Hét bő és szűk esztendő

Kőszegi Ákos jó színész. Jó, jó, de ki az a Kőszegi Ákos? – kérdezheti tömkeleg olvasó. Hiszen a vidéken játszó színészt általában csak a vidéke és a szakma ismeri. Televízió, film nem mutogatja az arcát, a tehetségét. Saját színházában bármilyen nagy szerepeket bármilyen kiválóan játszik is el, kevesen tudnak róla. Nem csoda, ha előbb-utóbb elfogja a Pestre mehetnék.

– A főiskola elvégzése után négy évig Szegeden, majd három évig Pécsett volt vezető fiatal színész. Hét bő esztendőt töltött vidéken, s most az Arizona Színház tagja lett.

– Itt az ideje, hogy lássuk (uramisten!), mire megyünk ketten: a főváros és én. Meg akarom hódítani Pestet. Ha nem sikerül, legalább tudni fogom: bennem van a hiba, én tehetek róla, hogy ilyen csendben telt el hét év a pályámból. Mintha a szakma nem akart volna tudomást venni rólam, olyan visszhangtalannak éreztem az eddigi működésemet. Pedig nagy szerepeket játszottam: Hamletet, Ferdinándot az Ármány és szerelemben, Bérenger-t a Rinocéroszokban, Don Carlost, Posa márkit.

– Nem tart attól, hogy az Arizonában sorba kell majd állni a főszerepekért? Vagy oda is vezető fiatal színésznek szerződik?

– Remélem! Mikó István két jelentős feladatot ígért a következő évadra. Az egyik Anouilh Romeo és Jeanette című darabjában Lucien – Latinovits Zoltán egykori szerepe! –, Szikora János rendezésében, a másik A vörös mágiában a Lovag. Az utóbbit – Ghelderode művét – Taub János viszi színre, s Haumann Péter jutalomjátéka lesz.

– Nem fél kicsit leendő partnereitől, a „harcedzett” fővárosi színészektől?

– Miért félnék? Féljenek ők!

– A pesti bemutatkozáson mindenesetre sikeresen túlesett már, hiszen szerepel a Karinthy Színház nyári produkciójában, a Fiúk a csapatból című előadásban. A mű homoszexuális férfiakról szól. Nem kényes feladat ez a színésznek?

– De igen. Még számomra is, pedig én játszom az egyetlen olyan szereplőt, aki nem homoszexuális. Éppen ezért a nézők rajtam keresztül szembesülnek a saját előítéleteikkel és intoleranciájukkal. Érdekes darab, s kitűnőek a partnerek: Gáti Oszkár, Lengyel Ferenc, Széles László, Schnell Ádám és a többiek. Mindegyikünknek jut egy-egy olyan jelenet, amit nagyon szeretünk csinálni. Ezt sem mindig mondhatja el az ember!

– A közönség hogyan fogadja az előadást?

– Lelkesen, szeretettel. Pedig nem csupán olyanok nézik meg, akik személyükben érintettek. Néha fele-fele az arány.

– Ezt honnan lehet tudni? Mármint hogy mennyi érintett ül a nézőtéren?

– Látni. Az utolsó jelenetnél megerednek a könnyeik. Színházban ritkán válik ennyire nyilvánvalóvá, hogy sikerült érzelmet keltenünk a közönségben. Furcsa érzés. Jó érzés.

Stuber Andrea