Stuber Andrea naplója

 

© netrights: Stuber Andrea

 

vissza a napló oldalra

Stuber Andrea honlapja

vissza a főoldalra

2007. június

hétfő

kedd

szerda

csütörtök

péntek

szombat

vasárnap

        1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

21

22

23

24

25

26

27

28

29

30

 

Napló:

1. péntek

Pipacs. Azt gondoltam, ez lesz az első szó, amit júniusban leírok, a pipacs. Pipacs Piroska egy miniatűr elsőbálozó, kedves férjem készítette pipacsból a múltkor Verőcén. Ilyeneket tud ő még a gyerekkorából. (Nekem kimaradt a kora ifjúságomból a pipacslányka-készítés.) Piroskának zöld magház a feje, alul meg ki lehetett bontani a héjából a piros, uszályos ruháját. Kicsit megszikkadt mostanra.

Démonológiát néztem tegnap a Vidám Színpadon. Láttam két éve főiskolai vizsgaelőadásként, és úgy tűnik, beválik most is. Egyrészt a tobzódó fiatalok – Szőcs Artur, Szemenyei János, aki szerzőként nem kedvezett magának különösebben hálás szereppel –, másrészt direkt jól jöttek a helyi erők, mert Simon Kornél és Szakács Tibor még pluszban helyesek a produkcióhoz.

Ha tudnék zongorázni, bánatomban én is folyton a Holdfény szonátát kezdeném játszani, akárcsak Nagy Sándor a Démonológiában. Jókedvemben meg ragtime-ot csapkodnék a billentyűkön, az is biztos.

vissza a lap tetejére

2. szombat

Tegnap a Digitális Irodalmi Akadémia ülésén Takács Zsuzsát választották legújabb halhatatlannak a tisztelt tagok meg én. Zöld, piros és kék szavazólapokat szoktak kiosztani a három fordulóhoz, de most a kétszínű is elég volt.

Gondoltam elmenni este 10-re a Kamrába a Keresőkre, de csúfosan elaludtam ezt a dolgot.

Fáradt vagyok. És egyszerű és unalmas, mint egy számtanpélda. (Na, ez még csak nem is igaz. Mármint hogy a számtan unalmas. Matek tagozatra jártam gimiben, és jó voltam belőle, a közgazdasági tanulmányaimnak is részét képezte. A matematika lenyűgözően józan, tiszta és kétségbevonhatatlan holmi.)

Mai:

A mai Népszabadság, Szemere Kata függő beszédes interjúja Jordán Tamással, aki egyébként a napokban tanszékvezető lett a szombathelyi Berzsenyi Dániel Főiskola színházművészeti tanszékén.

AZ ÁLLANDÓ TÁRSULAT KEZDETBEN A HELYŐRSÉGTŐL ÖRÖKÖLT ÉPÜLETBEN, A HEMO-BAN JÁTSZANA, BÁR EZT MÉG ÁT KELLENE ALAKÍTANI, HISZEN HIÁNYZIK PÉLDÁUL A ZSINÓRPADLÁS ÉS AZ OLDALSZÍNPAD. JORDÁN HÁROM KÜLÖNBÖZŐ MÉRETŰ TEREMBEN GONDOLKODIK ÉS EGY ÉTTEREMBEN.

Jó hogy! Lehetnek szempontok, amelyek miatt az étterem sokkal fontosabb, mint a zsinórpadlás vagy az oldalszínpad.

vissza a lap tetejére

3. vasárnap

Rogán Antal elüldözött itthonról. A Jövő városa nevű fesztivál keretében két napon át állt a bál a Belvárosban. Egy szabadtéri koncert nagyszerű program tud lenni, ha az ember lemegy az utcára és hallgatja másfél órán át. Na de ha nem lehet róla hazamenni, mert házhoz jött és napokig tart, akkor kevésbé pozitív élmény.

Rogán polgármester színes, drága levelet küldött előzetesen a rendezvényről, abban arról volt szó, hogy itt a Szomory téri színpadon 16 órától 21 óráig lesznek koncertek. Ám pénteken este még fél tízkor is döngtünk a basszgitártól. (Hát ha ez lesz a Jövő városa, akkor az egyikünknek nem lesz itt jövője.) Úgyhogy tegnap, úgyis másodika ünnep volt, inkább elhagytuk a várost és elmentünk kedves férjemmel a Dunakanyarba. Néhány fényképet mutatok csak, Pipacs Panniról, Frédike lábmosásáról, valamint a Dunakanyarról Visegrád felettről, a Silvanusból. És lecsúsztam a visegrádi bobpályán is, de arról kedves férjem nem bírt fényképet készíteni, annyira gyorsan mentem.

Aztán ma pánikszerűen jöttünk haza, értesülvén, hogy közben itthon történt egy betörési kísérlet. Nem értem egyébként a betörőket sem, hogy szombat éjszaka vagy vasárnap kora reggel, pihenőidőben nekiállnak nehéz vasajtókat feszegetni, és még csak meg sem győződnek arról, hogy üres-e a lakás. Máté itthon volt, és semmit nem hallott. Az ajtó hősiesen ellenállt, a betörő feladta vagy megzavarták, dolgavégezetlenül távozott. A rongálás kára több mint ötvenezer forint. A hívásunkra kijövő rendőrök – gyorsak, kedvesek és segítőkészek voltak – megnyugtattak, hogy ha a betörő bejutott volna a lakásba és Mátéval találkozik, akkor inkább elszaladt volna, mint hogy leüsse. Ettől kicsit jobb most a családi közérzet, de nem nagyon sokkal.

18.40. Esti rendkívüli naplókiadás: meghalt Darvas Iván... :-(((

vissza a lap tetejére

4. hétfő

Nem állítom, hogy az euractiv.hu profiljába vág, de a portálnak már úgyis mindegy, nekem meg nem, hát a lehetséges keretek közt megemlékeztem Darvas Ivánról. Legfeljebb nem veszi át az anyagot a HVG.hu vagy a Napi online.

Pont azt akartam elmesélni a napokban, hogy a legszomorúbb könyvem a Dictionnaire international des acteur du cinéma. Ez egy 2002-es francia kiadású filmes Ki kicsoda, amelyben nemcsak élő színészek szerepelnek, hanem halottak is. Lapozgatom olykor, és ha megvonom a szócikkek átlagát, körülbelül ilyen: egy név, mellette portréfotón gyönyörű fiatal férfi vagy nő. Aztán a szövegből kiderül, hogy elvált négyszer-ötször, házasodott eggyel többször, lettek gyerekei, sajátok vagy adoptáltak, játszott egy sor filmben, közben megöregedett és végül 80-85 éves kora körül meghalt. Mindegyik szép, fiatal embernek ez lett a sorsa. (Kivéve azokat, akik korábban végeztek magukkal valamilyen formában: alkohol, drog, autóbaleset, öngyilkosság.)

De a Ki kicsoda a magyar filmművészetben című 1983-as magyar kötet talán még szomorúbb. Mert az abban szereplő (átlagolt) magyar színészek nem éltek meg 80-85 évet. Elcsodálkozom mindig, hogy azok a színészek, akikre gyerekkoromból emlékszem (például Kiss Manyi, Pécsi Sándor vagy Latinovits), a lexikonok szerint jóval fiatalabban haltak meg, mint gondoltam volna. Tehát hamar öregedtek. Vagy csak én nem tudtam megítélni gyerekként a felnőttek életkorát. Ez is lehet persze.

Mai:

ÚGY ÉREZTEM, HOGY MINDEN SZÜLETÉSKOR GYÁSZRUHÁT KELLENE ÖLTENI, S MINDEN HALÁLESETNÉL ÜNNEPLŐT – írja Füst Milán a naplójában. De ebben szerintem a rezignáció végtelen mozdulata van.

vissza a lap tetejére

5. kedd

Szomorkás vagyok Darvas miatt, mert nagyon szerettem. Már gyerekkoromban is, amikor a tévé orosz nyelvtanfolyamában játszott, és felülmúlhatatlanul mondta, hogy „závtrá búgyet fázán”. Gimnazista koromban láttam Popriscsinként, később mint Ezra Mannont, Trigorint, nagybőgőst. És a Szerelem című Makk Károly-filmet még nem is említettem, pedig az a világ legélebb élvonala szerintem, Törőcsik és a két Darvas, Lili és Iván zseniális alakításával.

Persze imádtam báró Tarpatakyként, és még az is tetszett, hogy amikor volt egy rádióműsor, amely a Csókos asszony sikerét tupírozta és minden szereplő össze-vissza lelkesedett, akkor ő azt nyilatkozta – kicsit talán truccból, de hát nem volt nála édesebben durcás senki! – : „eeeegen, én is kedvelem, nagy szünetek vannak a jeleneteim között, így jókat tudok olvasni az öltözőben”.

Jut eszembe, hallom is a fülemmel tisztán, ahogy tudta mondani: „iggenis”. Amikor jártam hozzá beszélgetni a Játékszínbe, szóba került Vasziljev, akivel A nagybácsi álma című bemutatóban találkozott a Művész Színházban. Ő – hogy úgy mondjam – nem igazán ette meg a nagy orosz gurut. Elmesélte, milyennek látta a próbaidőszakot. Eljátszotta, ahogy odament a mesterhez és kérdezett tőle egyet s mást, oroszul persze. Annyira mulatságosan adta elő, hogy sajnálatosan szétröhögtem az egész felvételt a kazettán.

Két látogatásom között összefutottunk a Bárkában a hintás Szentivánéji álomon. Legközelebb megemlítette az előadást, és hosszan lelkendezett csillogó szemmel és magas szakmai színvonalon. Mindig zavarba ejt kicsit, amikor egy színházi emberen azt látom-hallom, hogy sokkal jobb kritikát tudna írni a tárgyalt produkcióról, mint én :-)

A Pokolt láttam este a Merlinben, de erről már csak holnap.

vissza a lap tetejére

6. szerda

Hamvai Kornél Pokol című darabját a Játékszínben mutatták be először, csak akkor még a szerző makacsul tagadta, hogy ő írta volna. Most Göttinger Pál vizsgarendezéseként szerepel a Merlinben, főként főiskolásokkal. Válámi ván, de nem áz igázi. Ötvös András Eric minden mondatának úgy ment neki, mintha rajtpisztollyal indítanák, és minden mondat végére elfáradni látszott, akár egy nagyon rövidtávú sprinter. Sipos Vera kissé fals hangon indított, de aztán szépen belejött. Remegőbben, védtelenebbül kislányos-nőies, mint annak idején Fullajtár Andrea. Zrínyi-Gál Vince karakteralakításával voltam igen elégedett.

Tegnap a Bárkán a szatmárnémetiek Janikáján szintén húztam picit a szám. Czintos Józsefet például meglehetősen egysíkúnak láttam Pertics Jenőként. De a vacsorajelenetnél a töltött káposzta, amivel birkóztak, végül is elég szépen beindította őket.

Lezajlott a Kisvárdai Lapok lapindító értekezlete tegnap. Még sosem éreztem ilyen készületlennek magamat.

Mai:

Martin Wasler Egy kritikus halála című regényét olvasom. (De kihoztam a könyvtárból próbaképpen egy Vavyan Fable-t meg egy José Saramagót is, hadd induljanak egyenlő eséllyel az írók nálam.) Ezt mondja a meggyilkolt kritikus, még élve és raccsolva:

DE AKIT A KVITIKA SZOLGÁLATA EMÉSZT, EGYVALAMIBEN A NÁZÁVETI ÖVÖKÉBEN JÁV: JÉZUS AZ EMBEVEK BŰNEIÉVT SZENVEDETT, A KVITIKUS AZ ÍVÓ BŰNEI MIATT SZENVED. (Devich Klára fordítása. Remélem, az eredeti mondat egy tizedponttal frappánsabb.)

vissza a lap tetejére

7. csütörtök

Jelentkezett az ismeretlen euractiv-olvasó! Jött egy mail, valaki teljesen kedvesen megreklamált egy illusztrációt, egyben jelezte, hogy bírja a portált. Megörültem neki.

Tegnap lezajlott a nyári színházak szokásos sajtótájékoztatója. Mindig tele szokott lenni ilyenkor a Pilvax terme, most viszont öt újságíró ült a 10-12 szabadtéri színházigazgatóval szemben. Nagyon csudálkoztak szegények, de én tudom a megfejtést. Nem vették számításba, hogy a Magyar Posta újabban úgy igyekszik rászorítani kuncsaftjait az elsőbbségi levelezésre, hogy a sima leveleket egyik pesti kerületből a másikba tíz nap alatt kézbesíti. Az újságíró kollégák – velem együtt – nagyjából jövő héten fogják megkapni a meghívót erre a sajtótájékoztatóra.

Este elkezdtem nézni a tévében a Liliomfit, de Krencsey Mariannból tíz percnél többre nem vagyok hitelesítve. Úgyhogy inkább beraktam a videóba a Szerelemet. Mint a hibátlan márvány. Azt az egyet hiányolom talán, hogy nem látni Darvas arcát, amikor kimarkolja Törőcsiket a konyhaajtóból. De lehet, hogy Makknak van igaza.

Kedves férjem a szakmunkákra iparosokat tart, ennek folytán van nagyszerű, ámbár lassan megfizethetetlen asztalosunk. (Nyugdíjas már, és órabérben szöszmötöl gyönyörűen.) És van szintén drága fémművesünk, aki az eredeti kilincsek alapján készített nekünk újakat a lakásátalakításkor, valamint a konyhai falra szerelt edényszárító-csöpögtetőt produkálta és a bejárati ajtónkhoz is volt köze. Ő fogja most helyreállítani a különös észjárású betörő által szétdúlt ajtót, jóllehet voltaképp nincs is ideje ránk, mivel a Mátyás templom csúcsdíszeit csinálja épp.

Klassz lehet úgy átnézni Pestről Budára, hogy az ember a Mátyás templom tetején a saját keze munkáját látja.

vissza a lap tetejére

8. péntek

André Chénier Erzsi barátnőmmel az Operában. (Mármint nem ő játszta, hanem együtt mentünk.) A cím az eredetiben Andrea, drusza. (Annak idején Párizsban az Alliance Française nyelvtanfolyamán volt egy Andrea nevű olasz csoporttársam, persze fiú, a többiek nagyon viccesnek találták az egybeesést, ha-ha.)

Ez egy jó darab szerintem, mármint Giordano operája, csak az előadás rémesen ásatag. Rendezte (?) Selmeczi György. Arra gondoltam, micsoda első felvonást csinálna itt Mohácsi János! Estélyt adnak a párizsi arisztokraták fél perccel azelőtt, hogy lenullázza őket a francia forradalom. Beszivárognak a nincstelenek a palotába. Fúú, mi lenne ebből Mohánál! Félő persze, hogy a szereplői poénokat énekelnének bele a szövegkönyvbe, de biztosan nagyot szólna.

Megint nem volt szerencsénk Lukács Gyöngyihez. Sümegi Eszter jutott ki Magdalenaként, ezt nem éreztem váratlan nagy szerencsének. A férfiak, Kiss B. Attila és Busa Tamás elégedettségemre szolgáltak. (Az elején bemondták: Busa Tamás megbetegedett, de hogy ne maradjon el az előadás, betegen is fellép. Ezt nemigen tudom értelmezni. Ha beteg, essen ágynak. Ha így is játszik, ne avassanak be. Vagy attól függően engedjünk el neki hangokat, hogy hány fokos a láza?) Nagyszerűnek találtam a beteg Busa Gerárd-ját. És a Chénier-t éneklő Kiss B. is megnyert engem, pedig hát a helyzet elég reménytelen. Úgy értem, nehezemre esik férfias hősnek nézni egy tenorban áriázó alakot.

A mű végén a címszereplőt halálra ítélik. Szerelmese becsempészi magát a kivégzendők közé, hogy együtt haljanak meg. Tökéletesen megértem a nőt, az adott helyzetben nekem is pont ehhez lenne kedvem. De már az előadás közben is tudtam, hogy az én szerelmesem – André Chénier-vel ellentétben – ebbe nem menne bele.

vissza a lap tetejére

9. szombat

Nemrégiben elmentünk az önkormányzathoz regisztrálni magunkat az Ügyfélkapun, azután mindjárt be is léptünk a rendszerbe körülnézni. Ott látható, mit tud rólunk egészségügyi vonalon az államapparátus. Az elmúlt öt évet tartják nyilván, és megtekinthettem, hogy ez idő alatt 97500 forintot költött rám az OEP, illetve a nagy közös kassza. Ha figyelembe veszem, hogy nem vagyok merő makkegészség, és nem állíthatom, hogy orvos engem sosem lát, akkor is megnyugvással jelenthetem ki, hogy eddig még nem voltam rossz üzlet az egészségbiztosításnak. Kedves férjemről nem is beszélve! Rajta direkt meggazdagszanak.

Mai:

EZ A GÉRARD… – énekelte rosszallóan a Magdalena anyukája az André Chénier-ben – AZ OLVASMÁNYAI RONTOTTÁK MEG.

vissza a lap tetejére

10. vasárnap

Vittem anyukámat Gödöllőre, ahol osztálytalálkozott. Olyan lányokkal ebédelt együtt, akikkel 66 évvel ezelőtt végezték el a polgári iskolát Gödöllőn. Anyukám ugyanis ott gyerekeskedett. Nem kastélyban nőtt fel, hanem mellette. Akkoriban a Grassalkovich kastély a Horthy család nyári rezidenciájaként szolgált, s az anyukám apukája (akit nem volt szerencsém ismerni) altisztként és kulcsárként kereste ott a maga nagyon vékony szelet kenyerét. Amikor a háború során megérkeztek a németek, rögtön a nagypapát hívatták, de mire ő odaért, a katonák már lemondtak a kulcsokról és betörtek a kastélyba. Hát nem tudom, nem lassító sztrájk volt-e ez a nagypapa részéről. Ismerek továbbá egy olyan történetkét, hogy egyszer a gyerekek (három nővér) kaptak a kastély konyhájáról egy vedér tejbegrízt. Horthy Istvánkának főzték, csak kicsit sok lett.

Hah, szétszórt vagyok. Most elmegyek Pécsre nem hosszú időre, aztán majd írok.

vissza a lap tetejére

11. hétfő

vissza a lap tetejére

12. kedd

vissza a lap tetejére

13. szerda

Tulajdonképpen az volt az elképzelésem, hogy elmegyek a POSZT-ra megnézni a versenyprogram három, láttamozatlan előadását, és ez majd segít nekem a Kritikusdíj-szavazásban. De nem. A kecskeméti Danton halála, a zsámbéki-beregszászi Halál-álom és a kolozsvári Hosszú péntek közül az első kettőt nemcsak szavaznivalónak nem találtam, de fesztiválon bemutatandónak sem igen. A Hosszú péntek nagyon kompakt, magas színvonalú, artisztikus előadásával úgy vagyok, hogy például Dimény Áron megszólalása vagy Péter Hilda érzésekkel teli arca számomra ötször erősebb színpadi hatás, mint Tompa Gábor hűvösen kiszámított rendezésének teátrális elemei, különös tekintettel azokra, amelyeket korábbi Tompa-produkciókban már volt szerencsém látni.

A legemlékezetesebb színházi pillanata ennek a két napnak az volt, amikor az Ascher-osztály K. mamáján a Leövey Klára gimnázium udvarán Radnay Csilla Yvette-ként a fejére csapta a parókáját és megkérdezte a legközelebb álló nézőt: Hogy nézek ki? És ekkor a nézőlány kicsit félrehajtotta fejét, ami szó szerint azt jelentette: Hááát…, de nem válaszolt semmit, mint aki mondani nem akarja, ám elhallgatni nem tudja.

Majd mesélek még a Halász Péter üzenetei című off-programról mint egészen ritka típusú megemlékezésről; olyanról, ami méltó és adekvát.

Mai:

Szalay Ferenc szolnoki polgármestert idézem, aki megkapta a színházi szakma képviselőinek nyílt levelét. Ebben jeles színházi emberek fejezték ki aggodalmukat a szolnoki színház jövője iránt amiatt, hogy az önkormányzat ignorálja az általa felkért (tendenciózusan összeállított) szakmai zsűri véleményét – miszerint Anger Zsolt pályázat - Balázs Péter pályázat 9:0 –  és Balázs Pétert nevezi ki színházigazgatónak.

NEHOGY MÁR A FARKA CSÓVÁLJA A KUTYÁT – nyilatkozta Szalay Ferenc. Pedig hát itt szó sincs ilyesmiről, hiszen esetünkben a polgármester a farok.

vissza a lap tetejére

14. csütörtök

Szóval volt egy félhomályos terem, elöl egy fiatalember pirosas megvilágításban különböző fémibrikek kavargatásával hangokat csiholt. Mellette a vetítővászon négy részre osztva filmek peregtek. Halász Péter próbál, játszik, nyilatkozik, hülyéskedik. Mi nézők fülhallgatóval a fejünkön ültünk és váltogathattuk a tolmácsberendezés különböző csatornáit. Részint a filmek hangja szólt, részint ült a teremben néhány szereplő, aki felolvasott. Felteszem, a Halász Péterhez tartozott nők emlékeit vagy álmait például. Mellettem egy laptopon Halász Péter-fotók úsztak be a képbe, gyerekkorától kezdve az utolsó felvételekig. A plafonra a Műcsarnok-beli ravatalon fekvő Halász Pétert vetítették. Én ezt az embert nem ismertem. Zömmel láttam, amiket itthon rendezett, miután hazajött. Némelyikről írtam, respektáltam, tovább mentem. Ez a Vajdai Vilmos rendezte program most nagyon tetszett. Talán mert egyszerre volt intim és közösségi, tartózkodó és elegáns. Tett egy szellemes ajánlatot a Halász Péterre gondolásra.

Tegnap Lukáts Andorral találkoztam, már a Kisvárdai Lapok előmunkálatainak jegyében. Forgatás miatt nem lehet ott a fesztiválon, amikor a komáromiak előadják az általa rendezett McDonagh-darabot, így előre csinálok interjút vele. A Ráday utca 25-ben randevúztunk, ahol ő árnyképkiállítást készített magyar írókról, költőkről. Nagyon jópofa, tudom ajánlani!

vissza a lap tetejére

15. péntek

Akadozik a naplóírás.

Ma reggel feltettem a portálra az utolsó napi anyagaimat, és evvel véget ért az euroactivos pályafutásom. Ja, azt nem meséltem, hogy kedden Pécsen a reggeli utáni kávézáshoz kezembe vettem a Dunántúli Naplót, lapozgatom, és egyszer csak mit látok a Hírsáv nevű rovatukban? Hát egy euroactiv-anyagot (kétség nélkül identifikáltam), persze forrásmegjelölés nélkül. Hát ilyen kicsi a sajtóvilág. (Mondtam már, hogy az MTI-tudósítások kedvenc szava az ugyanakkor?)

Mai:

Egy réges-régi MTI-hír.

1989. október 19., csütörtök – A Madách Színház a következő válaszlevelet kapta a Václav Havelhez írt és nyilvánosságra hozott levelére.

KEDVES KERÉNYI ÚR!

KÖSZÖNÖM AZ ÖN SZEPTEMBER 28-I LEVELÉT. NAGYON ÖRÜLÖK HOGY AZ ÖNÖK SZÍNHÁZA ELŐADJA AZ AUDENCIA CÍMŰ DARABOMAT. TERMÉSZETESEN SZÍVESEN ELMENNÉK A BEMUTATÓRA, DE NYILVÁN NEM MEGYEK EL, MERT NINCS ÚTLEVELEM, ÉS NEM VALÓSZÍNŰ, HOGY A KÖZELJÖVŐBEN MEGKAPOM. HA MEGKAPNÁM, EGÉSZEN BIZTOSAN ELMENNÉK.

SIKERT KÍVÁNOK AZ ÖNÖK ELŐADÁSÁHOZ

SZÍVÉLYESEN AZ ÖN

VÁCLAV HAVELJA

 (Nem volt rossz előadás egyébként. Főként arra emlékszem, Pusztaszeri Kornél milyen pazarul adta Karel Gottot.)

vissza a lap tetejére

16. szombat

 Lukáts Andor levelei (1., a Népszabadságban, 2. a Szabad Újságban. Utóbbinak ez az előzménye.)

Nekem Anton Pavlovics Csehov levelei jobban tetszenek.

vissza a lap tetejére

17. vasárnap

Verőcei párbeszéd:

– Menjünk el evezni!

– Jó. De Frédi kutyát nem visszük!

– Jó. De te mondod meg neki!

vissza a lap tetejére

18. hétfő

Mi ez a hang? (dzsesztetés) – tegnap ezt nem láttam-hallottam az A38-on, mivel nem értünk oda.

Sok mindent kell még elvégeznem, hogy nyugodtan induljak el szerdán Kisvárdára, de már látszik a munka vége. Momentán a Kisvárdai Lapok korábbi évfolyamait olvasom célzatosan. Érdekesnek mondható a gyűjtemény. Az első évfolyam 1999-es, Lajos „Nemkönnyűeset” Sándor volt az elindító. A második évad egyik szerkesztői jegyzetéből kiderül, hogy merültek fel olvasói kifogások az újsággal szemben. 2001-re lecserélték a lapalapítót, s ekkor döbbenetes zuhanás következett. Az egész harmadik évfolyam szakmailag olyan mélypont, mint egy bánya legalsó tárnája. (De nem biztos, hogy bányászszakmailag helytálló a kijelentésem.) Negyedévre újabb szakembert szerződtettek, majd másokat, évekig erősen változott a stáb. Ezt az időszakot áttanulmányozva jól ki lehet választani például, hogy mely kritikaíró szerzőket érdemes mellőzni. Mert akad néhány olyan, aki nyegle érzéketlenséget mutat az írásaiban, ugyanakkor a produkciót elutasító érvei kevéssé meggyőzőek, ráadásul nem nyújt lenyűgöző olvasmányélményt. Másfelől viszont annak is voltam fültanúja, hogy Kisvárdán a színháziak számon kérték: a lapban megjelent bírálat túl elnéző. És ez is jogos felvetés, mert egyetlen „vajszívű” vagy mismásoló kritika megbonthatja az előadások megítéléséből fakadó hierarchiát, a szakmai értékrend kinyilvánítását. Úgyhogy igazán nem egyszerű dolog sok-sok szerző sok-sok véleményét tíznapos rendbe állítani.

De hát az életben annyi minden nehéz, miért pont ez lenne könnyű? És azt most megmondom: háromszoros Kisvárdai Lapok-főszerkesztőként jövőre nyugdíjba vonulok. (Majd tessék rám szólni, nehogy átmenjek Illés együttesbe és folyton újabb búcsúkoncertet adjak.)

Mai:

 A Kisvárdai Lapok III. évfolyamának 4. számából, a Shakespeare-Sisters nevű (ismeretlen) szerzőtől:

A SZEREPLŐGÁRDA HALÁLOS SEBEIKKEL A TESTÜKÖN ELEVE ÉLETTELENSÉGET FELTÉTELEZNEK.

vissza a lap tetejére

19. kedd

Jönnek ám az Euractiv.hu miatt kondoleáló levelek ismert és ismeretlen olvasóktól!

Rosszul vagyok a melegtől.

Megvan az első három szám lapterve.

Mai:

Egy mondat a kedvenc helyi szerzőmtől a Kisvárdai Lapokból, 2005-ből:

EGY HÉTTEL A FESZTIVÁL ELŐTT ERŐS FÉRFIKEZEK FELKÖTÖZIK A KANDELÁBEREKRE A GYENGÉCSKE, ÁM ANNÁL SZORGOSABB ASSZONYKEZEK (A NYUGDÍJASKLUB TAGJAI) ÁLTAL A STRAPABÍRÓ SZÖVETRE ÖLTÖGETETT BETŰKBŐL ÖSSZEÁLLÓ FELIRATOKAT: A HATÁRON TÚLI MAGYAR TEÁTRUMOK NEVEIT.

Ez pedig – a bekarikázott pötty – a Cassiopeia csillagképben 00h 47m 21.19s hosszúságon és 60˚ 22’ 51.64’’ szélességen található csillag, amely Kaszás Attiláról kapta a nevét.

vissza a lap tetejére

20. szerda

Tegnap újra nekimentem Bagó Bertalannak. Mármint beszélgettünk még egyet, és most akkor már kezdenem kell valamit evvel az interjúval a Színháznak.

Egy diáklány ült le mellém a 18-as villamoson. Könnyen ki lehetett találni, hogy a városmajori gimnáziumból jött az évadzáróról évzáróról. Szatyrából elővett egy oklevelet és nézegette. Hát énelőttem betű olvasatlanul nem marad. Az volt ráírva, hogy Cseh Borbála az Országos középiskolai tanulmányi versenyen művészettörténetből 9. helyezést ért el. Rámosolyogtam, de nem látta. Aztán felszállt egy társnője, aki invitálta át a másik kocsiba, mivel ott akadtak egymás melletti szabad ülőhelyek. A lányka felállt, ekkor ránéztem és egyszer csak megláttam benne, a dús hajában, az erős arcvonásaiban Császár Bíró Évát, a Cseh Tamás feleségét.

Hát akkor essünk neki Kisvárdának. (Felhívom a naplóolvasó betörők figyelmét, hogy a családom nem megy sehova!)

vissza a lap tetejére

21. csütörtök

Az első megrázó felismerés az ócskácska Bástya panzióban ért; ezúttal olyan szobát kaptam, amelyhez nem tartozik vécé. Úgyhogy járhatok a közösbe. Második megrázó felismerésként konstatáltam, hogy amikor éjjel kéziratot olvasok a szerkesztőségben, kénytelen vagyok feltenni a szemüvegemet.

Mi következhet még? Majd összeakadok a vécéajtónál ifjú, fesztiválozó hölgyekkel, és azt mondják nekem: "Csókolom!"?

Hanem azt is el kell mesélnem –  mivel nagyon jellemző erre a kisvárosra – , hogy amikor tegnap este 21 há 46-kor éhségtől mardosva bementünk a kiírás szerint 22 óráig nyitva tartó, tök üres Opál étterembe és megkérdeztük, nem tudnának-e valami meleg ételt adni a rászorulóknak, akkor nekiálltak rántott sajtot meg rántott bordát sütni nekünk.

Momentán annyit mondhatok még, hogy Tiszavasváriban a helyi tömegközlekedési eszköznek Tivabusz a neve.

vissza a lap tetejére

22. péntek

Ahhoz képest, hogy Gombrowicz Yvonne-jára mennyire nem vagyok vevő, örömömre szolgált a marosvásárhelyiek tegnapi, fesztiválnyitó előadása. (Előtte Szili Katalin harmatos színpadi alakításának lehettünk tanúi. Tisztában kellene lenni avval, hogy színházi közegben milyen veszélyes szerepelni egy politikusnak. Itt az emberek a színpadról jövő hatásokra érzékenyebbek, mint máshol. Kiszúrják a felkészületlenséget, megérzik a bizonytalanságot, kiszűrik a disszonáns hangokat.)

Colpacci Yvonne-rendezése: erős forma, magas színvonal, markáns színészet, plusz kegyetlenség helyett valami zord költészet. Szép előadás volt, kedvemre való. Utána ünnep következett: Bogdán Zsolt színpadi láthatása. A Jákobi és Lájdentál Hanoch Levin igen sovány, lapos, sekély darabja, de hát három remek színész prezentálta: Bíró József, Panek Kati és Bogdán. A mű adta szerény lehetőségek közepette mégis elgyönyörködhettünk a játékukban.

Hajnali ötre végeztünk a lappal. Így az elején, még bejáratlanul, nem rossz finisidő ez. De olyan fáradtnak érzem magam, mint ha három-négy nappal odébb járnánk már. Ma megérkezik Szemere Kata, úgyhogy szusszanhatok egyet.

Mai:

A kolozsváriak a Várszínházban léptek fel, ahol általában a kisvárdai közönség könnyed, felhőtlen szórakoztatását szolgálják a produkciók. Zömmel az itteni előadásokra járnak a helyiek nagyobb tömegekben. A mögöttem ülő öltönyös férfi szavait hozom, a szomszédjához intézte:

VIGYÁZZ, MÖGÖTTÜNK ÜL A KÖNYVTÁRIGAZGATÓ! VAN ELMARADÁSOD KÖNYVVEL?

vissza a lap tetejére

23. szombat

Menetrendszerűen 7 óra 55-kor ébredek. Akkor csörög ugyanis a szomszéd szobában lakó vekkere.

Látványos fejlődés történt Kisvárdán: a helyi szakközépiskola Rákóczi-termében zajló előadásokhoz újabban mobil légkondicionálást alkalmaznak. Vagyis nem kell döglődni a hőségtől a nézőtéren, mint korábban. Nem szaunáztunk tehát a Gőzben című nagyváradi előadáson tegnap, hanem szinte hűsöltünk. Utána a komáromi Macskabaj. (Más néven az Alhangya, más néven Az inishmore-i hadnagy.) Formás, huzatos, egészségesen morbid előadás, főleg a második része. Csuja Imre játszik benne vendégként, elnéztem, milyen szerényen magabiztos és könnyedén súlyos színész lett mostanra.

Este szatmárnémeti Indul a bakterház a Várban, zsúfolt ház, nagy közönségöröm. Magdás Walter nevű gyermek játszotta Regös Bendegúzt, egy elálló fülű csodafiú, aki könnyedén, tisztán és ízesen átbeszélte a nagy, szabadtéri színházi teret.

Máté Gábor az állandó hozzászóló a szakmai beszélgetéseken. Nagyon jól csinálja. Tárgy- és szakszerű, szellemes, szerény. Úgy értem, semmi fölényesség nincs benne, és olyanképpen őszinte, hogy közben tekintettel van az alkotók érzékenységére is.

Jön! Jön! Jön! Itt is van: www.kisvardailapok.hu

Mai:

Egy felirat a Bástya panzió falának utcai frontján:

SZERETLEK ÖLTÖNYÖS SRÁC

2004.05.26.

Milyen szép ez! Hogy már három éve szereti, és az öltöny nyilván még mindig ugyanaz.

vissza a lap tetejére

24. vasárnap

Ööööő... most így hirtelen nem is emlékszem, miket láttunk tegnap. Egy marosvásárhelyi táncszínházi produkciót, aztán újvidéki Hóhérok havát (csalódás), végül nagyváradi Csókos asszonyt a Várban. Nagyon óvatosan ültem le, hátul, szélen. Először színre lépett egy rémes Rica Maca. Utána egy szörnyű Ibolya Ede. Később egy borzalmas Dorozsmay Pista, majd egy elképzelhetetlen Pünkösdi Kató. Ekkor úgy éreztem, hogy báró Tarpataky bejövetelének már semmiképpen nem tehetem ki magam.

vissza a lap tetejére

25. hétfő

Tegnap a szakmai beszélgetésen megbántódott alkotókkal szembesültünk a marosvásárhelyi táncszínházi produkció kapcsán. Részint a hozzászólók bizonyos megjegyzéseire reagáltak sértetten, részint a lapunkban megjelent kritika egy mondatára, amely nem szerencsés megfogalmazásnak bizonyult. Úgy értem, a szerző nem pontosan arra gondolt, mint amit leírnia sikerült. (Meg kell jegyeznem – mivel igen jólesett –, hogy Máté Gábor empatikusan a védelmünkre kelt.) Úgy gondolom, pont jól történt, ami történt. Tanulópénz. Minden fiatal kritikusnak meg kell tudnia és tapasztalnia, hogy a színháziak milyen (-féle, -fajta és mértékű) érzékenységgel olvassák a kritikát.

Szabadkai Tangó: ettől is többet vártunk. Szatmárnémeti Goldoni: igen szerény. Hogy a várbeli Ketten a netent már ne is említsem.

Sok-sok munka, olykor-olykor kényszerű improvizációk, de egyelőre bírjuk szusszal és munícióval. Tegnap itt volt egy napra Kovács Dezső kolléga. Velünk ebédelt –  kajajegyeket kapunk, 4-5 helyi étteremben felhasználhatót – , és a végén meglepetésének adott hangot. Azt mondta, ő évek óta nem hallott ilyet, hogy egy társaságban nem panaszkodnak és nem rosszakat mondanak emberekről, hanem jókat :-D

vissza a lap tetejére

26. kedd

Rákaptunk a napilap ízére. Az természetes, hogy az esti és éjszakai előadásokról hajnalra leadjuk a kritikákat. De a címoldalas jegyzetet eddig amúgy globálisan rendelgettem erre járó szerzőktől. Mostanában azonban inkább úgy van, hogy az előző esti eseményekre reagálunk a címoldalon.

Két ágy van a szobámban. (Úgy képzelem, „Öcsi” fantázianevű ifjúsági bútordarabok, alacsony kamaszoknak.) Az egyiken alszom, a másikon sorakoztatom fel a megjelent lapszámokat. (Így csináltam tavaly is, tavalyelőtt is.) Mire kedves férjem értem jön, az ágy teljesen be van borítva. Mostanra már félig kész az ágytakaró.

Tegnap a székelyudvarhelyiektől Zalán Tibor Katonák, katonák című darabja. Megér egy misét, de most se hely, se idő nincs rá. Aztán a szabadkai Ibusár. Szeretem a szabadkaiakat. Ma is ők lesznek soron Bulgakov Moličre-jével.

Lejárt a Máté Gábor-turnus a szakmai beszélgetéseken. Mostantól Ascher Tamást élvezzük.

Kicsit úgy alakul ez a fesztivál, mintha Darvas Iván emléknapokat tartanánk. Először Gabnai tanárnő emlegette fel Darvast a Kisvárdai Lapokban, Bogdán Zsolt alakítása kapcsán. Azután a nagyváradi Csókos asszony-kritikában Budai Kata írta le a nevét, majd jött a Tangó, amely Darvas pizsamás Stomilját idézte fel bennem, most meg Bulgakov Moličre-jével lépnek fel a szabadkaiak, ez is Darvas-szerep volt valamikor a nyolcvanas években, és már látom (a kéziratban), hogy Csáki Judit is szóba hozza őt a holnapi számban.

Ilyenformán már egy hete csak Darvasra gondolok, fájós szeretettel.

vissza a lap tetejére

27. szerda

Erőink végefelé járunk. Nem lehetetlen, hogy az utolsó számba már csak képregényt rajzolni leszünk képesek.

A nyitó Yvonne után tegnap történt meg újra, hogy egy produkció izgalmas színházi estének bizonyult, amitől átmenetileg elmúlt az álmosság és a fáradtság. A szabadkaiak Moličre-je volt ez Telihay Péter rendezésében, Kovács Frigyessel, Erdélyi G. Herminával, Karna Margittal, Béres Mártával. Az utóbbi ifjú színésznőt már a Tangóban kinéztem Alaként, jó érzéssel láttam viszont és visszaigazolva a tetszésindexemet.

Amikor Szemere Kata megjött, az első éjszaka után fel volt dúlva (és ébredve) a hajnali öt órai harangozástól. Mondtam, rá se rántson, hamarosan meg sem kottyan majd neki, amikor már olyan fáradt lesz, hogy a harangnak esélye sincs. És tényleg, mondta, hogy a minap direkt a harangszóra aludt el.

Ezt nem írtam még, de bár a fáradtság az alapérzés, közben azért nagyon jól érezzük is magunkat itt együtt! Arra lettem figyelmes, hogy Jászay és Papp kollégák kedvesen kínálják a kritikaszerzőinknek a szóban forgó darabok szövegét. Úgy jöttek el, hogy a program minden produkciójából készültek, például példánnyal is. Hajlamos vagyok megveregetni a vállukat vállamat. Így kell munkatársakat választani.

vissza a lap tetejére

28. csütörtök

Belenéztem reggel a tükörbe és megállapítottam, hogy Kisvárda öregít.

A legpusztítóbb nap volt a szerda. A gyergyói Rókajáték dögunalomba fulladt. (Pedig mi tudjuk, hogy Barabás Cica Árpád tudhatna robbanékony és elsöprő is lenni!) Ascher a szakmai beszélgetésen pontos, határozott, tapintatos. A szereplők megsértődnek. (Keveset aludtunk – mondja az egyik színésznő. – Koszos az ágynemű. Koszos ágyneműben nem lehet jót aludni.) Láthatjuk, a jóindulat sem vezet sehová.

Idén a szakmai beszélgetések a legizgalmasabb vonulata a fesztiválnak – talán a jövő hétre újjászületve majd részletesebben elmesélem. (Bizonyos vetületeit megírta Köllő Kati szerzőnk a Kisvárdai Lapokban, de ajánlhatom a kedves olvasóknak a kultura.hu-t is, ahol sokoldalú ifjú munkatársaim rendre beszámolnak az itteni eseményekről.)

Este a Várban kassai Moličre-előadás, A fösvény Csiszár Imre rendezésében. Akárha nem is rendezte volna. De azért a játék mégiscsak működik, hat, a maga alacsonynak nevezhető szintjén.

Felgyorsultak közben az események. Pl. úgy is, hogy Jászay kollégával 02 há 22-re végeztük a minap (miéjjel).

vissza a lap tetejére

29. péntek

Végre elszállhatott a zsűri, a sepsiszentgyörgyi A nyugati világ bajnoka-előadás láttán. (Jobban ment itt, mint amikor én Pesten láttam.)

Most akkor elmesélem, mi történt ma a szakmai beszélgetésen, ahol nagy tömegek vonultak fel a sepsiszentgyörgyi társulattól, Bocsárdi Lászlóval az élükön. Jelen volt Blaskó Péter zsűritag is, akivel a mai számunkban Szemere Kata épp közös interjút csinált. (Mármint Bori lányával közöset, aki mozgás workshopot vezet itt.) Blaskó a cikkben ejtett néhány nem kifejezetten lelkes szót Bocsárdiról, rendezői módszereiről a Lear kapcsán. Tétovázott aztán, többször feljött a szerkibe elolvasni, javítgatni, végül jóváhagyta a szöveget. Aztán délelőtt a szakmain nyilván szembesült avval, hogy itt ül ő is, Bocsárdi is, meg mindenki kezében van egy újság. Egyszer csak felszólalt, és szomorúságának adott hangot amiatt, hogy az jelent meg a lapban, ami, a szerző figyelmetlenségéből vagy miből (de még butaságot is emlegetett), és hogy ő nem ezt mondta, amit közzé tettünk, illetve nem Bocsárdira értette, hanem Tompa Gáborról beszélt. Ascher rövidre zárta Blaskó tekervényes körét: szóval azt akarod mondani, hogy nem Bocsárdira mondtad, hanem Tompára és kész.

Mi KisLapisták csak lestünk. Nem szóltunk hozzá. Nem is kellett. Mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy Blaskó Péternek pillanatnyilag puha az orra.

Folyt. köv.

vissza a lap tetejére

30. szombat

Ha nyilvánosság, hát legyen nyilvánosság! Én arra gondoltam, helyreigazításként közöljük a lapban, hogy Blaskó Péter valójában nem Bocsárdit véleményezte nyilatkozatában, hanem Tompa Gábort. De a jó Szemere Kata nem akarta, hogy ennyire elbánjunk evvel a szegény emberrel. Így inkább olyan helyreigazítást közöltem (A szerk.), amelyben megcáfolom Blaskó elhangzott állítását. (Hogy, hogy nem, Ilovszky Bélánk ezt a kis anyagot egyelőre nem tette fel az internetre.)

Reggel felkelvén az első utam a közös hűtőszekrényhez vitt. Félálomban támolyogva hencegtem és ütődtem a panzió folyosóján ("Nem tudtam aludni, egész éjjel hencegtem és ütődtem" – ez egy őskori Annamária-mondás), szembejött Keresztes Samu és kedves aggodalommal megígérte, hogy a jövő évre kipárnáztatja a Bástya folyosóját.

Péntek délután felüdülés, vigasz és remény gyanánt láttunk még egy remek kis Negyedik nővér-előadást az újvidéki akadémistáktól. (Ekkor Ascher, aki egész héten úgy festett, mint egy Csehov-hős – világos, öltönyforma ruhák, szalmaszerű kalap – sajnos már elutazott.)

A művház folyosóin a falakon képes tablók függnek, a korábbi fesztiválok előadásait idézik sok fotóval. A szerkesztőség szobájából kilépve naponta ötvenszer szaladtam bele a kolozsvári Woyzeck tablójába, Bogdán Zsolt átszellemült arcának látványába. Ilyenképpen történt gondoskodás a folyamatos jóemlékezetemről.

vissza a lap tetejére

vissza a napló oldalra

Stuber Andrea honlapja

vissza a főoldalra