Zöld szeme kék

Voltaképp mind elhanyagolhatóbbak a különbségek ember és ember között. Vegyünk például egy olyan sikeres, fiatal színésznőt, mint Für Anikó, és vegyünk mást, aki kevésbé sikeres, kevésbé fiatal, korántsem színésznő és egyáltalán nem Für Anikó. Mégis könnyen lehet, hogy mindketten egyformán fáradtak, nyúzottak, és nyár közepén is fehérek, mint a mentőautó. Nyaralás helyett ugyanis dolgoznak, pihenés helyett mesterembereket hajkurásznak, lazítás helyett éppen eladósodnak – fülig –, hogy végre rendes fedél legyen a fejük fölött.

– Kétségtelenül dús évek vannak mögöttem – mondja Für Anikó. – Mióta 1989-ben elvégeztem a főiskolát, szerep szerepet követ a Madách Színházban. Az utóbbi három évet egyhuzamban dolgoztam végig, se nyaram, se karácsonyom nem volt. Hét produkcióban veszek részt, ez havi huszonhárom-huszonöt előadást jelentett, míg tartott az évad, most viszont egy lakásfelújításban „lépek fel”.

– Sok szép és nagy feladatot kapott, talán az összeset, ami a Madáchban megkapható volt. Melyiket mondaná a legsikeresebbnek?

– Nehéz megítélni. Létezik közönségsiker és szakmai siker, s a kettő gyakran nem esik egybe. Ha a Kabaré végén tíz percig tapsolnak a nézők, az talán nevezhető közönségsikernek. A szakma viszont a Katona József Színházon kívül eső sikereket nemigen ismeri el. Ez a pálya ilyen: szubjektív elbírálás alá esünk, ezért kinek-kinek magának kell tudnia az igazságot magáról. Én sikernek könyvelem el, hogy a Téli rege után olyan szakmabeliek jöttek be hozzám gratulálni, akiknek sokat adok a véleményére. Vagy hogy Zsámbéki Gábor megnézte a Don Juant, s annak alapján hívott rádiós főszerepre.

– A Kabarét említette, melyben be kellett érnie a második szereposztással: egy hónappal Básti Juli után mutatkozott be Sally Bowles-ként.

– Szörnyű volt, hogy be kellett ülni – állni, lépni – a készbe, holott én már gyerekkoromban is utáltam, ha más csinált meg valamit helyettem. Magam szeretem kikaparni a gesztenyét.

– Milyen gesztenyékre vágyik?

– Nem bánnám, ha a Madách – amelyet vérbeli színháznak tartok! – kissé alternatívabb jelleget öltene. Nekem legalábbis hiányoznak az olyan stúdióprodukciók, amilyen Bond Learje vagy a Bernarda Alba háza volt. Remélhető, hogy a jövőben lesznek hasonló előadások. Egyebek között ezért is örülök annak, hogy Ivánka Csaba hozzánk szerződött. Mint annyi más a pályán, az is szerencse dolga, hogy ki milyen rendezőkkel kerül össze. Garas Dezső mondta nekünk a főiskolán: a színészi pálya tíz százalékban a tehetségen és a szorgalmon, kilencven százalékban a szerencsén múlik. De aki azért a tíz százalékért nem tesz meg mindent, annak esélye sincs a másik kilencvenre.

          – És hol szerepelnek a százalékok között a külső adottságok? Azért kérdem, mert Für Anikó civilben ugyan nem feltűnő jelenség...

– ...mondhatni: szürke egér – vág közbe.

– Arról nincs szó, de színpadon mégis virulóbb, szőkébb és kékebb a (jé, zöld!) szeme. Játék közben valósággal kivirágzik, kinyílik.

– Jól érzem magam a színpadon, de a magánéletemben sem kevésbé. Különösen most, menyasszonyként! Mint színésznő kiélem a magamutogatási vágyamat. Mindig is igényeltem, hogy figyeljenek rám az emberek, s régebben ezt úgy értem el, hogy feltűnően öltözködtem. Tízéves koromtól divattervezőnek szántam magam, s folyton olyan öltözékeket találtam ki, amilyenek garantáltan nem jöttek szembe az utcán.

– Ezek szerint nyilván érdeklődéssel viseltetik a jelmezek iránt.

– Valóban. Nagyon fontos számomra, milyen ruhákban játszom. S mivel úgy hiszem, konyítok valamit az öltözködéshez, a jelmeztervezésre is gondolok néha. Az is olyan gesztenye, amit szívesen kikaparnék.

Stuber Andrea