Stuber Andrea naplója

 

© netrights: Stuber Andrea

 

vissza a napló oldalra

Stuber Andrea honlapja

vissza a főoldalra

2019. augusztus

hétfő

kedd

szerda

csütörtök

péntek

szombat

vasárnap

      1 2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

21

22

23

24

25

26

27

28

29

30

31

 

 

1. csütörtök

     A reggeli beszélgetések sorozatból.

     – Mit kérdeztél az előbb?

     – Nem emlékszem. Ja, igen. Hogy egyáltalán nem is ittál tegnap este abból a pohárka vodkából, amibe beletettél két jégkockát, és aztán az íróasztalon felejtetted?

     – Nem emlékszem, hogy ittam-e belőle.

vissza a lap tetejére

2. péntek

     Tegnap temették Jálics Kingát, aki kedves régi kolléganőm volt a múlt évezredben a Film Színház Muzsikánál. Egy szobában ültünk, Kinga, Budai Kata és én. (Plusz még Klári, a korrektor, aki hál’istennek él.) Nem mentem el a temetésre. Egyszerűen nem tudok ilyen rövid idő alatt ennyi halált befogadni.

     Vendégeket vártunk különben, Csuri barátnőm jött, aki a fügefánk anyukája. Mondjuk ez így talán nem helyénvaló kifejezés, mindenesetre ő hozta a kis fügét tizenhány évvel ezelőtt. Megjegyzem, a fügénk most nem egyszerűen sok, de lehet, hogy összeszűrte a levet valami nektarinnal vagy almával, mert meghökkentően termetes is. Csuri nem egyedül látogatott meg bennünket, hanem a kisfiával, aki szintén nőtt annyit, mint a fügefa, ehhez képest.

     A napokban az ünnepi beszédeket errefelé gyakran tartó államtitkár megnyitotta a felújított strandot. Szép, rendezett terület a Duna-parton, bár a százmillió forintot, amibe került, nemigen látom benne, de én mindig is gyenge voltam nagy összegek elképzelésében. Jut eszembe, nyilvánosságra hozták a NKA döntéseit, kapott pénzt az idei működésre a Spiritusz. Csak hát annyi cikket már biztosan nem tudunk publikálni idén, hogy behozzuk a lemaradást, amit a pénztelenség idejének takaréklángja alatt összegyűjtöttünk. (Nem jött könnyen a klaviatúrámból ez a míves képzavar, megdolgoztam érte.)

vissza a lap tetejére

3. szombat

     Volt itt szó Háy János Kik vagytok ti? című könyvéről májusban, júniusban, amikor olvastam. Akadtak vele problémáim nekem is, mindazonáltal erősen megdöbbentett az a vehemens indulat, amivel irodalomtörténész-kritikusok, magyartanárok nekimentek. Jól tetten érhető szakmai gőgöt éreztem abban a véleményben, hogy Háy János ne írjon irodalomtörténetet, mert nem ért hozzá, irodalomtörténetet csak az írhat, aki úgy ír irodalomtörténetet, a tudományosság szabályai szerint, ahogyan az irodalomtörténészek. Énszerintem meg bármelyik író olvasó és olvasó író nyugodtan írja meg a maga szubjektív irodalomkönyvét, mindegyiknek megvan a létjogosultsága, valakinek biztosan fog tetszeni és hasznára válni. Meglehet, Háy Jánost is meglepte a fogadtatás ellenségessége, talán ezért történt, hogy interjúkban (szerintem) kínosan rosszul is reagált bírálatokra.

     Ezek után igen megörültem Gabnai Kati kollegina szokásosan szép stílben megírt dolgozatának. Úgy érzem, az olvasói élmény méltánylásával és a maga emberi jóságával, nagyvonalúságával helyére billentette a Kik vagytok ti? dolgát.

vissza a lap tetejére

4. vasárnap

Ha véletlenül és váratlanul meghalnék itthon úgy, hogy nincs rajtam ruha, akkor senkit nem hívhatsz ide, mielőtt felöltöztettél volna.

És mit adjak rád?

Mindegy.

Akkor ne is próbálgassak rád ezt-azt, ahogy szoktad?

Ne.

És ha úgy járok, ahogy te nemegyszer, hogy amikor végre eldöntöm, mit kéne felvenned, akkor nem találom meg a szekrényedben?

Akkor majd mondod fejcsóválva, hogy „Csillagom”.

vissza a lap tetejére

5. hétfő

    

vissza a lap tetejére

6. kedd

     Kerülöm a színházakat ezen a nyáron, lehet mondani. De azért van amiről azt gondoltam, nem hagyom ki: a Bocsárdi László rendezte Koldusopera a felújított újszegedi szabadtéri színpadon. Tessék, ez volt hozzá Papp Timi kollegina jeles szakmunkás előinterjúja. Jó emlékezetemben őrzöm az említett, Péter Hildá-s Jó embert keresünket, és úgy gondolom, hogy illik Brecht Bocsárdihoz, az ő okos, hűvös, formaérzékeny rendezészetéhez. Azt is ideje konstatálni, hogy Erdei Gábor feladatait már nem pusztán az alkata határozza meg, hanem építik őt színészileg ott Sepsiszentgyörgyön.

     De nem találtam acélosnak az előadást. Vagyis hogy acélos; éles, fémes, penge. A világa – hidegen csillogó feketeség, sikító kontúrok, hasító reflektorfény, színes parókák, mindenek fölött pedig a zenekar és a színpad tetején ülő kolduskórus – konzisztens, határozott és hatékony. Szigorú a produkció, nemigen barátja sem színésznek, sem nézőnek. (Pl. napszemüveggel rejtegetett szemek. Vagy: Maxi bandája egyenruhába öltöztetett, szinte megkülönböztethetetlen fickókból áll.) Alighanem sok munka maradt még hátra. Mintha ritmustalanság, kitöltetlenség, játékhiány, pontosabban talán játékossághiány ütné fel a fejét itt-ott. (Engem a dalszövegek göcsörtössége is zavar.)

     Mondjak jót is? Jó. Ahogy a világítószőke Mátray László Kimball tiszteletesként a kezével mintegy bábozott az egyik song alatt. Legfőképpen pedig az erő szakon végzett ifjú ara, a szilveszteri parókás Polly, Benedek Ágnestől. A figurát is megtalálta, az énekléssel is meggyőzően boldogult, ráadásnak még az is igaz, amit állít, hogy neki van a legszebb lába.   

vissza a lap tetejére

7. szerda

    

vissza a lap tetejére

8. csütörtök

     Szemmel láthatólag megfogyatkoztak a fecskék. (A szúnyogok viszont mérsékelten gyérülnek. Ez az új kommunikációs formula a szúnyogirtásra, a szúnyoggyérítés.) Valaha szorgosan kergette a fecskéket Frédike a Duna-parton. Én meg koraeste a hintaágyban heverve nézegettem, hogy alacsony vagy magas járásúak. Most meg alig látni néha egyet-egyet. Reggeli vagy esti úszásnál is csak ritkán mutatkoznak a folyó fölött. Jövő tavasszal fecskefészket fogunk telepíteni az eresz alá, elhatároztam. Be kell majd sarazni, hogy a fecskék fecskefészekszínűnek lássák, és kedvet kapjanak a beköltözéshez.

     Ezt eltettem magamnak Szvoren Edina Verseim című kötetéből:

     Nézd az arcát, mondom az egyik ismerősömnek, (3) aki azt hiszi magáról, hogy el tudja énekelni a Homok a szélben dallamát, és én évek óta nem vitatkozom vele.

     Én egyébként meg vagyok győződve, hogy el tudom énekelni a Homok a szélben dallamát.

vissza a lap tetejére

9. péntek

    

vissza a lap tetejére

10. szombat

     Regionális híreink:

     Június vége óta nem láttuk alsó- és felső pincehelyi Denevér Ernőt. El is szomorított kicsit, hogy faképnél hagyott bennünket. Ám tegnap lógáson értem a pincelejáratnál, amiből megértettem, hogy nyaralni lehetett valahol, de már hazajött.

     A kis fa látogatásakor vettem észre, hogy a falu végén, ahol a baktisták – ez kedves férjem Petőfi hídi személyes hajléktalanjának kifejezése – valami bázist építettek. Előtte, a parkolóban áll egy furgon, amelyből háztáji tejtermékeket árulnak. Rögtön teszteltük, és úgy érzem, főleg a tejfölt illetően, kincshez jutottunk.

     Jártam tegnap Veresegyházon, ahol Mézesvölgyi Nyár néven igen barátságos, jól szervezett és jól felszerelt, 1500 férőhelyes nyári színház működik. A Mézga család című produkciót tekintettem meg. Olvastam Gabnai Kati megsemmisítő erejű kritikáját, de úgy gondoltam, hogy a spirituszonline.hu képviseletében nekem is ki kell állnom ezt a nehéz próbát. Nos, magam is arcpirítónak találtam. Van az a pénz – azt hiszem, ez lesz majd a címe a cikkemnek.

vissza a lap tetejére

11. vasárnap

    

vissza a lap tetejére

12. hétfő

     Megkaptam az idei helybe jövő gyerekelőadásomat, a Magyar Népmese Színház lépett fel a verőcei Strandszínpadon A brémai muzsikusokkal. Ebbe most olyan nagyon sokat nem feccöltek, interaktív; a három játszók inkább csak zenészek és narrátorok. A nézőtérről szedik a gyerekeket brémai muzsikusoknak, pontosabban kicsit talán inkább biodíszletnek.

     Különben Kórház a város szélént nézek, vessünk engem a mókusok elé. Nagyon szerettem annak idején ezt a csehszlovák sorozatot. Némi aggodalommal nyitottam ki, tartottam attól, hogy lassú, unalmas lesz ez ma. Hát nem! Az első rész első félórájában több történt, mint mondjuk három Drága örökösök alatt. Pont úgy nem lehetett abbahagyni a nézését, mint amikor az ember a legjobb mai sorozatokra rászabadul. A hatodik résznél tartok. Érdekes dolgok történnek Alžběta Čeňková doktornővel. Az ötödik részben például, mielőtt távozott a komolyzenebuzi orvostól, felvette a kardigánját, begombolta, majd kinyitotta az ajtót és kilépett a lakásból. Viszont mire az ajtó túloldalára, a folyosóra ért, addigra ki volt gombolkodva megint.

vissza a lap tetejére

13. kedd

    

vissza a lap tetejére

14. szerda

     Amikor Máté az apukáját köszöntette a születésnapján, az ajándékának az is része volt, hogy elvisz ő bennünket nyaralni kicsit. Két nap egy siófoki parti apartmanhotelban, ezt élveztük ki most. Ha az ember az interneten választ valamit, joggal gyanakszik, hogy a valóságban nem lesz olyan vonzó, mint amilyennek hirdetik, de ez a hely még felül is múlta a várakozásunkat: tágasabb, nagyobb, világosabb lakásunk volt, mint otthon. A negyedik emeleten, Balatonra néző zárt terasszal, két hálószobával, további két erkéllyel. Sokat nevettem rá örömömben.

     Első nap hőség, erős vízibicikli-forgalom a vízen. Láttam Police feliratú kék-fehér vízibiciklit is, igaz magyar vízirendőr szolgálhatott rajta, 6-8 unokával. Este meglátogattuk Józsi doktorékat – mindkét este –, ide nem messze laknak ilyenkor nyáron. Éjjel bekentük magunkat holdolajjal és újra a tóban kötöttünk ki, onnan lestük a csillaghullást ígérő eget. Másnapra elromlott az idő, mit se számít, a viharos Balaton is szép. Ráadásul a hotelhez wellness tartozik, kis medence kint, kis medence bent, Máté a kintiben úszott szorgalmasan a víz alatt. Azt mondja, az egyméteres vízmagasság ideális, mert ilyenkor közel van a medence aljához, és az rájaérzést biztosít számára. Itt jegyzem meg, Máté hatévesen tanulta meg a hátúszást – a hanyattúszást, ahogy mondta –, amikor a széplaki MÚOSZ-üdülőben néztük a barcelonai olimpiát. Egerszegi Krisztinát látva figyelte ki, és kis krampiként pont olyan szép vízfekvéssel és tempókkal csinálta is, mint a mestere.

     Fürdőruhában flangáltunk és lángost faltunk, pizzát rendeltünk, rozéztunk a teraszon, néztük a villámokat az erkélyről, marokkóztunk, egyszóval hurrá, nyaraltunk!

vissza a lap tetejére

15. csütörtök

    

vissza a lap tetejére

16. péntek

     Siófokról Zamárdiba tartottunk, az évi rendes moszkovita találkozóra. Született egy nagypapánk, mármint úgy értem, egyvalaki nagypapa lett ebből az egyetemista körből. Kisebb-nagyobb távolságban toporgunk valamennyien a 60 év körül, a háziasszonyunk pedig éppen pont szinte, ezért szerveződtünk, és készíttettünk a siófoki Dinasztia Cukrászdában egy Lenin összes formájú citromtortát. Igazán ideális szakemberhez fordultunk, akit nyilván inspirált a feladat, a küldött segédanyagok igénybevételével ezt a remekművet alkotta. Lehet, hogy az empiriokriticizmussal is boldogult volna. Sanyi szerint még az is látszik a tortán, hogy ezeket a köteteket már kiolvasták.

     A klasszikus lecsó után ültünk az asztal fölött kicsit tanácstalanul – hát ki akar egy ilyen gyönyörű tortaműbe belevágni? –, felmerült a lenini kérdés: Sto gyélaty? De aztán Gábi azt mondta: egyszer már megettük Lenint, együk meg még egyszer. Úgyhogy Kati kiszeletelte párhuzamosan a gerinccel. A negyedik kötetig jutottunk.

     Délutánra a nap is kisütött, az én edzett fiúim meg is fürödtek, majd folyt tovább a traccs. Körülnéztem rajtunk, mindünkön, azt lehet mondani, hogy amúgy jól vagyunk.

vissza a lap tetejére

17. szombat

    

vissza a lap tetejére

18. vasárnap

    

vissza a lap tetejére

19. hétfő

    

vissza a lap tetejére

20. kedd

    

vissza a lap tetejére

21. szerda

    

vissza a lap tetejére

22. csütörtök

    

vissza a lap tetejére   

23. péntek

    

vissza a lap tetejére

24. szombat

    

vissza a lap tetejére

25. vasárnap

    

vissza a lap tetejére

26. hétfő

    

vissza a lap tetejére

27. kedd

       

vissza a lap tetejére

28. szerda

    

vissza a lap tetejére

29. csütörtök

    

vissza a lap tetejére

30. péntek

    

vissza a lap tetejére

31. 

     

vissza a napló oldalra

Stuber Andrea honlapja

vissza a főoldalra