Házon kívül

Itt van az õsz, már ahol. A Vidám Színpadon tart még a nyár, legalábbis a nyári színházi fesztivál. A program utolsó pontjaként Murray Schisgal Második nekifutás című komédiája került közönség elé, Csáki Judit fordításában, Szilágyi Tibor vezette partizáncsapat elõadásában.

Schisgal jól bevált szerzõ, kinek legújabb műve sem fog csalódást okozni annak, aki nem vár tõle túl sokat. Kedves, ügyes kamarakomédia. Elbolondozik az ízléstelenség határáig, de nem lépi át. Ez már-már bravúrnak tekinthetõ, ha figyelembe vesszük, hogy nemi úton terjedõ fertõzés szolgáltatja a bonyodalmat. (A történet: ötvenes úr otthagyja családját, fiatal szeretõjéhez költözik, aki nem kifejezetten monogám típus.)

Eléggé rendben van a dolog. Szilágyi összeszedett egy csapatot – zömmel jól nézhetõ színészekbõl –, sóhajtozós díszletbe telepítette õket (a díszlet azt sóhajtja: micsoda amerikai lakást tudnánk mi színpadra varázsolni, ha lenne pénzünk!), majd odaállt kollégái elé s közé, hogy rendezgesse õket és játsszék velük. Maga domborítja a megszédült családapát, míg az ifjú barátnõ szerepében Földesi Judit fittyfirittykedik. Rátóti Zoltán házibarátot alakít, láthatóan örömét lelve a karakterformálásban. Színes kis játékainak legbájosabbika, amikor házi kosztra kiéhezetten megeszik egy tányér levest. A szöveg szerint gombás árpalevest, de nem kétséges, hogy az elnagyoló hajlamú kellékes valami üres kockalöttyöt adott be a színre. Rátóti mégis oly révült élvezettel kanalazza be, hogy egy-egy háziasabb nézõnek biztosan kedve támad fõzni rá.

Külön élvezet a feleség szerepében fellépõ Andai Györgyi. Õ meglehetõsen dologtalanul lézeng munkahelyén, a Budapesti Kamaraszínházban, pedig virágzóan elvirágzó korban van. Játszhatna erõteljes, drámai anyát és vonzó, érett asszonyt. Most "házon kívül", vígjátékban mutatja meg, hogy izgalmas színpadi jelenség; titokzatos, decens nõ, fanyar, félszáraz humorral.

Egyébként az egész elõadásban az a legérdekesebb, hogy hová került. A Vidám Színpad speciális, egyedi közönsége elé. A Révay utcába javarészt negyven-ötven év körüli, vagy még idõsebb házaspárok járnak, gyakran többen együtt, baráti vagy munkahelyi társaságként. Egyszerű, kedélyes emberek. Ha úgy hozza jókedvük, még a színpadra is felszólnak; felajánlják segítségüket Szilágyi Tibornak, amikor egy csurig töltött whiskyspoharat kell kiürítenie. S aztán ez a derék, kedves közönség a második felvonásban egyszercsak telibe találtatik. (Gondolom én.) Abban a frenetikus jelenetben, amelyben Szilágyi és Andai megvádolják egymást a házaséletük ellaposodásárt. Amikor huszonkét évi együttlét után elõször beszélnek nyíltan arról, hogy melyiküknek mi nem volt jó és hogyan lett volna jó.

Kíváncsi lennék, vajon hány nézõt érintett meg ez a jelenet. Ha csak három és felet, már megérte. Hiszen akkor három és felen a lehetõ legnagyobb színházi élményben részesültek: felismerték önmagukat a tükörben. És ettõl talán iciripicirit megváltoznak. Ez a legtöbb, amit színház adhat. Nagyobb jótétemény, mint egy új adórendelet.

Stuber Andrea