Találkozás

Félő volt, hogy az előadás kudarcra ítéltetett. Ugyanis a közönség, mely gyülekezett a Radnóti Miklós Színházban az országos kamaraszínházi találkozó utolsó programjára, egészen hétköznapinak látszott. Nem jelentek meg sem lígő-lógó szoknyás bölcsészforma lányok, sem gyűrött zakós, szakállas fiúk, sem elegáns bennfentes sznobok, sem lezser színházi emberek. Átlagnézők jöttek el. Jókedvű középiskolások és ünneplőbe öltözött középkorú meg idősebb párok, akik talán azt sem igen tudták, mire váltottak jegyet.

Nem hétköznapi mű várt rájuk, hanem Nádas Péter Találkozás című tragédiája a Pécsi Nemzeti Színház és a Pécsi Harmadik Színház közös produkciójában, Vincze János ihletett rendezésében. Tartani lehetett attól, hogy a színdarab kitartott csendjeit, hosszú cselekvéstelenségeit, hangszeres megszólalásait – a férfi főszereplő lemeztelenedéséről nem is beszélve! – nem bírják ki vihogás nélkül az emelet ifjoncai, a földszinti korosabbak pedig értetlenkedve nézegetnek majd össze, s kifelé jövet bizonyosan méltatlankodó megjegyzéseket tesznek.

Nem így történt.

A színpadon a Fiú, aki Puskás Tamás megformálásában lenyűgözően életes és megrendítően őszinte. És az Asszony, akit Sebők Klára játszik, megigéző szuggesztivitással, delejes erővel. (És gyönyörűen beszélve, és tanítani való légzéstechnikával.) A nézőtéren áhítatos csend, értő figyelem, érzékeny komolyság. A közönség magától értetődő természetességgel felnőtt az előadáshoz, mely érdemesnek mutatkozott erre. A szó legnemesebb értelmében TALÁLKOZTUNK Nádas Péter művével. Különösen szép este volt.

Stuber Andrea