Viktor, avagy a gyermekuralom |
Pécsi Nemzeti Színház |
színikritika |
Kritika 1987. X. |
Már a kezdet jót ígér. Éles fény szegélyezi a kerek ebédlőasztalt, amely körül Lili, a feszültségét erősen kordában tartó szobalány serénykedik. Serénykedik? Dévényi Ildikó ólmosan lassú, mulatságosan vontatott mozdulatokban fejezi ki Lili túlbuzgalmát, kínos precizitását. Az utolsó simításokat végzi, mielőtt jelentené: tálalva van! Hátrább Viktor áll mereven, de dobbantásra vagy robbantásra készen. A jól megtermett, duzzadó izmú Balikó Tamáson szinte szétpattan a sötétkék kiskabát, a rövidnadrág. Bizarrság a levegőben. Itt nekünk ínyencség lesz tálalva!
Valóban. Roger Vitrac önéletrajzgyanús szürrealista vaudeville-jét a szerző stílbravúrjával szinte egyenértékűen vitte színre Szőke István. A Vinkó József fordította darab úgy elevenedik meg a Pécsi Nemzeti Színházban, hogy minden színe rikít, éles hatásokra tör. Szőke munkája helyenként egyenesen magával ragadó. Talán attól, hogy komikum és tragikum békésen összefér benne. A színészek váltakozó eredményességgel találják fel magukat ebben a felfokozott helyzetben, egy-egy remek részmegoldást mindegyikük mutat. Balikó Tamás imponáló öniróniával öregszik bele Viktor kilencedik születésnapjába. Fals hangot egyedül Ujlaky László fog, s Maronka Csilla marad egy kevéssel a végzet szimbóluma, Ida Mortemart szerepének lehetőségei alatt. Az előadás összképe azonban ügyes megrajzolása a vitraci ábrának, amely már-már Ionesco vázlata is egyben.