Céllövölde

          Nem lehet könnyű pályakezdőnek lenni ott, ahol a pályakezdésre egy évtizedet kell várni. Nem lehet könnyű a filmrendezői diplomát szerzett szakember számára az a tíz év, amíg fiatal elsőfilmessé öregszik. S ha idáig eljutott, akkor jön csak a neheze: az első művel ajánlatos bebizonyítania, hogy már az elmúlt hosszú esztendőkben is filmeket kellett volna csinálnia. Erről sikerült engem meggyőznie Sopsits Árpádnak. Valószínűleg másokat is, mert a Céllövölde című alkotása két díjat nyert az idei játékfilmszemlén.

* *

          A forgatókönyv – Elian Gyula és Sopsits Árpád munkája – megtörtént esetre épül: 1982-ben egy miskolci fiú lelőtte az apját. Anélkül, hogy tettének konkrét kiváltó oka vagy néven nevezhető indítéka lett volna. Hogy mi gyűlhetett össze a puskát ragadó fiúban a maga tizenhat éves életében, azt a gyilkosságról hírt adó újságcikkek nem találgatták. Sopsits végignézett az embereken, s megpróbálta elképzelni. Megrajzolt egy-két átlagos sorsot, láncra fűzött néhány hétköznapi eseményt, s egyenesen eljutott – illetve flach back technikával visszajutott – a lövésig. Közben ügyesen vegyítette a dokumentarista hitelességet a fikciós játékfilm művésziségével.

* *

          Hátborzongatóan valódi, feszült történet pereg a vásznon, ugyanakkor képi költészetet látunk. A Céllövölde hatása egyfelől letaglózó, másfelől lenyűgöző. Klöpflet Tibor és Medvigy Gábor kamerája suhan és oson, tárgyak és emberek mögül leselkedve mutatja meg a kamasz Feri ridegen sivár környezetét. Lepusztult, kietlen otthonában a család legalább akkora hiányt szenved érzelmekben, mint anyagiakban. Ezt a lesújtó realitást tökéletesen hihetővé és meggyőzővé teszi a Ferit játszó, keménykötésű Lengyel Zoltán – mokányságával még hasonlít is filmbéli apjához –, a barátnőjét alakító, tiszta tekintetű Danyi Judit, valamint az anyaként gyötrődő Monori Lili és az apát primitív-brutálisra formáló Kovács Lajos. Meglepően jól illik a képbe Nagy Feró is, aki minden lazaságát levetve adja a fáradt rutinnal kihallgató nyomozót.

          Sopsits alkotása nem mentes más filmek, más rendezők hatásától. Emlékeztet A kis Valentinóra, egyes jelenetek hangulati kopársága Jim Jarmuscht juttatja az eszünkbe, a szófukar dialógusok groteszk bája olykor Gothár Péter műveit idézi fel. A Céllövölde mégis egyéni névjegy: egy felkészült rendező ígéretes bemutatkozása. Emlékezetes marad az a torokszorító epizód, amelyben az apa elvéteti fia szüzességét a saját szeretőjével, nemkülönben az a pár perces kórházi látogatás, amikor egy férfi (Jordán Tamás) az anyának udvarol. És az a beszélgetés is, amellyel Feri beavatja titkába a barátnőjét. E néhány remek részletet az ember elteszi magának, s odahelyezi a felejthetetlen filmdarabkák közé. Egy polccal a felejthetetlen fimegészek alá.

* *

          Volt szó a történet drámai erejéről, a beállítások csupasz szépségéről, az amatőrök és profik kiváló színészi teljesítményéről. De a Céllövölde legszebb erénye még nem említtetett: a benne rejlő mély részvét. Pedig ettől lehet nemcsak méltányolni, de szeretni is ezt az amúgy nyomasztó és kényelmetlen filmet.

Stuber Andrea