Frontáttörés után

          Másfél-két évig nődögélt Kaszás Attila haja, míg elérte a jelen hosszt: a kellő méretet bizonyos lófarkas fiatalemberek – Leonce, Orlando, Jimmy Porter, Tony, Liliom – megformálásához. Előtte hét esztendeig nődögélt Kaszás Attila, míg eljutott a fentebb sorolt feladatokhoz: a Leonce és Léna, az Ahogy tetszik, a Dühöngő ifjúság, a West Side Story és a Liliom, főszerepéig.

          – Néhány éve beszélgettünk, akkoriban megkérdőjelezte színészi önmagát. Hiányolta addigi pályájáról a jelentős szerepeket, a nagy sikereket és bukásokat. Aztán az elmúlt két-három évben sztárszínész lett a Vígszínházban. Hogy történt?

– Korábban sem volt okom panaszra: szép darabokban játszottam szép szerepeket. Elégedetlenségem forrása én magam voltam. Hiányzott a harmónia a külsőm és a belsőm között, folyton többet éreztem magamban, mint amennyit kifejezni tudtam a színpadon. Mostanra kialakult bizonyos egyensúly. Gyakran megesik, hogy egy színész harmincon túl érik meg vagy be.

– Olyan is előfordul, hogy egy színház évekig nem sztárolja a színészét, azért az maga lát hozzá – maszek alapon – a sikerkovácsoláshoz. A színház pedig utóbb integrálja az önerőből sikeressé lett színészét.

– Ez sem jár távol az igazságtól. Az elmúlt évek színházi munkáit valóban hozzám közelálló, velem egyívású alkotótársakkal végeztem. A Leonce és Lénával kezdődött. Leonce szerepe lelki frontáttörést jelentett számomra. Intellektuális hőssel addig még nem volt dolgom, hát nem hittem el, hogy képes leszek eljátszani. Eszenyi Enikő vett rá, hogy nekiveselkedjünk megtalálni a közös pontokat Leonce és köztem. A próbák alatt fokozatosan eloszlottak a kétségeim, úgy éreztem, bárhogy is sül el a bemutató, nekem már jó. Megnyugodtam tőle.

– Már nem elégedetlen magával?

– A globális elégedetlenségem elmúlt, de részelégedetlenségeim vannak. Hiszen nemcsak sikereket arattam, de buktam is. Például az Ahogy tetszikben, ahol nem tudtam megbirkózni Orlando szerepével, bár nem csupán az én hibámból.

– Én ide sorolnám a Liliomot is.

– Én nem, hiszen nem adtam még fel! Valóban megbuktam benne hellyel-közzel, mert hiányzott a személyesség az alakításomból. Nem lehettem önálló, s ettől elbizonytalanodtam. De az utolsó pillanatig küzdeni fogok a szereppel, s van remény: még sikerülhet! Mi bemutató után is dolgozni szoktunk az előadásokon, ennek következtében újabb és újabb minőségek jöhetnek létre. A Liliomról sem mondtam még le.

– Az önök hat-nyolcfős, erős alkotógárdájának talán nem is egy nagyszínházi nagyüzemben volna a helye.

– Bizony, a kisebb méretek jobban megfelelnének nekünk. Ezért is örülünk a sátornak, ahol felére csökken a befogadóképesség. S az átépítés során a Vígben stúdiószínpadot is kialakítanak majd. Azt nagyon várjuk.

– Nyilván a közeljövőre is van tervük. S nem lepne meg, ha meglepő volna. Hiszen az Eszenyi rendezte West Side Story is váratlan fordulat volt – műfaját és méretét tekintve – a Leonce és Léna után.

– Még bizonytalan, de annyit talán elárulhatok: mostanában Bartók Béla színpadi zeneműveivel foglalkozunk gondolatban. Lehet, hogy újabb istenkísértő vállalkozás lesz a dologból.

Stuber Andrea