Stuber Andrea naplója

 

© netrights: Stuber Andrea

 

vissza a napló oldalra

Stuber Andrea honlapja

vissza a főoldalra

2021. április

hétfő

kedd

szerda

csütörtök

péntek

szombat

vasárnap

      1 2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

21

22

23

24

25

26

27

28

29

30

31

 

 

1. csütörtök

     A szombathelyi színház Pogánytánc-előadásába fogtam bele este. Szerény drámai érték Brien Friel műve, amely aligha született volna meg, ha Csehov nem írta volna meg a Három nővért és Brien Friel nem fordította volna le angolra. Megihletődve írt aztán egy öt lánytestvéres darabot, 1936-os ír vidékre helyezve. Ez a mű az elmúlt négy-öt évtizedben végigsöpört a világ színházain: lelkiismeretes színházigazgatók munkaköri kötelességüket komolyan véve nyilván igyekeztek szerepet biztosítani egyszerre öt színésznőjüknek.

     Szombathelyen Valló Péter rendezte meg a darabot a Márkus Emília teremben, maga tervezett hozzá díszletet, kétoldali nézőterest. Kihagyásosan ülő, maszkos közönség. A két tribün közt a színpadon házfal, veranda, széna, szalma, nádszerű sövény. Meg a sok nő. Szépen dolgoztak a színésznők, megadóan néztem egy darabig, de közben lassan cseperedett bennem az érdektelenség. Hát nem, most ez így nem megy, ilyen semmitmondó, sehová nem érintkező dolgot nézni innen a semmiből. Amikor Herman Flóra és Lábodi Ádám megkoreografált táncszámot mutattak be a kertben, akkor úgy éreztem, ez az a pillanat, hogy könnyű szívvel távozzam. Gyors mozdulattal átlibbentem Ascher Tamás és László Ferenc R(evizor)-beszélgetésére, Ascher élvezetes színházi memoármonológjára. Egyebek közt Gábor Miklós-alakításokat (és írásokat) is emlegetett, amiről eszembe jutott az egyik Gábor Miklós-könyvből, 1972-ből ez: Vannak jóindulatú és elfogulatlan kritikusok – de ezek többnyire ártalmatlanok is, kihúzzák saját méregfogukat –, márpedig méregfog kell!

     De az én koromban már a méregfog is fáj.

vissza a lap tetejére

2. péntek

     Gyakran vásárolok a Spárban. Van egy fiatal pénztárosnő, aki az utóbbi időben rendre Andrea! felkiáltással fogad, amikor nála kerülök sorra. Zavarba ejtett ez engem, úgyhogy tegnap, amikor a tejespult mellett látott meg és hallatott Andrea!-t, megkérdeztem: Jó napot kívánok, ismerjük egymást? Mire azt válaszolta, hogy ja nem, de olvasta a nevemet a kártyámon, és szereti néven szólítani a törzsvendégeket.

     Nem, nem volt lelkierőm kifejteni, hogy szerintem mi nem ismerjük egymást. De lehet, hogy a maszkomról lesírt, mit gondolok, mert azt mondta: elnézést. Mondtam, nincs semmi baj, csak nem tudtam ezt hová tenni. (Az is valami, hogy legalább nem tegez, mint trendi boltokban és reklámokban szokás.)

     Tegnaptól egy hétig zajlik a moszkvai Arany Maszk. 2014 áprilisában jártam ezen a színházi fesztiválon, az volt a moszkvai kámbekem, és azóta nem terveztem megújrázni az odautazást. De örömmel vettem, hogy az idei fesztivál online. Miután regisztráltam, mindent megnézhetek, amikor csak akarom*. A programot Marina Davidova kolléga válogatta, akinek adok a véleményére. Amikor orosz előadást látok és utána megnézem a kritikagyűjteményt (csupa-csupa nő!), akkor szinte mindig az ő írását tartom a legmeggyőzőbbnek és a legjobbnak. Már túl is estem két előadáson. Érdekes, hogy mindkettőben résztvevővé, sőt alkotótárssá tették a nézőt. Az egyik produkciónál kikötötték, hogy az önként vállalkozó nem lehet színész, rendező vagy kritikus. De alig tudom elhinni, hogy nem tégla volt a színpadra lépő fiatalember, annyira higgadtan, összeszedetten és jól blattolva szerepelt. Lehet, hogy az orosz néző született színész.

*Félreértésre adtam okot, bocsánat. A fesztivál nem nagynyilvános; szakmai regisztráció volt, amely még márciusban lezárult.

vissza a lap tetejére

3. szombat

     Sokfélét olvasok mostanában, olyasmit is, amiről sosem gondoltam, hogy olvasni fogom. Különböző történészi szakmunkákon túl például egy kortárs számítógépes szakember memoárját: a Rendszerhibát. Nem mentegetőzésképpen mondom ezt, de egyrészt Edward Snowden jól ír, és evvel félig-meddig már nyert ügye van nálam. Másrészt ahogy könyvében elmeséli a gyerekkorát, amely egybeesett az internet hajnalával, csipkésen felidézte bennem ugyanezt az időszakot. Az Magyarországon egyrészt 8-10 évvel későbbre esett, másrészt az én életkoromat tekintve pedig sokkal későbbre, de mégis: emlékszem arra az időre, amikor az internet csoda volt, ismeretekkel és ismeretlen emberekkel való virtuális találkozás, buli, új kapcsolatok tárháza. Nem pedig üzlet, globális áruház, vevő- és adathalászszerző világhálózat.

     Bekövetkezett 2001. szeptember 11., és azt követően Snowden a legautentikusabb helyen, az amerikai hírszerzés kompjutergurujaként érezte és értette meg: mostantól a digitális korszak minden résztvevőjéről minden tudható. Megállíthatatlan a hatalom által jóváhagyott, törvénytelen tömeges adatgyűjtés.

     Van egy pont, ahol azt írja: ha a kormányom érdekelt ebben, akkor azt is tudja, hogy én most éppen ezt a könyvet olvasom. Amennyiben letöltöttem, vagy megvettem, vagy bármilyen elektronikus nyomot hagytam evvel kapcsolatban. Meredtem éjjel az ágyban az olvasgára gyanakodva, és csak azért nem csuktam be azonnal, mert be voltak krémezve az ujjaim.

vissza a lap tetejére

4. vasárnap

     Jaj, de jó, hogy tavaly januárban volt egy kis Berlin! Meg hogy tavaly februárban-márciusban töltöttem néhány napot Székelyudvarhelyen, majd Újvidéken, aztán Marosvásárhelyen! És hogy tavaly Tihanyban ünnepeltük a születésnapomat!

     Azóta az utazásnak lőttek. A két sarokra lévő Párisi Udvar Hotelnél tovább nem jutottunk turistaként az elmúlt egy évben. Ámde most Annamariék kocsit béreltek és elindultak egy hosszú hétvégére a Tennessee állambeli Füstös hegyekbe, természetbe, faházba, Nemzeti Parkba. Izgultam napok óta, mert kicsit olyan, mintha mi is mennénk velük. Egyrészt mert már hetekkel ezelőtt végignéztem az összes bungalót, amit ott ki lehet venni, másrészt mert Annamari a megérkezésük után szkájpon megmutatta a környéket és a házat. Fekete medvés vidék – kellett is vinni medvesprét medvetámadás ellen, és nem szabad a házon kívül hagyni a szemetet –, odabent pedig, a gerendákból készült tágas, nagy házban minden medvemintás, a lábtörlőtől a bútorhuzaton, a konnektoron, a falidíszeken át a bögrékig. Este a hátsó teraszon a jakuzziból nézhették, ahogy a nap lemegy a szemközti hegycsúcs mögött. Jaj, de jó!

     Más. Megörültem, hogy a hétvégén adják neten a Gólem Színház Lefitymálva című előadását, amelyet nagyon bírtam, amikor láttam 9 évvel ezelőtt. Mivel jövök egy kritikával a Revizornak, utánaböngésztem, hogy vajon írtak-e már náluk erről a produkcióról. És nem. Így rögtön beajánlottam – kezet rá. Majd talán avval fogom kezdeni a cikket, hogy ez egy 2011-es bemutató, de gondoltuk, megvárjuk, míg elül a botrány. (Picit filmesítették a produkciót ez alkalomra. De most a közönség nagyon, nagyon hiányzott hiányoztunk nekem!)

vissza a lap tetejére

5. hétfő

     Írja Hatos Pál az 1919-ről szóló, Rosszfiúk forradalma című könyvében, hogy „a proletárdiktatúra kapkodó vallásellenessége a húsvéti tojásfestés nevetséges tilalmától az úrvacsorai bortilalomig számos abszurditást produkált”. De ahogy ráfókuszáltam erre a kérdésre, nem egészen pontos ez így. A húsvéti tojásfestés tilalmáról még 1916-ban rendelkezett Tisza István miniszterelnök – háború esetére szóló különleges intézkedés gyanánt, az élelmiszerhiányra tekintettel –, aztán a rendeletet évről évre megújrázták. 1920-ban is, túl a proletárhatalmon.

     Színházi beszámoló: Az eltört korsó az Arany Maszk fesztiválon. A moszkvai Nemzetek Színháza előadása, Tyimofej Kuljabin rendezte, jónevű alkotó, nyugat-európai színházakban is dolgozik. Heinrich von Kleist darabja ezúttal egy modern hivatali helyiségben játszódik. A falon terrorveszélyre figyelmeztető plakát és Európai Unió-térkép, bár nem egészen stimmel, hiányzik néhány az embléma csillagjai közül is. Arabul beszélő, fekete abaját viselő nő jön nyitni, ekkor derül ki, hogy Adam bíró alszik európai uniós zászlóval letakarva az íróasztalon, mellette egy tyúk (vagy kakas, ebben bizonytalan vagyok) csipeget. Hamarosan megérkezik Walter, a revizor, egyenesen Brüsszelből. Elegáns nő férfias kosztümben, a haja balról fekete és rövid, jobbról fehér és hosszabb. Amikor beszél, úgy hallatszik, mintha ő egy egész kórus lenne. Adam bíró titkára viszont feltűnően feminin; erős smink, sötét körömlakk. (Esetleg a kiegyensúlyozottság jegyében.)

     Jönnek az eltört korsó ügyében zajló per résztvevői. Korrekt vígjátéki jelenetek, markáns színészi karakterek. A perben Adam bíró ugyebár lebukik – ő maga járt a fiatal lány szobájában éjjel, s távozván ő törte össze a korsót –, de nem lelép, hanem késsel agyonszúrják a jelenlévők. Walter, a brüsszeli főhivatalnok döbbenten nézi, majd eleget tesz a gyilkosok követelésének, hogy megmenekülhessen.

     Ha jól értem a moszkvai színrevitel elnagyolt állítását: az Európai Uniónak annyi. Nem esett jól az előadás.

vissza a lap tetejére

6. kedd

     Gorbacsov című előadás, Alvis Hermanis rendezése, szintén a Nemzetek Színházából. Pontosabb lenne a Gorbacsovék cím, mivel itt Gorbacsov és a felesége, Raisza életét játsszák el, nyilván önéletrajzi könyvek és dokumentumok alapján. (Nem tudtam, hogy a Lomonoszovon tanultak, ott ismerkedtek meg. Azt sem tudtam, hogy Raisza később tanított is valamilyen marxista tárgyat, amikor odajártam.)

     Az előadás kezdetén a színpad hátterére vetített térképen hatalmas, vörös színnel jelzett ország: a Szovjetunió. A végén a helyén sok kisebb, színes ország. Lehetséges, hogy a nosztalgia enyhe fuvallata átfúj a nézőtéren. Az SZKP utolsó főtitkárának 1991-es lemondóbeszédén pedig azt érezni, hirtelen ellátva egészen Putyinig, hogy nem, azért Gorbacsov nem így képzelte a továbbiakat, a jövőt.

     Két kiváló színész nagy estéje ez. A Nemzetek Színházát Jevgenyij Mironov vezeti 15 éve (láttam őt a Hamlet összes szerepében), ő alakítja Gorbacsovot. Az asszonyt Csulpan Hamatova játssza. Ketten a nagyszínpadon, amelyre mindent odahordtak – ruhák, parókák, néhány bútordarab –, amire szükségük lesz a szereplők fiatalkorától az asszony haláláig. Öltözői tükör áll a rendelkezésükre, annál készítik ki magukat a hősök gyarapodó éveihez. Az elején még színészből próbálgatják a szöveget, a közismert személyek hangsúlyait, nevetését. Aztán idővel a sajátjuk lesz, vagy azok kebelezik be őket, mindenesetre egybeolvadnak. Ez a folyamat a legszebb az előadásban. Színészi diadalmenet. A végén idős Gorbacsovként Mironov már a maszkjáért tapsot kap. 10 perccel később, a végetapsnál láthatjuk a páholyban az eredeti Gorbacsovot, aki 90 évesen pont ilyen, legfeljebb azt nehéz eldönteni, hogy melyikük meghatottabb, a színházvezető színész vagy a maszkos nyugdíjas politikus.

vissza a lap tetejére

7. szerda

     Ha nem láttam is mindent a tegnap zárult Arany Maszk fesztiválon, de sok mindent. Harmincéves sztárszínész, Nyikita Kukuskin egyszemélyes akrobatikus művészetét Kirill Szerebrennyikov rendezésében. Csehovtól A medvét, pástszínpadon, gyászruhás kamarazenekarral, hibátlan Csehov-színésznővel és szakállas férfi szobalánnyal. A mai Oroszországba helyezett A félkegyelműt, amelyben Miskin herceg mobiltelefonjának 0000 a kódja. Szintén mai Borisz Godunovot, ahol a kardigános bojárok Puskin-verseket szavalnak a cárnak, és amikor nincs jelenésük, akkor a színpad holt terében röplabdáznak. (Nem klasszikus színházépületben történt ez, hanem tágas kibelezett helyiségben. Sok előadás játszódott nem klasszikus színházi térben. Evvel összefüggésben nem dúskáltam vizuálisan gazdag produkciókban. Eszembe is jutott, hogy amikor vagy tíz évvel ezelőtt Marina Davidovával egy POSZT-on beszélgettem, szóvá tette, hogy színpadi látvány szempontjából mennyire semmit nem kínál az az évi program.)

     A legszínházibb élményem a Mese az utolsó angyalról című előadás volt, Andrej Mogucsij rendezése Roman Mihajlov művei alapján. Poétikus, álomszerű, romantikus road movie az 1990-es évek elején. Nem akármilyen pillanat volt 25 perc után, amikor a főszereplő fiú – aki egy nagy tyúk nagy tojásából kelt ki az előadás elején – krétával felírta a fekete falra a következő helyszínt: kórház. (Vagyis persze azt írta: больница. Amikor később ennek a krétarajznak a felét letörölték, akkor még mindig maradt annyi, hogy боль – fájdalom.) Szóval írt a fiú a falra, aztán felhúzták a fekete falat, mögötte sorakoztak a kórházi ágyak. Azok mögött fekete fal, amire épp írta fel egy fiú, hogy kórház. Befejezte, megfordult, és kiderült, hogy ez ugyanő! Nahát! Egypetéjű iker színészek egy társulatban! Gondolhatni, hogy ebből milyen pompás színházi lehetőségek adódtak. Egyikük benne volt a jelenetekben, a másikuk pedig narrálta. Helyes volt a srác. Vagyis helyesek voltak.

vissza a lap tetejére

8. csütörtök

     Jobb félni, avagy Egység Kétség Háromság – ezt az online premiert néztem este a Fészek Klub kerek kupolájából. Felismertem a helyet, ezen az emeleten láttam valaha a Krétakör Siráját és Pintér Béla Jubileumi beszélgetéseit. Ide vették be magukat öten a járvány és járulékai – úgymint fosztogatók, TEK, egyebek – ellen. Két nő, három férfi, mindnek megvan a maga lökete, az egyik fertőtlenítőmániás és csakracentrikus, a másik frusztrált álzsidó székely, a harmadik egy cezaromán manipulátor, a negyediknek a heppje eleve meghaladja a technikai-természettudományos felkészültségemet (sok alufóliát használ hozzá). Az ötödikről az jut főleg eszembe, hogy folyton bazmegezett, és nőknél az a halálom. Ezekkel az egydimenziókkal indulnak a szereplők, azután alakulnak, durvulnak a viszonyok. Fekete komédiának nevezik műfajilag az alkotók, és ha már nem nevettem, akkor szívesen hinném, hogy inkább afféle disztópiát láttam.

     Kovács Dániel Ambrus írta és rendezte, Ballér Bianka, Messaoudi Emina, Lestyán Attila, Vizi Dávid és Martinkovics Máté játsszák. Elfogadom, hogy nem muszáj mindig mindenből nekem, a nézőnek élvezetet vagy hasznot húznom. Előfordul, hogy valaminek az a fő érdeme, hogy az alkotók együtt lehettek és dolgozhattak – újra együtt, öten, a három éve végzett Zsámbéki-Fullajtár osztályból. Gondolom, felemelő és felszabadító érzésként élték meg a közös munkát ezekben a kietlen időkben.

vissza a lap tetejére

9. péntek

     A 88 éves Szinetár Miklós 88 című könyve meglehetős csalódás számomra. El tudnék képzelni olyan Szinetár-könyvet, amit hallatlanul élvezek. Amiben mondjuk anekdotázik, mesél régi nagy öregekről, művekről és/vagy alkotókról, akik/amelyek fontosak neki, ilyesmi. De hát ebben a kötetben zömmel nem különösebben magasszintű életokosságokat oszt meg. Lelombozott engem, hogy szinte csak a fejezetcímeket találtam jónak. Rontja a helyzetet, hogy a Noran Libro Kiadóban nem akadt senki, aki elvégezte volna a szükséges szerkesztői/lektori/korrektori munkát: elütéseket javítani, beletenni a szövegbe a hiányzó vesszőket, visszavenni a fölösleges nagy kezdőbetűket, pontosítani neveket és idézeteket. Valamint meggyőzni a szerzőt, hogy egy 349 oldalas könyvben (kiszörcsöltem a végösszeget:) 231-szer olvasni az arány szót – ráadásul szinte mindig kurzívval írva, bár néha bolddal –, hát az aránytalan. Plusz fárasztó is.

     Közben végigolvastam, és tudok azért idehozni figyelemreméltót. Tiborc monológját taglalja Szinetár Miklós, avval a feltevéssel, hogy Tiborc nem igazán mond igazat itt: túloz, ferdít nagy panaszkodhatnékja közben. (És párhuzamot von a szerző a máig.) Ahogy sorról sorra cáfolja Tiborc szavait, az állításai vitathatóak ugyan, de a gondolatmenet koherens. „Érdekes el mélet” – ahogy a Balaton-tagadók szokták mondani a Facebookon.

vissza a lap tetejére

10. szombat

     A tegnapi kirándulónapon az apci (egészségemre) tengerszemet céloztuk meg. Ez a művészneve. Valójában bányató, de magas, természetes falak határolják, ettől tengerszemnek néz ki. Költségtakarékosságból elkerültük, hogy autópályát kelljen fizetnünk, anélkül is odaértünk szűk másfél óra alatt. Tudtam az internetről, hogy Apcnál majd egy útmenti keresztnél kell jobbra fordulni, de az első még fake-Krisztusnak bizonyult, tévútra vezetett bennünket. Vissza, előre, és eljutottunk a kiindulópontra. Nekivágtam először kocsival a földútnak, de aztán rémülten kihátráltam, mert félő volt, hogy Ottília néni tengelytörést szenved, inkább leparkoltam. Bő félórát kaptattunk felfelé az erdőben, és amint azt megtanultuk mostanában, kirándulókkal összetalálkozva köszöntünk. Az köszön előre, aki lefelé jön, nyilván neki több a levegője. Jobbról fenyves, balról fenyvetlen. Illatos ibolyamezők és sárga virágocskák. Szép út. A tónál, úgy tűnt, búcsúztathattak nemrégiben, mert sok kis mécses szegélyezte a partot, a tó sarkában pedig szál virágok gyűltek-úsztak össze a vízen. Egyfajta síremléket is összehoztak ott egy nagyobb sziklakövön a fiatalember (1987-2021) tiszteletére. (Néhány klikk után már azt is tudom, hogy tapasztalt extrém búvár volt, itt lelte halálát.)

     Felmásztunk a tavat ölelő hegyre, körbesétáltunk a kitaposott ösvényeken, leültünk megenni az elemózsiánkat, amivel készültem. A tavon, a hullámain vízitűzijáték-szerűen csillogott a napfény. Pont úgy nézett ki, mint amilyen az a fajta tűzijáték, aminél nem virágok nyílnak az égen, hanem pontszerűen villannak-szikráznak fel a fények. (Mutatom a két kezemmel, hogyan.) (Ahhoz hasonló mozdulatokkal mutattam, mint ahogy Kerekes Éva Egérke eljátszotta a Macskajátékban a fánkok ugrálását a vízsugárban, amikor Orbánné lehúzta őket a vécén.)

vissza a lap tetejére

11. vasárnap

     A magyar kulturális (?) kormányzat által elhajított Budapesti Tavaszi Fesztivál tavaly őszi stuttgarti bemutatót streamelt az este, Az öldöklő angyalt Bodó Viktor rendezésében. Nagy, kerek, o betű forma asztal egy konferenciateremben, itt ültek össze különböző országok képviselői, hogy a válsághelyzetről tanácskozzanak. (Az egyik résztvevőt a többiek semmibe vették és tolvajnak gondolták magukban. Tuggyukkit.) Ebből alakult ki aztán Az öldöklő angyal című Buńuel-film szituációja: senki nem tudja elhagyni ezt a helyet.

     Az előadás elején a két szinkrontolmács szakszerűen végigellenőrizte az asztal összes mikrofonját. Miután befejezték, ültek külön-külön az üvegfülkéjükben, és a nő munkatónusban megkérdezte a férfit, hogy mikor viszi el a könyveit. Szerdán – felelte a pasas. Több szót nem intéztek egymáshoz az este. Szeretem Bodó Viktort. A németek szintén szeretik, meg is értem. Gondolom, például a gátlástalan humoráért, vagy amiatt, hogy nagyon rajta van a jelenen.

     Utána megnéztem a Vígszínház A rendes lányok csendben sírnak című előadását. Durica Katarina könyvéből, Paczolay Béla rendezésében. Élet az 1990-es években a dunaszerdahelyi maffia árnyékában. Kicsit elkámpicsorodtam a gondolattól, hogy a járvány esetleg teljesen elterjeszti a monológ műfaját a színházakban. De különben nincs panaszom az előadásra. A kompozíció olyan, hogy egy térbe kopírozva mozog/él három eltérő korú nő, egy panelház három különböző emeletéről. A lakásdizájn inkább ’70-es évek vége, ’80-as évek eleje, de hát lehet, hogy úgy maradt. Néha némán reagálnak egymásra, de csak mint ahogy nő a nővel szolidáris (néha). A szálak láthatatlanul is összeérnek, ezt rögtön sejtjük.

     Szépen dolgozik a három színésznő. Márkus Luca a gimnazista lány, Balázsovits Edit a középkorú nő – meglepően elégedett voltam vele is –, és különösen örömöm telt Kiss Mariban. Nagyon pontosan játszott. Fogni lehetett minden gondolatát és érzését a szavai mögött.

vissza a lap tetejére

12. hétfő

     Az apci tengerszem kapcsán felmerült a hét törpe neve franciául. Mondjuk magyarul sem sikerült összeszednem, bár eleinte jól ment és ki is tudtam osztani kettőnk között, miszerint Tudor, Morgó, Szundi és Vidor, Kuka, Hapci, de aztán lendületet vesztettem. Hetediknek Hubát tippeltem, ám ő egy másik csapatban játszik, a vezérekében, így legfeljebb idegenlégiós lehet a törpék között. Ennek mentén akadtam bele ebbe a filmrészletbe.

     A 15. másodpercnél megálltam a puffancs törpére meredve, annyira ismerősnek találtam az arcát és a mosolyos fejmozdulatát. Két megnézés után rá is jöttem, hogy ez voltaképp Szőke Szakáll a Casablancában, 1 óra 6 perc körül. Akkor, amikor Rick pénzt nyeret a bolgár fiúval a rulettasztalnál. Kikerestem aztán a születési időket, és sajnos nem, nem az a helyzet, hogy a Hófehérke Disney-filmben Szőke Szakállnak ezt a pillanatát és mimikai gesztusát mintázták volna meg. Mivel a Hófehérke 1937-es, a Casablanca pedig 1942-es film. Akkor tehát ez egy véletlen szál. De annak szép szál.    

vissza a lap tetejére

13. kedd

     Többször is megszerveződött az a kritikusprogram, hogy visznek bennünket Tatabányára a Ha elállt az eső című előadására, csak mindig közbeszólt a vírus. Most megnézhettük online. Nagyon nem mozgatott ez meg engem. Összevetve a mostani élményt a darabbal való korábbi találkozásommal, megerősödött az az érzésem, hogy mache drámával van dolgunk, amely magasművészetnek kívánja eladni magát. De Guelmino Sándor hozzáértőbben vitte színre; segítőbb, néző- és színészbarátabb módon, arra is lehetőséget adva a szereplőknek, hogy akár melodrámáig elmenve kiélhessék a játékkedvüket.

     Két igazi örömöm volt az előadásban. Az egyik Honti György, aki megkapó és megható odaadással alakította a szerelmes férjet. De már a legelején, amikor még csak labdákat dobáltak, már akkor érződött, hogy ő a legmegbízhatóbb ember itt, önmagában véve a labdadobálást tekintve is. A másik Ráckevei Anna. Debrecenben ritkán láttam őt színpadon, azt sem tudom, hogy játszik-e még Debrecenben. Most mindenesetre itt van ebben a tatabányai bemutatóban. Talán Szakács Hajnalka ajánlotta be őt, hogy jó lesz erre a feladatra. Ráckevei Anna olyan kedves bolondossággal adja a beteg asszonyt, hogy meg lehet érteni a Honti György férjet, amiért évtizedeken át kitart mellette.

vissza a lap tetejére

14. szerda

    

vissza a lap tetejére

15. csütörtök

    

vissza a lap tetejére

16. péntek

    

vissza a lap tetejére

17. szombat

    

vissza a lap tetejére

18. vasárnap

  

vissza a lap tetejére

19. hétfő

         

vissza a lap tetejére

20. kedd

   

vissza a lap tetejére

21. szerda

    

vissza a lap tetejére

22. csütörtök

    

vissza a lap tetejére   

23. péntek

   

vissza a lap tetejére

24. szombat

      

vissza a lap tetejére

25. vasárnap

    

vissza a lap tetejére

26. hétfő

    

vissza a lap tetejére

27. kedd

    

vissza a lap tetejére

28. szerda

    

vissza a lap tetejére

29. csütörtök

          

vissza a lap tetejére

30. péntek

    

vissza a lap tetejére

31. szombat

         

vissza a napló oldalra

Stuber Andrea honlapja

vissza a főoldalra