell tudatosítani magunkban, hogy a dobogóba beépített kisvizű medencének dramaturgiai szerepe van, nemcsak azért része a helyszínnek, hogy a rendező – ha kell, ha nem – pancsoltassa a színészeket. Meg kell szoknunk, hogy az állati bőrökbe öltözött, frissen borotvált-ondolált két férfi (Szélyes Ferenc és Gáspárik Attila) az első testvérpárt személyesíti meg. A hangját ki-kieresztő, délcegen szavaló Ádámról (Györffy András) el kell hinnünk, hogy ő az, akivel az Úristen még közvetlen beszélő viszonyban van. A kissé monotonon siránkozó Évában (Farkas Ibolya) észre kell vennünk az Ősasszony vezeklő elszántságát és családmegtartó erejét. Egyszóval mindent el kell követnünk, hogy megpróbáljuk hitelesnek látni és hallani a hősöket, a helyzeteket, a tetteket.

A néző megfelelő befogadói magatartásához a legnagyobb segítséget a főiskolás Fazakas Júlia nyújtja. Az ő Arabellájában fellelhető a csodás, misztikus valószerűtlenség – "válláról a csillagport le sem fújta még a földi szél" –, de a legelevenebb, legmaibb lányosság is. Fazakas Júlia fehér ruhás, légies Arabellaként valóságos érzéseket mutat meg, valóságos szituációkban. Amikor naivan és tapasztalatlanul választania kell két férfi közül. Amikor az egyikre ráunván, a másikat akarja. S amikor megalázva, önmagát feladva még inkább ragaszkodik az önmagát fel nem adó Káinhoz. A szép, fiatal színésznő finom rebbenékenysége, dacossága, durcás szájú nőiessége Nastassja Kinskire emlékeztet. Ez itt a legnagyobb bók.

Stuber Andrea