Stuber Andrea naplója

 

© netrights: Stuber Andrea

 

vissza a napló oldalra

Stuber Andrea honlapja

vissza a főoldalra

2008. augusztus

hétfő

kedd

szerda

csütörtök

péntek

szombat

vasárnap

        1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

21

22

23

24

25

26

27

28

29

30

31

1. péntek

Szeretem a római számokat. Heroikus küzdelmet folytatok a a fennmaradásukért. Minden kultura.hu-s cikk minden arab számmal írt évszázadát kijavítom rómaira.

Mai:

Egy mai mailből:

A HANGYA EGÉSZ NYÁRON SZORGALMASAN DOLGOZOTT, GYŰJTÖTTE A TÉLIRE VALÓT, MÍG A TÜCSÖK EGÉSZ NYÁRON CSAK ZENÉLT ÉS HENYÉLT. MAJD ŐSSZEL ANNAK RENDJE S MÓDJA SZERINT MEGDÖGLÖTT MIND A KETTŐ.

vissza a lap tetejére

2. szombat

Megnéztük Erzsi barátnőmmel a Szépművészeti Múzeumban a Lélek és test – Kertésztől Mapplethorpe-ig, a fotográfia legnagyobb mestereinek szemével című fotókiállítást. Milyen különös, hogy a fotóművészek képeinek zöme szomorú, drámai vagy tragikus pillanatot örökít meg. Egy másik részük neutrális dolgokat dokumentál. Boldogságot pedig csak a legritkább esetben tudnak rögzíteni.

Végezetül az Andrássy úton sétálgatva betértünk enni a KOGART-ba. Jártam már ott kétszer, tudtam, hogy nem olcsó étterem. Mostanra a helyzet fokozódott. Ez még hagyján, de határozottan az volt a benyomásunk a nekünk felszolgáló fiatalember arca láttán, hogy nem vagyunk kedvére valóak. Úgyhogy ezt a vendéglátóipari egységet is lehúztam a listánkról.

Mai, régről:

(De tényleg így volt, tizenvalahány éve, amikor a nyíregyházi színházzal tájelőadásra mentünk Mátészalkára, és a város szélén, még szinte a pusztában, megállt a buszsofőr, hogy cigit vegyen):

Prapír Mátészalka-külsőn egy trafik ajtaján:

VIDÉKRE MENTEM

vissza a lap tetejére

3. vasárnap

    Frédike öreg kutya már, a 16. évében jár. Bár a mozgása és a kedélye alapján nyugodtan letagadhat 5-6 évet, de nagyot hall, nagyot lát, és mintha szellemileg is kezdene leépülni. Tegnap például – talán szenilitásból kifolyólag – elfelejtette, hogy mindig meg kell állnia és le kell ülnie, amikor a Dunához mentünkben az országúthoz érünk. Úgy kellett visszaordítani őt az útról, és akkor persze ott helyben kushadt le, miközben kikerülték őt az autók.

    Általában véve rendkívül bonyolult és (érzelmileg) megterhelő feladat nagy szeretettel úgy üvölteni folyton, mint az állat. 

vissza a lap tetejére

4. hétfő

Elbicikliztünk tegnap Gödre, Csuri barátnőmékhez. Csuri még az általános iskolában volt osztálytársam. Együtt utáltuk a kisgyerekeket, a kutyákat, a puszilkodós-viháncolós lányokat és az idétlen fiúkat. Általában kézfogással üdvözöltük egymást, mint a férfiak, és rémlik, hogy még magázódtunk is.

Kicsit elkallódtunk az elmúlt néhány évben, úgyhogy most jártunk náluk először Gödön, ahová két éve költöztek Pestről. Most ismerkedtünk meg Ricsivel is, aki három és fél éves, elragadóan huncut mosolygós, és egy nehéz nap után ilyen rajtaütésszerűen tud elaludni.

Vácon végig a Duna mellett visz a bicikliút. Áthaladva a városon irigykedve bámultuk, hogy milyen kellemes a Duna partja. Véges-végig zöldterület, sétányok, játszótér, sétálók, gyerekek, biciklisták. Régi vágyunk az nekünk, hogy a budapesti Duna-part is ilyen élhető legyen, de nem tudom, megérjük-e.

Mai (bár még a múlt héten olvastam a fotókiállításon, Roland Barthes mondta):

A FOTOGRÁFIA NEM ARRÓL SZÓL, AMI NINCS TÖBBÉ, HANEM CSAK ARRÓL, AMI EGÉSZEN BIZTOSAN VOLT

vissza a lap tetejére

5. kedd

vissza a lap tetejére

6. szerda

Tizenöt kiló súlyfelesleggel kellett egy kis mozgás. 176 lépcsőfokot számoltam, mire leértem a földszintre. Megálltam a trafiknál, és vettem egy szivart meg egy Turfot. Hallottam, ahogy leér a lift. Kisétáltam az utcára.

Odakint eltökélten hasítani kezdtem a szmogot. A szemem kék volt, a cipőm öreg, és senki se szeretett. De dolgom, az volt.

Hisz Nicky Belane voltam, a magánnyomozó.

(Charles Bukowski: Ponyva. Nagyon tudom élvezni ezt a stílust.)

vissza a lap tetejére

7. csütörtök

Talán nem hat a meglepetés erejével, hogy Annamari a harmadik évet egy harmadik lakásban kezdi Pécsen. Elhagyták Uránvárost a fiatalok. A Mecsek oldalában találtak egy hangulatos, ódon kislakást, kertes ház manzárdjában. (Alattuk a háziak élnek, egy három generációs, három nőből álló művészcsalád, sok állatkával a lakásban. A kislány az egyik ruhásszekrényből, az alsó polcról előhúzott kedvesen három darab háromnapos macskakölyköt. Még sosem láttam ilyen kis macskát. Voltaképp könnyen összetéveszthető a házhoz tartozó hörcsöggel, akit szintén megtekintettünk.)

A beköltözési állapotokra való tekintettel nem fényképeztem a lakáson belül, csak kifelé.

Mai:

Először azt gondoltam, hogy a Verőcei Tükör nevű orgánumot szemlézve “A közöttünk élő Turul madár” című cikkből idézek, miszerint a verőcei Forrás Irodalmi Kávéház vendége volt “Dúcz László, a Közöttünk élő turulmadár, valamint az Istennek háttal című könyvek szerzője, aki a magyarság eredetmondájának (Emese álma) és a honfoglalás legendájának mitologikus madaráról, a turulról tartott különös gondolatokat ébresztő előadást”, de aztán ez a hír még jobban tetszett:

ÚJABB CSALÓ BUKKANT FEL VÁCOTT. INTERNET BEKÖTÉS ÉS SZERELÉS TÖRTÉNETÉVEL KÉRETZKEDIK BE A FÉRFI IDŐS EMBEREKHEZ. A SÉRTETTEKNEK AZT MONDJA, HOGY A HÁZBAN HÚZÓDÓ VEZETÉKEKET KELL ELLENŐRIZNIE, ÉS AMIKOR EGY KIS IDŐRE EGYEDÜL MARAD, AZONNAL ELEMELI AZ ÁLDOZATOK KÉSZPÉNZÉT. AZ ISMERETLEN TOLVAJ A BEFIZETETLEN CSEKKEKET IS MAGÁVAL VISZI, AZONBAN OLYAN INFORMÁCIÓNK MÉG SAJNOS NINCS, HOGY AZOKAT BEFIZETTE VOLNA.

vissza a lap tetejére

8. péntek

Tegnap este teljes családi összlétszámban elmentünk az ABBA-filmre. Körültekintően ügyeltem arra, hogy előtte senki ne egyen édességet, nehogy aztán elcsapja a hasát. Bírták a dolgot. Nekem is könnyen csúszott. Bár megint úgy éreztem az első időkben, hogy ha még egyszer valaki a nyakába borul valakinek, felállok és kimegyek. Mondjuk a főszereplő kislány tűrhetetlen szerintem. Igaz, kitűnően énekel, de kellett volna alkalmazni a forgatáson egy felügyelőt, aki azonnal ad neki egy körmöst, mihelyst édeskedni kezd. A szinkronhangja tovább rontott a helyzeten. Általában elégedetlen voltam a szinkronnal. (Legközelebb majd inkább angolul.) Ha egy film ennyire kacérkodik a gejlséggel, akkor ott a szinkronrendezőnek ajánlatos mérsékletre és visszafogottságra inteni az embereit. Viszont zeneileg nagyon rendben van az egész. Szinte lefőzik itt az eredeti verziót, a mindig ugyanazt a két női hangot. Úgy tűnik, kifejezetten jót tesz az ABBA-számoknak egy-egy férfiszólam.

Amikor anyukámékkal voltam a moziban, sietnem kellett haza dolgozni, úgyhogy a stáblista alatt távoztam is. Így csak most volt szerencsém a legvége revüszámaihoz. Rémlik egyébként, hogy fénykorukban az abbisták tényleg ilyen fellépőruhákban villogtak, magánnevetség tárgyát képezve.

De hogy a színészek nemcsak jók, hanem átütően élvezik is a dolgot, az megejtő. M. Streep kvalitásaival természetesen tisztában voltam eddig is, C. Firth meg szívemnek egy félreeső csücske. Úgyhogy ez nálam a P. Brosnan filmje.

vissza a lap tetejére

9. szombat

vissza a lap tetejére

10. vasárnap

Nem azért tátong itten űr a tegnapi napnál, mintha nem volna miről írni, hanem sőt. Jártam Zsámbékon a Máté Gábor-osztály idei biográfikus szeánszán, a Szandtner Annán – több irányú szomorúság töltött el tőle, jóllehet mulatságos és élvezetes is volt –, de most meg kell írnom a tegnapi palicsi Szupersztár-előadást, azután majd apránként, folytatásokban beszámolok.

Mégis csapongok gyorsan egy kicsit.

1. A Szandtner Annában nemegyszer előkerült az irigység mint érzemény. Erről eszembe jutott ez a kultura.hu-s interjú a vízilabdázó Szécsi Zoltánnal, amit érdekesnek találtam. (Úgy kerül a kultura.hu hasábjaira, hogy egyrészt művészetfogyasztás és versolvasás emlegetésével az alany kedvesen igyekezett kötődést találni portálunk profiljához, másrészt kulturális szakújságíróink némelyike tesitanári diplomával és praxissal rendelkezik :-) 

2. Kritikusi működésem tragikus kudarcának tekintem, hogy semmi foganatom a Jézus Krisztus Szupersztár magyar dalszövegét illetően. Már 1999-ben félreérthetetlenül céloztam arra, hogy talán nem kellene a rosszul informált Miklós Tibor nyomán „nem szívlel”-t énekelnie Pilátusnak „nem szível” helyett, és tessék, Palicson is ez hangzott el, ebben a nagyon szeretetreméltó, szép, kompakt kis előadásban, amely ismét Molnár László rendezése.   

vissza a lap tetejére

11. hétfő

Hírszerkesztő kollégám, Péter szabadságon van a héten, ettől most több a munkám és kevesebb az időm.

De a Szandtner Annáról szóló szavakkal úgyis nagyon óvatosan akarnék bánni. Épp elég, hogy kritikát kell írni róla, amit egyre lehetetlenebb feladatnak tartok. Végtére is itt privát személyiségek legsajátabb történeteiről van szó. Valahogy úgy érzem, hogy a műelemzés esetünkben erősen súrolja az indiszkréció határát. (Nem áll közel hozzám az indiszkréció.) A mostani előadást a tavalyinál felszínesebbnek laposabbnak, még belterjesebbnek és kevésbé áttételesnek találtam. Harmadmagammal mentem, volt módom megtudni, hogy alapos színházi jártasság nélkül a jelenetek nagy része nem érthető és élvezhető, egyszerűen nem mond semmit az avatatlan nézőnek.

A Járó Zsuzsa talán nem volt még ennyire direkt. Bár persze itt sem minden szó szerint értendő. (Például Kovács Patrícia a cba-s szatyorral a kritikusdíj-átadón, az nem konkrét, viszont – a fenébe is! – igen találó!) Általában az eseményeket – gondolom – nem úgy látjuk, ahogy történtek, hanem ahogy Szandtner Anna megélte. Részint ebből jött a szomorúság.

Tavaly még nem kellett okvetlenül megtudnunk mindenkiről, hogy kicsoda. Itt meg a keresztnevek is elhangoztak, segítségül az azonosításhoz. (Másrészt viszont nagyon sajnálnám, ha nem láthattam volna azt, hogy Fenyő Iván milyen briliánsan játssza Nagy Ervint.)

Mennyi mindenféle tehetség volt ott szerteszét! Ahogy Czukor Balázs kubai énekesként szerepelt a rádióban! Ahogy Dömötör András előadta Máté Gábort! De még az is, ahogy Mészáros Béla dekázott! És együtt mintha mégsem lett volna elég termékeny. Felmerült bennem a kérdés: lehet vajon még tizenkét évig ennyire ragaszkodni ahhoz, hogy ennyire ragaszkodnak egymáshoz?

vissza a lap tetejére

12. kedd

Röszke felé mentünk szombaton Szerbiába, mert úgy gondoltuk, hogy az onnan felénk hömpölygő török vendégmunkáshadak nem a mi bajunk. De tévedtünk. Ugyanis olyan sokan voltak és annyit kellett várakozniuk szegényeknek (öt órát, ezt olvastam később a hírekben), hogy persze egy részük elkezdett tolakodni, igénybe véve még egy sávot, minek következtében az ellenirányú forgalom a leállósávba szorult. Majd jött egy szerb rendőr, hogy rendet vágjon. A plusz sávban állókat visszafordította, azok aztán ötven-száz méterrel odébb újra be akartak sorolni a határ felé, minek következtében teljes dugulás állt be, és már a határtól elfelé sem lehetett haladni egy tapodtat sem. Akadt olyan sofőr is, aki nem akart visszafordulni, mire a rendőr konkrétan megverte őt. Impresszív élmény volt. (Éjjel visszafelé aztán másik határárkelőhely felé jöttünk, mert a szabadkai színház rendelkezik olyan színésszel, aki séróból megmondja, hogy melyik határponton mi a helyzet.)

A jelentős időveszteség miatt csak egy rövidke sétára futotta Szabadkán – szépen nőnek az új színház falai a lebontott régi helyén –, egy evés még, aztán mentünk vissza Palicsra a színházba. Ezt most nem mesélem el, itt abszolváltam. Jól éreztük magunkat. Bírtuk az előadást – ki sem tudom mondani, milyen megkönnyebbülés és felüdülés volt Makrai Pál Júdása helyett Kovács Nemes Andorét látni! –, szép esténk volt, és mindenki nagyon kedves volt hozzánk. (Ami határon túli magyar színház, az nem gyár, hanem család, és mintha még én is rokonnak számítanék, a rokonaimmal együtt.)

vissza a lap tetejére

13. szerda

Tegnap a frigóban kezembe akadt a Rákosi elvtárs narancsa.

Azt ha valaki megmondaná, hogy a műugrók miért viszik magukkal a zuhany alá a törülközőjüket?!

vissza a lap tetejére

14. csütörtök

Úgy kellene talán, hogy lenne egy szép, ünnepélyes eredményhirdetés, ott megkapná M. Phelps szárazon a nyolc aranyérmét, amire benevezett, a többiek meg beugranának a medencébe és versenyeznének úszásban. M. Spitz – akire jól emlékszem az 1972-es müncheni olimpiáról – legalább fenntartott magának egy bajusznyi hátrányt.

Jó, hát nem lehetetlen, hogy I. Thorpe is kokszolt, de őt élmény volt nézni, mert nem olyan volt, mint egy robotgép, hanem úgy úszott, akár egy görög isten (a Poszeidon nevű).

Idegesít a magyar szpíkerek elfogultsága, sportszerűtlensége, az ellenfél nem tisztelése. Gulyás László például egy teljes asszón át képtelen volt megjegyezni, hogy a magyar vívónő japán vagy koreai lánnyal vív. Egyfolytában méltatlankodott amiatt, hogy az ellenfél alacsony termetű. Többször kifakadt: olyan apró a lány, hogy nem lehet megszúrni, nincs hol, mert annyira pici. Épp csak azt nem mondta, hogy ilyen kisméretű vívónő esetén legyen külön engedélyünk arra, hogy a mi lányunk kard mellett pisztolyt is használhasson.

vissza a lap tetejére

15. péntek

Még azt nem mondtam, hogy szerdán Zamárdiban voltunk Katiéknál. Moszkovita baráti találkozó. Sanyika, aki egy nemzetközi újságíró-szervezet. Györgyi, aki zenét kavar a divekyradio.hu-n. Ildikó, aki szeptembertől a magyar kulturális intézetet vezeti Helsinkiben. Kristóf, aki megy is Ildikóval meg nem is. Gyuri, aki diplomata, és az Olasz Köztársaság lovagja. Gábi, aki 850 euró/éj száll meg Moszkvában a Mezsdunarodnajában.

Nem mindig éltünk ilyen jól. Mondták ott a többiek, hogy a mi öt esztendőnk alatt Moszkvában folyamatosan romlott a helyzet, és az utolsó években már jószerével semmit nem lehetett kapni, üresek voltak az élelmiszerüzletek. Erre így konkrétan nem emlékeztem, de most, hogy mondják, lehet benne valami…

vissza a lap tetejére

16. szombat

A komoly éttermek konyháján biztos nem így csinálják a rizses lecsót, de az én kedves férjem úszószemüveget ölt a hagymaszeleteléshez.

Mai:

Nyugtalan voltam, mert már vagy két-három napja nem adott hírt a bulvársajtó Alb. Györgyiről, de ma végre szolgált újdonsággal a Bors online:

 KÖNYVEIBEN, ÉS NYILATKOZATAIBAN ŐSZINTÉN BESZÉL ARRÓL, HOGY NINCS BESZÉLŐ VISZONYBAN VAN A SZÜLEIVEL.

vissza a lap tetejére

17. vasárnap

Néztem egy döntőt, alighanem vegyes úszás lehetett, mert úgy tűnt, hogy az egyik sávban férfi hasítja a vizet a nők között.

Pont jókor léptem ki a kertbe, épp fojtogatott egy rózsát egy lila virágú kúszónövény, de közbeléptem.

Verőcén vagyok, a kultura.hu gondozásán túl kutyagyermekfelügyeletet látok el. Nehéz idők jönnek ránk. Anyósom kórházban van Fehérváron, itt házbontás kezdődik a napokban, Zuglóban pedig lakásfelújítás.

vissza a lap tetejére

18. hétfő

vissza a lap tetejére

19. kedd

Mivel egyre ritkábban vagyunk étteremmel elégedettek, megjegyzem, hogy Kismaroson ebédeltünk az unokahúgomékkal a hétvégén, és a Patak vendéglő nagyon rendben volt. (A Patak töltötte be a Balaton szerepét esetünkben. Ahogy annak idején ott találkoztak egymással a kelet- és nyugatnémet rokonok, úgy mi, a Duna két különböző oldaláról valóak, itt.)

Ahogy néztem tegnap az olimpiai közvetítésben Iszinbajevát, amint rúdugrott – egyébként is kellemes látvány a nő –, mértéktelenül elirigyeltem a tevékenységét. Rúdugrani nagyon jó lehet. Alkalmasint pályát tévesztettem: egy 46-48 éves színikritikus vagyok, ahelyett, hogy 22-24 éves rúdugró lennék. Na majd legközelebb.

Iszinbajeva szép versenyzéséről meg Alekszejev jutott eszembe, aki a hetvenes évek olimpiáin nyerte a súlyemelést a legnehezebbek palik között. Magányos farkasnak tűnt, talán soha nem találkozott egyetlen másik súlyemelővel sem. Ugyanis a kollégái mindig kisebb súlyoknak veselkedtek neki, mint ő, és mire annyi kilót pakoltak a rúdra, amennyit Alekszejev első gyakorlatként felemelt, addigra már senki nem volt versenyben a többiek közül. Én nagyon bírtam a pasast.

vissza a lap tetejére

20. szerda

Ez egy szerény kis előtűzijáték volt tegnap este Verőcén. Én viszont egyre rosszabbul viselem a nemzeti ünnepeket, mert ilyenkor embermilliók kapnak kitüntetéseket, és nekem őket hírbe kell szerkesztenem, formáznom, fettelnem. Jókora macera.

Lassan elkészül az új Duna-híd, az M0-ás északi hídja. Éjjelente úgy van kivilágítva a teteje, mintha hálósipkát hordana, piros csíkkal és fehér bojttal. Ez egy pomponhíd lesz, már látom.

vissza a lap tetejére

21. csütörtök

Még ilyen sosem történt, hogy négyen lettünk volna Verőcén a gyerekekkel, magunkban. Pakoltunk, hogy ma elkezdhessék a munkások a bontást. Messze többe kerül az eltüntető akció, mint képzeltük, úgyhogy a zuglói lakásfelújítást dugába is dönti.

Cápaszeleteket sütöttünk vacsorára a hotplate-ben. A cápa igen finom eledel, különösen currysen, és nem rossz érzés egy ilyen ragadozónak visszavágni, mintegy bosszút állva a cápatámadások áldozataiért. Este lesétáltunk a Duna-partra, hátha elsejlik odáig a fővárosi tűzijáték fénye, de nem sejlett el.

Az ünnepi szakeseményt nem végleg negligáltam: felvetettem videóra apukámmal a társulatos István a királyt, megnézem hamarosan.

vissza a lap tetejére

22. péntek

Hogy fér el abban a kis csónakban? – kérdezte Annamari a férfi kajak egyes elődöntője láttán. – Alul van két lyuk, azon combig kidugja a lábát és tempózik – feleltem, aztán egyszerre nevettem és szégyelltem el magam, mert egy pillanatra komolyan vette, és közben olyan végtelen bizalommal nézett rám, mint egy kisgyerek a felnőttre.

vissza a lap tetejére

23. szombat

Ez volt a kiindulási helyzet. Itt tartunk most.

Munkaidő utáni, szellemes esti séta a parton. A pirosas fény Frédike, a sátán kutyája, aki szeret fagylaltozni, és evvel közderültséget kelt a nyaralók körében.

vissza a lap tetejére

24. vasárnap

Nem elhatározásból történt, de leírtam a Tour de France-ot a doppingbotránykor. Azóta valahogy nemigen nézem. Most úgy érzem, talán eljött az ideje az olimpiáról való leszokásomnak is. Nem a magyarok szerény eredményei miatt. Nem vagyok aranyérem-centrikus. De ez a két hét csak ritkán emlékeztetett az olimpiai eszmékre, a sport ünnepére, játékokra és hasonlókra. Még csak nem is a feltehető doppingháttérre gondolok. (A dopping miatti trauma még a rémes emlékezetű athéni olimpiánál ért.) De itt meg sportemberek vágtak földhöz érmet, rúgtak fejbe bírót, verekedtek össze az olimpiai faluban. Nem a mieink. A mieink közül az egyik az ország vezetésében talált hibát, miután egyedül állva az ellenféllel szemben a páston, jelentős előnyt elvesztegetve kikapott. A másik edzőként jól elmondta a csapatát mindennek, a tévében nyilatkozva vesztes meccs után. A harmadik aranyérmet nyert, majd másnap, a másik számában kilencedikként jött be, megelégedésére. Természetesen tisztelet a tisztelendőknek, mármint nem egyházi vonatkozásban.

A vízilabdázóinkban bíztam elejétől fogva, és nem is csalódtam. Minden jel arra mutat, hogy minőségi emberekből álló minőségi csapat. Vivát!

Bontási jegyzőkönyv: a polgármester megvette a tetőcserepeket. Amikor először betoppant ez ügyben, kissé megsértődött, mert kedves férjem azt hitte, hogy ő a kályhás, akit a munkások jönni ígértek. Másodszor érkezve már jobban elhelyezte magát ez az ember: hozta nekünk ajándékba Deák István A szkíta-hun-magyar (szarvas) nép eredete című könyvet :-D

vissza a lap tetejére

25. hétfő

vissza a lap tetejére

26. kedd

Tegnap kiderült, hogy Annamarinak Lyme-fertőzéses kullancscsípése van a Szigetről, kapott azonnal egy antibiotikum-bombát, megroggyant belé, mentem érte rögtön Verőcéről Tatabányára, hazahoztam (Pestre), most itthon vagyok vele – úgy gondolom, nem lesz baj, korai felismerés esete, bár ez voltaképp a szerencsés véletlenen múlt (pedig mondtam neki már három napja, hogy mutassa meg a csípését a verőcei szomszéd Irénkének, aki évtizedekig az orvos mellett dolgozott a rendelőben, de nem ment át a rihonyácska!) –, este volt kapsz a főszerkesztőtől, Verőcén meg már szinte nincsenek is falak, csak a por, meg a resztli, meg a rumli, plusz az aggodalomra okot adó kiskutya, akit állandóan szemmel kell tartani, mert kíváncsiságtól hajtva simán belegyalogol szöges deszkákba, és jó, ha nem kerül valamelyik talpas munkagép alá.

vissza a lap tetejére

27. szerda

Láz, hasmenés, hányinger – alighanem a gyógyszer mellékhatása. Ez nem is lep meg, hiszen Annamarink gyógyszerek nélkül is egy több kötetes allergiagyűjtemény. De az aggaszt kicsit, hogy maga a csípés egyáltalán nem látszik javulni, pedig az orvos azt mondta, hogy ha minden jól megy, + kenegetés, akkor öt nap alatt elmúlik. El is kezdett némiképp nyugtalanítani, hogy ez a tatabányai orvos – egy nephrológus volt, mert a baleseti sebészetről a belgyógyászatra irányították a gyereket – vajon a lehető legjobban járt-e el. Szívesebben fordulnék egy Lyme-szakértőhöz, néztem is az interneten – na, az is veszélyes, az ember elkezdi ott olvasni az eseteket, a betegek történeteit, és még jobban elrémül –, László kórház Lyme-ambulancia, ilyet találtam, de persze mindannyian tudjuk, hogy telefonon az ember nem jut el senkihez, azt viszont ötször is meggondolom, hogy elvigyek-e bejelentés nélkül egy lázas gyereket több órát sorba ülni.

Amikor véget ért a tegnapi kultura.hu munkanap, idejött anyukám bébiszittelni, én pedig kimentem Verőcére, meleg vacsorát vittem a fiúknak, akik ott reggeltől estig keményen dolgoznak. Szép nagy előudvar nőtt hirtelen, bár a zöldebbik része a szomszédé. (Fénykép utóbb.)

Az imént sikerült beszélnem telefonon a László kórházi Lyme-doktorral. Ingerülten elutasította, hogy ez az ötforintos nagyságú macifej komoly fertőzés lenne, szerinte csak lokális reakció, azonnal dobjuk el az antibiotikumot, a csípés magától el fog múlni.

A vesész–telefondoktor mérkőzés eredménye 1:1. Ezt osszuk be magunknak.

vissza a lap tetejére

28. csütörtök

Gondoltam, tanácsot kérek a háziorvosunktól, de őt pont helyettesítették a tegnapi rendelésen, és én nem akartam újabb ismeretlen szakembert bevonni a történetünkbe. Úgy döntöttünk tehát, hogy megpróbálunk este bejutni a kerületi szakrendelésen a bőrgyógyászatra, ahová egyébként (az emlegetett öt nappal kalkulálva) péntekre kértem időpontot. Ránézett a doktornő a macifejre – amely egyik nap mosolygós, másik nap szomorgós szájat mutatott –, és azt mondta, hogy ez egy gombás fertőzés, nyilván a Sziget nem megfelelő higiénés körülményeinek eredményeként. Minden egyebet a rendkívül drasztikus antibiotikum okoz. Laboratóriumi szerológiai vizsgálattal kizárni kívánja a Lyme-ot, de mivel a gyógyszer beleavatkozott az eseményekbe, ezért vérvételre csak hat hét múlva lesz lehetőség. Hát így. Annamarit azonnali hatállyal alapjában egészségesnek nyilvánítottuk. (Rajtunk kívül a nagymama itta még meg a tatabányai vesedoktor levét, mert hozzá az elmúlt négy napban senki tőlünk el nem jutott látogatóba a fehérvári kórházba.)

Megfigyeltem, hogy minden orvosok közül a bőrgyógyászok szeretnek a legjobban érthetetlen idegen szavakat használni, amikor elmagyaráznak valamit. És ha az ember rákérdez, hogy ez vagy az mit jelent, akkor bővebben kifejtik, még több ismeretlen szóval.

vissza a lap tetejére

29. péntek

Megnézvén a tévében 20-án leadott, társulatos István a királyt, az elsődleges csalódást az énekesi teljesítmények okozták. Természetesen voltak itt hangok, de egy tehetségkutató versenyről lévén szó, én azt vártam, hogy a szerepnyertesek majd egyéni módon énekelnek. (Ahogy egy Caramel vagy Oláh Ibolya vagy Rúzsa Magdi minden dalhoz kreatívan állt hozzá.) Itt azonban jószerével hajlításról hajlításra ugyanazt dalolta mindenki, mint ami az eredeti felvételen szerepel. (Lehet, Rosta Mária a szájukra ütött, ha nem.) Ez esetben nem tudom, minek újra bemutatni a művet. Aki azt akarja hallani, hogyan adta elő Varga Miklós vagy Sebestyén Márta, az tegye fel magának a cd-t.  (ÉN persze nem azt akarom hallani. Én több vak lovat is adnék azért, ha újra részem lehetne abban, ahogy Bubik István vagy Götz Anna énekelte a Nemzeti Színházban, meg ahogy Ivánka Csaba kifordult szemekkel, révületben nézett a jövőbe, vagy ahogy Funtek Frigyes őrjöngött Laborcként. Mérhetetlen fájdalmam ez nekem, hogy arról a Kerényi Imre által megrendezett, nagyszerű előadásról sem képi, sem hangi felvétellel nem rendelkezem. Van egyáltalán valakinek? Hahó!! Igen? Nem akar boldog Andreává avatni oly módon, hogy megosztja velem?!)

Ami a mostani produkciót illeti, javasolnám, hogy Szikora János ne tegye ki az ablakba. Forgalomirányítóként profinak mutatkozott, rendezőként műkedvelőnek. Súlyosan felelősnek tartom dolgos és tehetséges fiatal énekesek totális színészi kudarcáért. Hogy csupán annyival bírta megtámogatni a jóllakott napközisnek látszó Fekét – akit egyébként mi szerettünk Jézusnak a Musical Színház Szupersztárjában –: háromszor üljél le fejedet törni rodini Gondolkodó-pózban és négyszer bökjél az előretartott mutatóujjaddal a jövőbe. Plusz csinált Rékából egy Tatjanát, aki épp csak nem írt levelet Anyegin Istvánnak, Győztéél uraam atyáám felett…  szöveggel.

Komolytalan. (Az egyetlen jelentékeny színpadi személyiségnek a Koppányt játszó férfit láttam, bár neki meg a hangja nem tetszett.)

vissza a lap tetejére

30. szombat

Amikor Bubik meghalt, és a bulvársajtó hetekig keselyűsködött, akkor egy újságíró beszélt avval a vétlen házaspárral is, amelyik szembejött az autójával az úton, vagyis akikkel Bubik frontálisan ütközött. A férj és a feleség sírással küszködve mondták, mennyire sajnálják, és hogy látták annak idején az István a királyban a művész urat. Az jutott eszembe, hogy Bubik az Istvánban azt énekelte a leghátszőrfelállítósabban, hogy SZEMBE (…mennyit ér, ki érted véled szállna szembe).

Egész más. Nem tudom, igazam van-e, de úgy érzem, hogy ha itt Verőcén elmegyek a boltba, akkor nem kell melltartót vennem a póló alá, és ezt a falusi élet előnyeként tartom számon. Apropó, kedves férjem azt mondta nekem, hogy ő olyan bátor legény, puszta kézzel meg meri fogni a cicimet. Én ugyan mondtam neki, hogy ez a frivol kijelentés nem való egy 48 éves asszony naplójába, de ő ragaszkodó.

Mai:

Megpróbáltam, de nem sikerült: a hiúságom sehogy sem engedi, hogy ne vegyek tudomást erről a bejegyzésről, amit a napokban találtam egy számomra eddig ismeretlen blogban, és kimondhatatlanul jólesett.

LINKVÁLOGATÁS KÖZBEN JUTOTT ESZEMBE STUBER ANDREA BLOGJA, ÉS MILYEN JÓ, HOGY ESZEMBE JUTOTT. ELŐFORDUL, HOGY FÉL ÉVIG FELÉ SE NÉZEK, AZTÁN AMIKOR BEVILLAN, EGY LEVEGŐRE PÓTOLOK. ÉS ÜDÉN, MAGABIZTOSAN TÁVOZOM, MINT EGY JÓ SZÍNHÁZI ELŐADÁSRÓL. NEM MINTHA KEDVEM VOLNA VISSZATÉRNI A TAKARÁSBÓL A NÉZŐTÉRRE, DE KIFEJEZETTEN KELLEMES ÉRZÉS, HOGY ÜLNEK MÉG ODAKINT ILYEN EMBEREK.

vissza a lap tetejére

31. vasárnap

Néhány évvel ezelőtt voltam egy színházi könyvbemutatón, ahol fellépett Nyeső Mari, akiről tudtam, hogy gitáros-énekes nő, de nem ismertem. Előadta ott egy, mint mondta, régi dalát, amely – ez szintén kiderült – Székesfehérvárhoz kötődik. A szöveg nagyjából olyasmi, hogy nyár volt, ő még gyereklány, és rótta a belváros macskaköves utcáit egy költővel, aki milyeneket mondott neki. Utóbb a büfénél ránevettem Nyeső Marira, és közöltem, hogy Ladányi Mihály volt az a költő. Úgy meglepődött, leejtette a poharát. Honnan tudod? – kérdezte döbbenten. Láttam. Ott voltam azon az évtizedekkel ezelőtti nyáron (gitáros barátaimmal, a Péterekkel), azon a fehérvári országos dalos találkozón, ahol a tízegynéhány éves Nyeső Mari nyerte a fődíjat, és teljesen lenyűgözte Ladányi Mihály költőt, a zsűri elnökét. (Most hirtelen elbizonytalanodtam: lehet, hogy ezt a Nyeső Mari-dolgot megírtam már ide? Holnap ötödik évébe lép a naplóm, az már kor, plusz a szenilitás, lassan elkezdem majd ismételni magam?)

Arról jutott eszembe most, hogy itt van Verőcén a könyvespolcon egy sor Ladányi-kötet.

Mai:

LADÁNYI MIHÁLY (1934-1986): PARTON

 

MINT FÁRADT, NEHÉZ KŐ A PARTON,

ARCOMAT A NAPNAK ODATARTOM.

 

MAGAMRA CSUKOM SZEMPILLÁMAT,

KERÜLJÖN EL A KÓBOR BÁNAT.

 

NE KISÉRTSEN SZERELEM, ISTEN,

ÜLDÖGÉLJEK KICSIT A NINCSBEN.

 

SZOKJAM, AKÁR VACKÁT AZ EB,

KÖZELEDŐ, NAGY CSENDEMET.

vissza a napló oldalra

 

Stuber Andrea honlapja

vissza a főoldalra