Mr.Sawney tengerész új lakásba költözött

Arden: Élnek, mint a disznók

Katona József Színház

színikritika

Népszava 1996. II. 19.

 

Mr. Sawney tengerész új lakásba költözött

 

John Arden: Élnek, mint a disznók (Katona József Színház)

Fordító: Nádasdy Ádám. Díszlet: Khell Csörsz. Jelmez: Szakács Györgyi. Rendező: Ascher Tamás.

Szereplők: Lukáts Andor, Básti Juli, Bertalan Ágnes, Pálmai Anna/Mánya Zsófi, Rajkai Zoltán, Szabó Győző, Csákányi Eszter, Söptei Andrea, Lengyel Ferenc, Bodnár Erika, Major Melinda fh.

 

John Arden dühös fiatalként vitte valamire. A hozzáértők az ötvenes évek második felében indult angol drámaírói mozgalom egyik legtehetségesebbjének minősítették. Csak a publikum menekült tőle mindig. Darabjai soha sehol nem arattak közönségsikert. Tíz-húsz előadás alatt elnéptelenítették a nézőtereket. Valószínű, hogy Arden műveit könnyebb méltányolni, mint szívből szeretni. Talán mert nehéz felfedezni akár a Gyöngyéletben, akár a Musgrave őrmester táncában, hogy maga a szerző szeretné bármelyik hősét.

Az Élnek, mint a disznókban (korábbi magyar címén: Gyöngyélet) egy hajléktalan családot akarata ellenére lakóte­lepi lakásba költöztetnek. Kész a bonyodalom. Lumpen ele­mek – régebben ez volt a nevük – és kispolgári szomszédaik békétlen egymás mellett élését szemlélhetjük tizenhét har­sány, viharos jelenetben.

Ascher Tamás 1980-ban Kaposváron már színre vitte az Élnek, mint a disznókat. Mondják, akik látták, hogy ez volt az egyik legjelentősebb rendezése. Most, 16 év után újra nekiveselkedett a darabnak, folytatva a – nevezhetnénk így: – "kapreál" (kaposvári realizmus) erős és rendíthetetlen ha­gyományait. A szereplőgárda azonos is meg nem is. Básti Juli annak idején Doreent, a szolid szomszédlányt játszotta, most ő a Tengerész hervadó élettársa. Lukáts Andor a félcigány börtöntöltelék szerepében remekelt a kaposvári ősbemutatón, most a Tengerészt formálja meg. Csákányi Eszterre hatvan évet húztak rá: ő ugyanis 1980-ban a tízéves Sally megformálásáért kapott színészi díjat, most pedig a vén Harákmama szerepében lép fel.

Az új bemutatóhoz új fordítás dukált: Nádasdy Ádám újramagyarította a művet. Fordítása kicsit durvább szavú és szókészletében frissebb, aktuálisabb, mint Bartos Tibor ed­dig használatos munkája. Khell Csörsz díszlete igen előnyö­sen mozgékony – egy-egy strófányi idő alatt képes a színéről a visszájára fordulni –, szolgálatkészen hiteles, ráadásul van egy mosolyt érő darabja is: a villamosülés. (Szuvenír ez a berendezési tárgy Sawney-ék előző, illegális otthonából, a villamoskocsiból. Nyilván ennyi volt onnan mozdítható.) Sza­kács Györgyi jelmezei ügyesen keverik toprongyban az ízléstelent a divatossal. A rendezés pedig – mint az Aschertől elvárható – perfekt. Két jelenetben – Básti Juli és Lukáts Andor meghitten gajdoló kettősében és a tétova-katartikus befejezésben – még meg is érint. A hosszas előbbiekben és továbbiakban viszont közönyösen, fásultan nézem a produkciót. Lepereg rólam. (Meglehet, erről az egészséges életösztönöm gondoskodik.) Sűrű fészkelődéseim közepette elvétve azért élvezem a színészi játékot: Lengyel Ferenc böhönye Jacksonát, Söptei Andrea lompos Petúniáját, Básti Juli virtuózan közönséges Racheljét, Bertalan Ágitól az orrát vakarászó, aggodalmaskodó Rosie-t.

Az előadás elég meggyőző és mégsem elég hatásos. Hagyja, hogy kibújjak alóla. Ezúttal nincs akkora ereje és lendülete, hogy magával ragadjon. Vagy én bizonyulok rossz befogadónak.

Mit hozhatnék fel mentségemül?

Hozzávetőleg hetvenötödször szembesít a Katona József Színház azzal, hogy a világ mocskos, az élet nyomorúságos, az emberek szerencsétlenek. Jelentem, belefáradtam.

Stuber Andrea